Örök vitatéma a tenyésztő és a szaporító közötti különbség. Alapvetően persze mindenki tudja, mit is jelent a két fogalom, mégis, a határok sokszor elmosódnak. Amerikában a „breeder” szó komoly hivatástudatot sugall, elkötelezettséget a fajta iránt, míg a „puppymiller” degradáló, lekicsinylő felhangja egyértelműen tudatja ennek ellenkezőjét. Franciaországban, de Oroszországban is csak az lehet tenyésztő, aki előzetesen vizsgát tesz kinológiai ismeretekből.
Mi is hát a valódi különbség, pontosabban mik azok az ismérvek, ami alapján valaki méltán nevezheti, nevezhetné magát tenyésztőnek?
A legfőbb tény az, hogy a tenyésztőt mindig a tenni akarás, a fajta iránt érzett szeretet motiválja, szemben a szaporítóval, akit kizárólag az anyagi haszon.
Egy tenyésztő számára alapvető fontosságú, hogy minél jobban, minél alaposabban ismerje a fajtát, amellyel foglalkozik. Tudnia kell a betegségeket, a hibákat, ezek ismeretében pedig azon dolgozik, hogy minden egyes újabb generáció jobb, egészségesebb és szebb, a fajta standardjának minél megfelelőbb legyen. A tenyésztő tudja, hogy mindehhez elengedhetetlen a szelekció, ám ezt – eleinktől eltérően – humánus módon, ivartalanítással teszi. Hibás kutyát sosem von a tenyésztésbe, és nem is engedi, hogy ezt megtegyék. Éppen ezért hibás kutyát ivartalanítva, kizárólag hobbi célra ad tovább.
Egy tenyésztő sosem foglalkozik egyszerre több fajtával. Ideálisan egy, legfeljebb két fajtával végezhető korrektül, alaposan és odafigyelve a tenyésztői munka. Igen, ez munka! A tenyésztő ugyanis minden párosítást alaposan megtervez, ehhez pedig anatómiai és genetikai ismeretekre is szükség van. A tervezés során nem a tenyészállatok kiállítási címeit tartja fontosnak, hanem elsajátított tudása alapján azok tulajdonságait – fizikai és mentális – tartja szem előtt.
Képes arra, hogy a párosításra szánt kutyák őseit is áttekintse, azok minden tulajdonságának, örökítő képességeinek figyelembe vételével.
A tenyésztő nem csak saját párosításai során jár el körültekintően, de azt is megnézi, kinek fedeztet. Nem fedez be a kanjával minden szukát, aki esetleg a győztes címek miatt nála jelentkezik, hanem alaposan megnézi, genetikájukat, vérvonalukat tekintve illenek-e egymáshoz az állatok. És nem ad el kiskutyát akárkinek, még akkor sem, ha az egy ivartalanított, hobbi célra szánt, „hibás” kölyök. A tenyésztő számára az a fontos, hogy az általa gondosan, szeretettel és odaadással felnevelt kölyök vagy növendék kutya szerető és megbízható családhoz kerüljön, mégpedig az elkövetkező legalább 10-15 évre. Éppen ezért a tenyésztő alaposan leellenőrzi a jelentkezőket, és válogat, hová kerüljenek a kölykök.
Egy tenyésztő sosem adja fillérekért a kölyköket. Egy alom felnevelése nem olcsó mulatság, főleg nem, ha az korrektül, minőségi anyagokkal – tápokkal, oltásokkal, féreghajtókkal, stb. - történik. És nem olcsó a törzskönyveztetés, csipeltetés sem, márpedig tenyésztő enélkül nem ad el kutyát. Sőt, a származási lap mellé szerződés is jár. A tenyésztő ugyanis garanciát vállal az esetlegesen felbukkanó genetikai eredetű betegségekre.
A tenyésztő követi a nála született és nevelkedett kutyák sorsát. No, nem tolakodóan, de segítőkészen és szívesen állva a gazdik rendelkezésére.
Érdekli, hogyan fejlődnek a kiskutyák, ha kell tanáccsal segít. Mindez a számára is fontos, hiszen így látja, hogy az általa alaposan megtervezett alom beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. A tenyésztő figyelme nem csak a saját maga számára megtartott, első választású, legjobb, legideálisabb kutyáig terjed, de figyeli a többit is, a hobbi célra eladottakat is, mert ezáltal is tanul.
A tenyésztő kiállításokon, versenyeken is megméretteti kutyáit, hiszen a szakemberek által adott visszajelzések fontosak a számára. Az eredmények, a champion címek visszajelzések, melyek erkölcsileg sokat érnek.
Nézzük akkor a szaporítót! Számára egyértelműen az anyagi haszonszerzés a cél. Nem a fajta jobbá tétele, nemesítése és egészsége a fontos, nem számít, mi lesz 5-10-20 év múlva a fajtával. Egy szaporítónál mindig van alom, mindig van eladó kutya, hiszen a szukák szinte minden tüzeléskor szülnek. Persze nem a hozzájuk genetikájában leginkább illő kantól, hanem attól, ami éppen akad, vagy amelyik alkalmasabb a kölykök eladása szempontjából. A cél a kölykök minél gyorsabb, és minél kevésbé költséges felnevelése. Éppen ezért a kiállítás is csak felesleges pénzkidobás. Nem fontos, hogy hová kerülnek a kölykök, a lényeg, hogy megkapja értük a várt árat. Mivel ez az ár alacsony, nincs garancia sem. Nem is lehetne, hiszen a szaporító nem tudja, milyen genetikai állománnyal bírnak innen-onnan összeszedett tenyészállatai. Általában amint a vevő kilép a házból – udvarról, már meg sem ismeri, nincs visszaút.
Persze lehet szaporítónál is szép, egészséges kölyökhöz jutni, de kicsit olyan ez, mint az orosz rulett. Vagy bejön, vagy nem. És akármennyire megszereti az ember a kiskutyát, akármennyire is ragaszkodik hozzá, a csalódás akkor is benne marad: nem azt kapta, amit szeretett volna. Még akkor sem, ha egyébként szerencsés, és szép, egészséges kölyköt sikerült hazavinnie.
Hazánkban sajnos nagyon elmosódtak a határok a tenyésztők és a szaporítók között. Láttunk már olyan szaporítót, akinél mennyezetig csempézett kennelekben éltek a kutyák. Olyan tisztaság volt, hogy a légy elcsúszott a kövön. Az állatok a legjobb tápot, a legminőségibb ellátást kapták. Pedig volt temérdek fajta, de mind csipelve, oltva, szeretettel gondozva. Persze kizárólag az anyagi haszon reményében, de tisztességgel tartva. És láttunk olyan „tenyésztőt” is, akinél mocsokban, koszban éltek a szépséges kutyák. Bár jó tápot és orvosi ellátást kaptak, hiszen így produkáltak csak eredményt, akár a kiállításon, akár a tenyésztésben, de szeretet nekik nem sok jutott. Ha nem nyertek, a ring közepéről repültek a sarokba, szemükben félelem, és nem szeretet látszott a gazda iránt. Pedig tenyésztő volt a gazda, egyetlen fajtával. Igaz, a melléképületben sorakoztak a kennelek a „selejtekkel”, azokkal a kutyákkal, amelyeket csak azért tartott, hogy a szaporulat eladásából fedezze a még több pénzt hozó tenyészállatok kiállításait.
A kiállításokon is belefuthatunk sok olyan tenyésztőbe, aki boldogan ajánlja hobbi minőségű kutyáit, olcsó pénzért, akár törzskönyv nélkül, de nem kikötve, hogy nem pároztatható. Mert neki mindegy.
Éppen ezért nálunk nagyon nehéz kiskutyát venni. Vagy éppen nagyon könnyű. Attól függ, melyik irányból nézzük. Mert ha valódi tenyésztőtől szeretnénk minőségi kölyköt vásárolni, nagyon alaposan körül kell nézni, mégpedig a fenti szempontok alapján. Nem a kiállítások csillogása, és nem az azon szerzett eredmények alapján választani, hanem kicsit a dolgok mögé is lesni. Keresni a tenyésztő mögött az embert, aki szereti, ismeri választott fajtáját, és aki a lehető legtöbb tudás birtokában van. Ez pedig nem könnyű feladat. Ám ahogy mondani szokták, minden jóra várni kell. Egy kutya hosszú évekig hűséges társ, megéri hát várni egy jó, de főleg egészséges fizikumú és idegrendszerű, becsületes és sokszor baráttá váló tenyésztőtől való kutyára várni.
