A kutyák agressziója sokféle formában jelentkezhet: dominancia, félelem alapú, örökletes, irányított, territoriális vagy birtokló – ám az ok mindegy, a dolog tarthatatlan. Mivel a kutyák sokszor nagyobbak, erősebbek, mint mi, agressziójuk nem csak veszélyes, de bizony vissza is fordul feléjük.
Sokszor a megoldás végzetes a kutya számára. Azok a kutyák, melyek erőszakosak vagy rémületüktől vezérelve válnak agresszívvé, sokszor így születnek, azonban leggyakrabban az ember nevelési hibáinak köszönhető a viselkedészavar. Azok a kutyák, melyek gondolkodás nélkül arcon harapnak egy gyereket, vagy megölnek egy másik házi kedvencet, hamarosan kapun kívül találják magukat – sorsuk leggyakrabban a menhely vagy az elaltatás. A legrosszabb, amikor az állat mindenféle figyelmeztető jel nélkül támad, harap, vagy akár öl is.
Az ilyen kutyák megmentése nem csak temérdek időt vesz igénybe, de türelmet és elszánt, de tudatos és képzett segítséget is igényel. Otthon, egyedül megoldani szinte lehetetlen feladat.
Az első lépés mindig a múltba való visszanézés. Meg kell találni a viharos múlt okozta ádáz külső alatt a kedves kutyát.
Higgye el, a legtöbbször meg is lehet, csak a félelem, a büszkeség, az esetleges kiváltságok miatt kóros mechanizmusok alakultak ki az idők során, elrejtve a jó kutyát. Persze tagadhatatlan, hogy van, amikor nincs ott a jó kutya, általában genetikai okok miatt. Ilyenkor be kell fejezni a történetet – az egyetlen megoldás a gyors és fájdalommentes altatás. De higgye el, a legtöbb esetben menthető a helyzet.
A megoldást nem lehet könyvekből és filmekről megtanulni, a legtöbb olyan technika, melyet a „normális” kutyák nevelésében alkalmazunk, itt nem célravezető. Nem való ez a feladat gyenge szívű és keménykezű embereknek, de olyanoknak sem, akik nem hisznek a pozitív eredményben.
Nagytestű, kemény karakterű kutyáknál gyakran megfigyelhető, hogy a fajtaspecifikus viselkedési jegyeket (pl. őrző-védő hajlam) a gazda erősíti, ha mással nem, engedékenységgel. Ugyanakkor a szocializáció nagymértékben hiányos vagy hiányzik, nincsenek szabályok, keretek és rutin a kutya életében. Az ilyen kutya lassanként igazi őrmesterré válik a családban, és számára a legfontosabb minden idegen és zavaró tényező azonnali kiiktatása lesz.
Létezik egy, a Stockholm-szindrómára hasonlító viselkedés a kutyáknál is. A legrémisztőbb fenevad, amely a postást gondolkodás nélkül megharapja, pár napos izoláció után még a postásnak is tud örülni.
Egy amerikai terapeuta az ilyen kutyáknál a következő módszert alkalmazza. Kennelbe zárja a kutyát, mely minden kényelemmel fel van szerelve, az eb szabadon mozoghat a benti pihenő és a kinti kifutó között. Minden órában odamegy a kennelhez, a rácsnak háttal leül és olvas neki. Tapasztalatai szerint az első napokban a kutya morog, őrjöng, fejjel megy a rácsnak, de a terapeuta nem foglalkozik vele. Folytatja az olvasást, majd az előre meghatározott idő után feláll, átlök egy jutalomfalatot a rácson és elmegy. Egy idő után a nagy, gonosz kutya elkezdi várni a felolvasót. Dühe, haragja egy ponton átvált a magányosság érzésébe. Végtére is a kutyák igazi opportunisták.
A terapeuta három-négy nap után felcsatolja a pórázt és elviszi sétálni a kutyát. Általában semmilyen védelmező vagy fegyelmező eszközre nincs szüksége, elég, hogy a zsebe tele jutalomfalatokkal. Persze a neheze még hátravan, mert a kutyának meg kell tanulnia az alapvető engedelmességet, azaz hívásra menni, parancsra ülni, állni, feküdni. Mindezt pórázon. De a magány megteszi hatását – a fenevadnak már nyoma sincs egy idő után.
Ezek után a terapeuta még egy személyt von be a leckékbe, első alkalmakkor dupla pórázzal és puha szájkosárral felszerelve a kutyát. A dupla póráz biztonságot ad, hiszen a kutyával való munka folyhat, miközben a másik pórázt tartó óvni tudja a vezető kiképzőt az esetleges támadástól. Egy erős kutya képes lenne az egyetlen pórázt tartót egy másodperc alatt elrántani. A terapeuta tapasztalatai szerint a jellegzetes védőfelszerelésekre ezek a problémás kutyák általában félelemmel és ebből eredő agresszióval reagálnak, ezért azokat soha nem használja.
A dupla pórázos, közös munka első heteiben még megfigyelhető a kutyáknál néhány kitörés, különösen, ha más kutyát és idegen embereket látnak, de mivel tehetetlenek, meg kell birkózniuk a helyzettel.
A következő lépés a féltékenység legyűrése: a kutya szeme láttára munka egy másik ebbel, aki sok-sok jutalmat és simogatást kap, amikor jól teljesít. Persze a munka kellő és biztonságos távolságban zajlik egymástól, ám nem annyira, hogy ne érzékelje a kutya, mi zajlik, és ne legyen féltékeny. Az egykori fenevad ilyenkor már barátkozni akar a terapeutával, ám azt látja, hogy kétlábú új barátja valaki mást is szeret. És kezdődik a dráma. A terapeuta a kutyát egy nagyobb, elkerített területen elengedi szaladgálni, majd róla figyelmet sem véve jól láthatóan sétálgat. A kutya élvezi a rohanást, ás, fut, szalad, majd várja a visszajelzést. De nem kap, csak egy jutalomfalatot.
És ekkor kerül elő a terapeuta jól képzett és igen gyors segítő kutyája, amely a végletekig fárasztja rohanásával, cikázásával az őt beérni képtelen, a féltékenységtől őrjöngő ebet. Mikor a kutya már a végkimerülés határán összeomlik és lefekszik, a terápiás eb is megáll, de a hajsza általában ilyenkor újraindul, az erő utolsó tartalékaival. Két-három nap után a vadorzó rájön, nem győzhet és megadja magát. Ezzel a megadással pedig élete első, négylábú barátját szerzi meg. Valami elkezdődött...
A munka innentől közösen folytatódik: szocializáció más kutyákkal, séta a parkokban és az utcán, ismerkedés a forgalmas és nyüzsgő várossal. A terapeuta tehát eléri, hogy a kutya engedelmeskedjen neki, vele szemben és mellette nyoma sincs agressziónak. Igen ám, de korábbi otthonába visszaküldve a probléma ismét előtörhet. Így hát a munka a korábbi otthonban kell folytatódjon. A családnak is meg kell tanulnia, hogyan bánjon a kutyával a jövőben. Pár napig közösen zajlik a tanulás, egyre inkább csak figyelve, semmint irányítva a gazdát, majd elkezdődik a fokozatos elválás időszaka. Természetesen a terapeuta fontosnak tartja a későbbi kapcsolattartást is.
Tudomásul kell venni, hogy a nagytestű, kemény munkakutyák keménykezű és határozott gazdát igényelnek. Sokszor nem elég az otthoni nevelés és szocializáció, lényeges, hogy szakavatott irányítással, kutyaiskolában sajátítsa el mind a kutya, mind pedig a gazda a közös élet alapvető ismereteit. Ha ez időben, kölyökkorban elkezdődik, a gondtalan együttélés nagy eséllyel biztosított.
