Évente világszerte több ezer kutyaharapást regisztrálnak. Sok ezek közül végzetes. A tény az, hogy minden kutya képes harapni.
A jó hír, hogy nagy részük sosem fog. Az embernek azonban egy dolog segít az esetleges kutyaharapások megelőzésében: ha megérti a jelenség okát.
Az alábbiakban felsoroljuk a kutyaharapások hat leggyakoribb okát.
Agresszív dominancia
Abban az esetben, amikor a kutya agresszív dominanciája miatt harap, általában a család kétlábú tagjai a hibásak. Megpróbálja a kutyát a letolni az ágyról, éppen csak meglökve a farát, és hátrakap a kezéhez? Át akarja lépni, miközben a küszöbön hever, és a lábába harap?
Nos, ezekben az esetekben a kutya azt gondolja, ő van pozícióban, az ember pedig alacsonyabb szinten áll, nem mondhatja meg neki, hogy mit tegyen. Az agresszív dominancia az esetek nagy részében – de nem minden esetben – ivaros kanoknál tapasztalható, és leggyakrabban magabiztos fajtáknál, mint a rottweiler, chow-chow, lhasa apso, rhodéziai ridgeback, stb. Érdemes az engedelmességi képzést mielőbb elkezdeni, mert a kutya agresszivitásra való hajlamának leküzdésében, illetve annak folyamatos kontroll alatt tartásában ez az egyetlen segítség.
Védelmező ösztön
A védelmező ösztön nagy előnyt jelent abban az esetben, ha a gazda célja kutyája segítségével megvédeni értékeit. Azonban sok kutya azt gondolja, hogy az értékek megvédése csak agresszió által történhet. Ráadásul a kutya számára általában mások az értékek, mint az embernél: étel, játék, terület (legyen az a ház vagy a kocsi), de még kétlábú családtagjaik is. Ön is hallott már talán olyan kutyáról, mely egyik gazdáját megvédte a másiktól: síró gyereket a szülőjétől, vagy a feleséget a szerelmes férjtől.
Ez a fajta védelmező ösztön leggyakrabban őrző-védő és terelő fajták kanjainál érzékelhető legjobban, pl. német juhászkutyánál, rottweilernél, de esetenként bizony akár spánielnél vagy labradornál is. Érdekes módon ez utóbbi két fajta esetében a szukáknál sokkal jobban megfigyelhető a védelmező hajlam. Ők elsősorban a játékaikat és jutalomfalatkáikat védelmezik olyan hevesen, hogy akár egy kézre vagy arcra „elhelyezett” figyelmeztető harapástól sem riadnak vissza. A korán elkezdett engedelmességi képzés és az élethosszig tartó szoros kontroll a megoldás.
Félelem kiváltotta agresszió
A félelem által kiváltott agresszió leggyakrabban idegenek ellen irányul. Az állatorvosok karrierjük során igen hamar megismerkednek ezzel.
Akárcsak az emberek, a kutyák is ösztönösen félnek az ismeretlen és potenciálisan fenyegető helyzetekben. Az a kutya, amelyik egy csendes, nyugodt házban növekedett felnőtté, meg fog ijedni a zajos, gyorsan mozgó fiataloktól.
A ház előtt zajosan elkerékpározó vagy gördeszkázó gyerekeket a kutya megugatja, de ha esélyt lát rá, oda is kap vagy harap.
A félelem nemtől és fajtától függetlenül bármelyik kutyánál előfordulhat. Ami közös bennük, hogy általában hiányos, vagy teljesen hiányzik a korai szocializáció az életükből.
Anyai agresszió
A szülés utáni első két-három hétben a kölykök túléléséhez elengedhetetlen az anya testmelege, táplálása, az, hogy stimulálja őket az ürítésre. Még a legjobban képzett, jól nevelt és kedves kutya is agresszív jeleket mutat, ha kicsinyeit veszélyben érzi. Az ilyen esetben nem nevelésre van szükség, hanem sokkal inkább nyugodt és biztonságos helyre, anya és kölykei számára. Az első hetekben ne korzózzon az egész család a kutyák körül, elég, ha egy-két felnőtt látja el a szükséges teendőket. Így az anyakutya nyugodt tud maradni, megszokja a tevékenykedő egy-két pár kezet. A simogatás, a kölykök szocializációja ráér akkor, amikor a kicsik szeme már kinyílik és képesek lábra állni.
Átirányított agresszió
A legkönnyebben talán úgy érthető meg, mi is az átirányított agresszió, ha arra a helyzetre gondol, amikor két verekedő kutyát akar szétválasztani. A két kutya morog, ugat egymásra, oda- odamarnak a másik felé, és egyszer csak felvillan egy kéz a csata színterén. A kéz megragadja a nyakörvet, a farkat vagy a hátsó lábakat.
Az adrenalin által vezérelt kutya pedig vakon harap és mar oda, és megharapja a segíteni akaró kezeket.
A verekedéseket legjobb nagy zajkeltéssel vagy erős vízsugárral lecsillapítani, bár tény, hogy ez nem mindig elég. Ha mégis használnia kell a kezét, igyekezzen a pofáktól a lehető legtávolabb beavatkozni, és mindig gyorsan, határozottan mozogni.
Fájdalom kiváltotta agresszió
Bár az olyan, fájdalomra érzékeny fajták, mint a csivava, gyakori elkövetői az ilyen harapásoknak, bármely fajtájú és nemű kutya a fájdalom mértékétől függően képes harapni, ha fájdalmat érez. Az egyébként mindig szelíd és nyugodt kutya is beleharaphat az őt megnyugtatni próbáló gazdi kezébe, főleg, ha éppen be akarja kötözni vagy meg akarja vizsgálni a sebeit. Az emberekhez hasonlóan a kutyáknak is egyedenként eltérő a fájdalomtűrő küszöbük, másként tolerálják a dolgokat.
Akármilyen bájos és kedves a lógó fülű eb, ha fáj a füle és hozzáérnek, bizony odakap, akárcsak az a diszpláziás kutya, melyet éppen feneke lenyomásával akarnak ülésre késztetni a kiképzés során.
Mindemellett bármelyik kutyából kiváltható a harapás a túl erőteljes, durva fizikai nevelés által.
Ami nem fér bele….
Előfordulnak olyan harapásos események, melyek egyik fenti kategóriába sem illeszthetők bele. Talán ezt a kategóriát lehetne úgy definiálni, hogy azok az esetek kerülnek ide, amikor a kutya minden tűréshatárát átlépték már. Ilyen az, amikor a gyerek (de sokszor bizony a felnőtt sem) nem érti, hogy a kutyának is vannak határai. Egy alvó kutya puszilgatása, levegő fújása az arcába, gumiszalag csattintgatása az orra előtt hamar kihozza az ebet a sodrából, akárcsak az, ha pónilovacskának nézve őt időtlen időkig lovagolnak a hátán. A bökdösés, piszkálás szintén nem sok jót szül, a kutya előbb vagy utóbb besokall és nemet mond. Ez a „nem” pedig kutyanyelven nem más, mint egy harapás.
A kutyaharapások megelőzéséhez három kulcs nyitja az ajtót: érteni kell az állat viselkedését, időt kell szánni szocializációjára és nevelésére – lehetőleg minél előbb kezdve – és megtanítani a család apraját arra, hogy elfogadjon minden kutyát.
Ha fenyegetőnek tűnő kutyával találkozik:
- ne rohanjon el
- maradjon csendben és próbáljon nyugodtan lélegezni
- engedje le a karját a teste mellé vagy fonja össze a mellkasa előtt
- kerülje a szemkontaktust
