A kutya a gyerek legjobb barátja, de vigyázzon, mert nem minden eb jön ki jól a gyerekekkel. A legtöbb baj a nagyon apró gyerekekkel történik. Minél kisebb a gyerek, annál ügyetlenebb a kutyákkal. Pedig igencsak kíváncsi a kicsi is.
A hat évesnél fiatalabb csemeték esetében célszerűbb megvárni, amíg meg nem értik, mit is jelent, ha kedvesen és gyengéden kell bánni az állattal, vagy hogy mikor kell azt békén hagyni.
Persze ha már van kutyája, mire baba érkezik a családba, az egy másik történet. A legtöbb kutya igen jól kijön a kicsikkel. Megértik, hogy a csöppség a „falkavezér kölyke” és bár a csecsemőnek nincs farkincája, tolerálja, sőt szereti a kétlábú kölyköt.
Ahogy minden előre megtervez a kisbaba érkezésére, tervezze meg, hogyan fogja tudni kielégíteni a kutya igényeit a továbbiakban, úgy élelem, figyelem, nevelés, mint szeretet tekintetében.
Mikorra a baba totyogó korba lép, szervezze meg a gyerek és a kutya közötti távolságtartást és mindig csak felügyelet alatt engedje őket együtt lenni. Jó ötlet lehet erre egy elkerített kertrész. Ha a kutyának jut némi „gyerekmentes” perc a nap során, sokkal toleránsabb lesz egy élénk kétéves iránt.
Az, ha a kutya megharapja a gyereket, azt jelenti, hogy közös játékuk során nem volt kellő a felnőtt odafigyelés, és a csemete valami olyat tudott tenni, amit a kutya nem szeret. Ez inkább figyelmeztetés, mintsem támadás és általában nem okoz komoly sérülést, felhívja a szülő figyelmét arra, hogy jobban oda kell figyelnie a gyerek és a kutya közös játékára, megelőzendő a hasonló szituációkat.
Amint úgy érzékeli, a kutya domináns viselkedést vesz fel, a kicsit emelje ki a helyzetből. Ilyen jel lehet, ha nekimegy a gyereknek vagy csattogtatja a fogait. Mindig a felnőtt felelőssége mind a kutya, mind pedig a gyerek nevelése.
Amíg nem teljes mértékben biztos mind a kettejükben, azaz abban, hogy biztonságosan képesek egymással játszani és tudják, mikor kell azt abbahagyni, soha nem engedje őket kettesben maradni.
