A Fehér Házban való állattartás Thomas Jeffersonig, az Egyesült Államok harmadik elnökéig visszanyúló hagyomány. Persze a korábbi elnököknek is voltak házi kedvenceik, ám Jeffersonnal kezdődően a Fehér Ház állatai gyakorta legalább akkora, ha nem nagyobb népszerűségre tettek szert, mind gazdáik, vagy a First Lady toalettje.
TovábbBár sok művészt lehet macskekedvelőnek, vagy cicarajongónak nevezni, a „cat master”, avagy a „macskák ura” címet minden vitán felül állóan Léonard Tsuguharu Foujita érdemli ki. A japán-francia festő 1886-ban, Tokióban született, a japán császári hadsereg egyik orvosának fiaként.
TovábbNagyon sok nagyszerű művész életében volt jelen egy különleges szerelem, mely túlmutatott a múzsák sokaságán: a macskák iránti szeretet.Voltak köztük, akik meg is örökítették kedvenceiket, mások csak élvezték társaságukat, mikor megpihentek alkotás közben, vagy éppen megörökíttették magukat a cicával.
TovábbNemrégiben ritka, veszélyezetetett fajként számon tartott Geoffroy macskakölyök született a Nyíregyházi Állatparkban. Bár a kicsi már két hónapos, eddig anyja rejtegette, ám most már azonban kijár a kifutóba, így a szerencsés látogatók megleshetik.
TovábbBicolor vagy piebald macskának hívjuk azokat a cicákat, amelyeknek fehér szőre valamilyen más színnel – pl. feketével vagy tabby-val van kombinálva. Különböző minták is megjelenhetnek a bicolor szőrben.
TovábbEgyáltalán nem nehéz állatos filmet, rajzfilmet találni, ha az ember éppen erre vágyik. Nagyon sok rendezőt, rajzfilm készítőt ihlettek meg állatok és az emberek állatokhoz való viszonya.
TovábbA háborúk soraiban a macskáknak mindig komoly szerepe volt a lövészárkokban és a hajók fedélzetén is. A hivatalos kötelezettségeiken – egerek és patkányok irtása – mellett külön feladatuk volt a matrózok és katonák kedélyállapotának javítása, némi dorombolással, kedveskedéssel, vagy mókázással.
TovábbA hajósok és a macskák évszázados, ha nem évezredes jó kapcsolata közismert. A hajókon élő cicák hatalmas szolgálatot tettek az egerek és patkányok irtásával, hiszen ha ők nincsenek, a rágcsálók felfalják vagy beszennyezik a legénység hosszú útra szánt élelmiszerkészleteit, és bepiszkítják a matrózok lakóhelyét.
TovábbA Dickin Medált 1943-ban alapította Maria Dickin, az Egyesült Királyságban. Maria a PDSA (People's Dispensary for Sick Animals, azaz Beteg állatokról gondoskodó emberek szervezete) alapítója volt.
TovábbGarfield macska, Jim Davis imádnivaló, rosszcsont macskafigurája tavaly ünnepelte 40. születésnapját. Szerencsés állatka, nem látszik rajta a kor, Garfiled sosem öregszik meg. Nem hiszem, hogy van, akinek ne lett volna gyermekként legalább egy Garfield figurája, ne nézegetett volna Garfield képregényeket, és ne látta volna a mozifilmet.
TovábbWalter George Chandoha Bayonne-ban született, 1920 november 30-án. Szülei, Sam és Pauline (Tychy) Chandoha, ukrán emigránsok voltak. Gyerekként macskákkal nőtt fel, a cicák a család boltjában, Bayonne-ban „álltak alkalmazásban”, ugyanis egereket fogtak.
TovábbA gazdi számára saját cicája a legszebb, legokosabb és legérdekesebb. Szeretnek történeket mesélni kedvenceikről, gyűjtik a fotókat és feljegyeznek minden különleges történést. Vannak azonban olyan esetek, amelyek nyomós okkal kerülnek napvilágra, az újságok címlapjára vagy a Guinness rekordok könyvébe.
TovábbÚgy tartja a mondás, hogy a kutyák a mesterek, a macskák a személyzet. Ez nagyrészt igaz e híres macskákra, melyek egy része igazi, más része mesefigura. Híres emberek híres cicái, rajzfilmek népszerű mese-macskái. Ki ne ismerné őket?
TovábbA világirodalom temérdek regényt, elbeszélést, novellát ismer, melynek fő- vagy mellékszereplői állatok. Az állatos filmek, regények, versek mindig is népszerűek voltak. Nem egy olyan remekművet találunk, mely macskákról szól. Érdemes válogatni közülük!
Tovább