A gazdák megfigyelhetik, hogy kedvencünk lefekvés előtt körbe-körbe forog a vackán, némelyikük kapar is egyet-kettőt, és csak e rituálé után pihen le a helyére. Sokszor ezt a forgást nem követi lefekvés, hanem egy kicsit arrébb megy az eb, és ott újra kezdi. Elgondolkodtató kérdés, hogy miért csinálják ezt.
Lehet, hogy a kutya csak keresi, melyik az az irány, amerre fordulva biztonságban érezheti magát, ahol kényelmesebb. De az is lehet, hogy alaposan körbeles, mielőtt pihenni térne, nem fenyegeti-e veszély valamely irányból. Mindenesetre mókás látvány a forgolódó eb, és könnyen azt gondolhatjuk – ami nem lehetetlen -, hogy csak saját kényelmét teremti így meg.
Persze más oka is lehet a forgásnak, és bizony nem csak lefekvés előtt figyelhető meg. Megesik, hogy a farkukat veszik üldözőbe, máskor viszkető hátsójukat rágcsálják, sőt, forognak olyankor is, amikro a kis- és nagydolgukat készülnek elvégezni.
Az, hogy manapság a kutyák pihe-puha párnán, vagy ágyban alszanak, a modern korok divatja. Egykoron a háziállatok, így a kutya ősei sem voltak elkényeztetett társállatok, általában a szabad ég alatt aludtak, a földön. Csak kivltelezett esetben került alájuk szalma, és behúzódhattak az istállók eresze alá, vagy a tornác szélvédett helyére. A vadon vagy nem védett, szabad helyen élő és alvó kutyák lefekvés előtt azért forogtak körbe-körbe, hogy maguk alatt a talajt elsimítsák, legyen az akár füves terep, akár hóval borított táj. Amikor kedvenceink manapság körbeforogva kaparnak, topognak, nem csinálnak mást, mint őseik rituáléját követve megágyaznak maguknak.
A forgással és a kaparással a hideg idő ellen is tudnak védekezni a kutyák. Lehet, hogy a gazdi ad rájuk meleg kabátkát, de ösztöneikben még él őseik módszere, akik télen, a hidegben forogtak, majd összekuporodva, szinte kiflibe hajolva feküdtek le, hogy saját magukat melegítsék. Ugyanez a forgó mozgás megfigyelhető a nyári melegben, közvetlenül a hűsítő gödör ásásának megkezdése előtt is.
A forgás, ugrálás az öröm jele is lehet. Amikro a gazda hosszú idő után végre hazaér, a kutya örömében körbeforog, ugrál és csóvál, így jelezve számára, hogy már nagyon várta, és nagyon boldog, hogy láthatja. Persze vannak fajták, melyekre a forgás sokkal jellemzőbb, mint másokra. Ilyen például a német juhászkutya. Arra azért ügyelni kell, hogy ha túl gyakran, és sokszor érzékelhető ok nélkül csinálja a kutya a forgást, akkor az kényszeres cselekvés, ami midnenképp orvosi kontrollt igényel.
Az ilyen kényszermozgásokat az állatorvosok leginkább fogságban élő állatoknál figyelhetik meg, például állatkertben. Jellemzője, hogy az állat a mozgássorozatot teljesen céltalanul, környezeti hatásoktól függetlenül, és a teljes kimerülésig végzi. Mivel a tüneteket általában idegrendszeri betegség okozza, feltétlenül szükséges az állatorvos véleménye, mert az ilyen problémától szenvedő kutyák sokszor alkalmatlanok az együttélésre, életminőségük pedig - mivel a kényszermozgások akár alvás közben is felébreszthetik, de a kiképzés, nevelés foglalkozásait is megszakíthatják - fokozatosan romlik.
A telefonjuk helyett a kutyájukra figyelő gazdák észrevehetik, hogy a séta során ürítéshez készülő ebük forogni kezd. A rutinosak ilyenkor már tudják, ideje előszedni az ürülékszedő zacskókat. Egyes kutatók azt állítják, hogy ilyenkor a kutyák azért járkálnak körbe-körbe, hogy az ürítésre kiválasztott helyen a Föld mágneses mezejéhez igazodva helyezkedjenek el. Mindez pedig azért van, és azért hajlandóak csak egy bizonyos irányban és pózban székletet üríteni, mert érzékenyek a föld mágneses mezejére. Hogy ez mennyire igaz, vagy sem, nem tudom, az viszont tény, hogy egykori, szeretett labradorom csak úgy volt hajlandó nagydolgát elvégezni, ha a fejét a nyakáig, de inkább a válláig elrejthette egy bokorban. Nem érdekelte őt sem égtáj, sem mágneses mező, csak az, hogy hitte, ha ő nem látja az embereket, akkor azok sem láthatják, ő mit csinál. Szóval lehet, hogy szimplán szégyenlős volt. Ja, és ő nem is forgott.
