Egyetlen macskapár és utódaik hét év alatt akár 420.000-es macskaállományt képesek produkálni. Ez évente 60.000 macska. Ivartalanítson!
TovábbKutyánkat, kutyáinkat legtöbben családtagnak tekintjük, így hát amikor születésnapja közeledik, szeretnénk azt különlegessé tenni. Persze kicsit másként kell megszervezni a nagy eseményt, de ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk mókássá, vidámmá, és emlékezetessé.
TovábbAkinek már volt vagy van kutyája, előszeretettel „ijesztgeti” a leendő kutyagazdit. Pedig ezek a tények nem ijesztőek, pusztán furcsák vagy szokatlanok az emberek számára. Ám ha egy kutyával szeretné megosztani az elkövetkező – remélhetőleg – több mint egy évtizedét, nem árt tisztában lennie velük.
TovábbValljuk be, akármennyire is szeretjük négylábú kedvencünket, azért vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk és nem is lehet tolerálni nála. Ilyen a sok gazda életét megkeserítő ürülékevés. Elég bosszantó – és gyomorforgató -, amikor séta során az eb teljes elmélyüléssel vizsgál meg egy-egy kupacot, majd elkezd belőle falatozni.
TovábbItt a tavasz, jó idő, a kutyák is előszeretettel nézegetnek kifelé az ablakon. Orrukat az üvegre nyomják és csak lesnek. Persze visszafelé is előfordul ez: a kerti játék is elég lesz egy idő után, főleg, ha benn készül a vacsora. Ilyenkor az ablakra tapadva, esdeklő szemmel kérik a bebocsáttatást.
TovábbTíz felnőttből három állítja, hogy kutyája vagy macskája jobb hallgatóság a számára, mint a társa, partnere. A modern világban sokan teljesen természetesnek tartják, hogy partner vagy család helyett inkább egy állattal élnek. Kevesebb konfliktus, kevesebb konfrontáció, jóval kevesebb alkalmazkodás szükséges, így hát kényelmesebb.
TovábbFelejtse el a politikai, vallási vagy pénz körül forgó kérdéseket. Ha nyugalmat szeretne az életében, akkor egyetlen kérdéstől óvakodjon, de legalább annyira, mint vámpír a fokhagymától. Soha ne kérdezze meg senkitől, hogy a macskákat vagy a kutyákat szereti-e jobban.
TovábbMindig nehéz új otthont találni azoknak a kutyáknak, amelyeket az elaltatás elől mentettek meg. Dél-Spanyolország vadászagarai számára az élet gyors, és bizony általában igen rövid.
TovábbSok kutyagazda esküszik a haletetés előnyeikre, a hal általános állapotra és az egészségre gyakorolt pozitív hatására. Azt tudjuk, hogy nekünk, embereknek a hal ajánlott, és kifejezetten egészséges táplálék. A macskák imádják a halat. De mi a helyzet a kutyákkal?
TovábbHa szeretne eredeti, különleges nevet adni a kutyájának, akkor felejtse el a megszokott neveteket, mint a Bella, Daisy. Gondoljon bele, hogy elkiáltja magát a parkban, és öt kutya is önhöz szalad, mert mindnek ugyanaz a neve. Elég ciki, nem?
TovábbAz emberek egymás öltözéke, szeme, stb, alapján szerzik az első benyomást társaik jelleméről, társadalmi helyzetéről. A kutyák ugyanezt nem a küllem, hanem a hátsó fertály megszaglászása útján tapasztalják meg. Így ismerik meg azt, az idegen eb milyen nemű, milyen státuszt tölt be a hierarchiában és milyen érzései vannak az adott pillanatban, milyen az egészségi állapota, szexuális aktivitása, stb.
TovábbHa azt gondolja, hogy mindent tud arról, amit a kutyák és a kisbabák zökkenőmentes együttéléséről tudnia kell, téved. Életünk tele vannak mítoszokkal. Ahhoz, hogy kettejük megismerkedése zökkenőmentes legyen, ezeket a tévhiteket el kell oszlatni.
TovábbAz elmúlt években döbbenetes mértékben emelkedtek az árak. Az élelmiszerek ára szinte egyik napról a másikra változik. Miért lenne ez másként a kutyatápokkal? Azok alapanyagainak beszerzési árai, gyártási költségei, a szállításhoz elengedhetetlen benzin ára mind-mind emelkedett.
TovábbAlvásproblémái vannak? A legújabb kutatások szerint elképzelhető, hogy kedvenc állata az oka. A kutya vagy a cica bekuporodik a gazdi mellé éjjel az ágyba, de ami ez után következik, az nem mindig az „édes álom”. Mégis, akkor hogyan lehet megosztani az éjjeli pihenőhelyet a kedvenccel?
TovábbMindent újrahasznosít, öko- és környezetbarát termékeket vásárol? Mi lenne, ha ezt a tudatosságot kutyája életébe is belecsempészné? Nem olyan nagy ördöngösség ez, könnyen elsajátítható. Nos, íme, hét ötlet, amivel ez megoldható.
TovábbBár egyetlen fajta sem mondható 100 %-ig hipoallergénnek, sok olyan fajta van, melynek szőrtípusa az allergia szempontjából jól tolerálható. Ezek a fajták nem vedlenek, nem hullajtják a szőrüket, ezáltal kevesebb a veszélyforrás az allergiások számára.
TovábbA kutyák imádnak hemperegni. Jobb esetben ezt a szőnyegen teszik, rosszabb esetben valamilyen piszkos, sőt, akár büdös helyen. Szinte minden kutya képes belehemperegni akár a sárba, akár trágyába is. Abban megegyezhetünk: akármilyen fura is ez a hempergés, sokkal jobb, ha a kutya a szőnyegen teszi, mintha valamilyen bűzös dologban.
TovábbIgazából nem csak a kutya tesz így, de számtalan más állat is. A medvék például a fatörzset kaparják, hogy dolguk végeztének vizuális és szagjelét is a „tett” színhelyén hagyják. A macskák is elkaparják ürüléküket, nem csak a szabadban, de az alomban is.
TovábbA kutyák imádnak ásni. Ha nincs kert, akkor takarójuk, párnájuk alá, a kanapé mögé, vagy más egyéb rejtélyes helyre "ássák le" kincseiket. A lényeg, hogy ami számukra kiemelten fontos, az el legyen rejtve a kíváncsi szemek elől.
TovábbA gazdák megfigyelhetik, hogy kedvencünk lefekvés előtt körbe-körbe forog a vackán, némelyikük kapar is egyet-kettőt, és csak e rituálé után pihen le a helyére. Sokszor ezt a forgást nem követi lefekvés, hanem egy kicsit arrébb megy az eb, és ott újra kezdi. Elgondolkodtató kérdés, hogy miért csinálják ezt.
Tovább