A szeparációs szorongás tünetei sokban hasonlítanak az unalom jeleire. A kutya rág, szétszed dolgokat, ásni kezd, „véletlenül” a házban végzi a dolgát, folyamatosan ugat.
Ha leül és átgondolja, milyen az életmódjuk, meg tudja határozni, a tünetek szeparációs szorongásra vagy unalomra utalnak-e.
Vannak kutyák, melyek nehéz viselik a modern életstílust
A kutyák háziasítása azért történhetett meg, mert számukra is megfelelő volt, hogy az ember közelében könnyebben jutnak táplálékhoz, biztonságosabb a reprodukciójuk. Ugyanakkor az ember is számtalan előnyhöz jutott, így mindkettejük számára előnyös volt az „üzlet”.
Akkoriban még nem voltak kerítések (bár vidéken elvétve még ma is előfordul ilyen terület), a kutyák póráz nélkül, szabadon mozogtak, más kutyákkal találkoztak, mókusokra, nyulakra vagy apró rágcsálókra vadásztak. Boldogan rohantak át erdőn, mezőn, patakon, így testük edződött, érzékszerveik állandóan munkában voltak. Sok eb együtt dolgozott gazdájával, vadászott, terelt, őrizte a területet. Volt feladata. Mikor a nap végére hazakerültek ezek a kutyák, fáradtan elterültek a padlón, és egy kiadós vacsora után aludtak reggelig. Ma már nagyon kevés kutya él így, és bizony jó pár közülük szeparációs szorongástól szenved.
A száguldó kocsik között ez az életforma már veszélyes lenne a kutyák számára, és a felgyorsult, modern életvitel, a hosszú munkanapok, az elszigeteltség bizony a gazdáknál is produkál hasonló tüneteket. A kutya érdekei szembekerülnek a gazda vágyaival, hiszen ő egy hosszú munkanap után inkább lepihenne, mintsem hosszú sétára indulna.
Ne azt kérdezze, a kutya mit ad önnek, hanem hogy ön mit tehet érte
Mennyit mozog naponta a kutya? Jár-e kiképzésre? Milyen gyakran játszik vele? Mennyi időt tölt egyedül egy nap? Milyen gyakran van módja arra, hogy más kutyák között szocializálja?
Nagyon sok kutyának hiányos a szocializációja, úgy emberekkel, mint kutyákkal. De hiányzik a kellő mentális (kiképzés, játék) és a fizikai stimuláció (futás, úszás, séta, stb.) is.
A gazdának kell mindent megtennie, hogy mind a három, azaz a szocializáció, a mentális és a fizikai stimuláció is része legyen a kutya mindennapjainak, mert ha nem kapja meg, akkor unalmában elkezd ásni, rágni, ugatni.
A kölykök szeparációs szorongása
A szeparációs szorongás gyökerei kölyökkorra vezethetők vissza, tehát ekkor kell megelőzni annak kialakulását is. Mindig jobb a megelőzés, mint a lenevelés, leszoktatás, tehát a kezdetektől ügyeljen az érkezés és a távozás ritmusára, valamint arra, hogy legyen elfoglaltsága a kutyának az ön távollétében.
Az elválás maga legyen viselkedési gyakorlat. Kezdje kisebb időtartammal, majd fokozatosan növelje azt az időt, amit a kutya egyedül tölt a lakásban. Mindig annak megfelelően növelje az időszakot, ahogyan a kölyök reagál, amennyit még képes elégedetten elviselni.
Amikor el kell válnia a kutyától, tegye azt gyorsan és határozottan. A drámai búcsúzkodások csak azt sugallják az ebnek, hogy az elválás ok a stresszre. Hazaérkezéskor várja meg, míg az eb lenyugszik, és akkor üdvözölje, de ezt is csendesen, nyugodtan tegye.
A szeparációs szorongás felismerése a kutyáknál
Amennyiben úgy véli, a kutya minden alapvető igénye ki van elégítve, mégis a szeparációs szorongásra gyanakszik, keresse a tüneteket: feldúlja a lakást, sír és ugat, véresre kaparja a dobozt, hogy kijusson, harapdálja az ajtót, akár fogtörésig, hogy ki- vagy bejusson, anorexiás lesz, depresszióssá válik, egyedül hagyva nem iszik, képtelen otthon is elválni a gazdától, még a mosdóba sem hagyja egyedül menni. Amennyiben ezen tünetek bármelyikét észleli, érdemes az állatorvos tanácsát kérni.
A megoldás
A szeparációs szorongás egyszerűbb esetben viselkedés-módosító terápiával jól kezelhető, ebben kutyakiképző lehet a segítségére. Súlyosabb esetben szóba jöhet ennek kiegészítése gyógyszerekkel, különösen bizonyos hormonális vagy neurokémiai betegség társulása esetén.
