Mi is a vadászat? Ahogy Széchenyi Zsigmond, a híres vadász és Afrika kutató vallotta, „a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás. A természetszerető ember elmerülése magában a természetben.” Az igazi vadászember számára a vadászat nem az állat legyilkolásáról, hanem a nemes küzdelemről szól. De ha a másik oldalt, a vadászat szakmai oldalát nézzük, el kell mondani, hogy a vadgazdálkodás komoly szakma, a hivatásos vadászok feladata, hogy a természet egyensúlyának fenntartásában segítsenek.
Az évszázadok folyamán az ember vadászott, elsősorban élelemszerzés céljából, ezáltal pedig a természet rendjére is vigyázott. A vadállomány nem tudott elszaporodni oly mértékben, mint napjainkban, amikor télen jó szívvel etetjük a vadállatokat, ezáltal viszont beleszólunk a természet rendjébe.
Tehát a vadászok elsődleges feladata a vadgazdálkodás számára ártalmas állatok irtása. A vadászatnak külön törvényei vannak, az írott törvények mellett számos íratlan szabály is.
Az embert vadászatai során mindig kutya kísérte. A vizslák és a kopók mindig is nagy népszerűségnek örvendtek, de tartásuk általában költséges, úri passzió volt. Angliában törvényrendelet szabályozta a nem nemesek számára tartható kutyák méretét, és tiltották számukra a vadászatot. Így az egyszerű vidéki embereknek meg kellett találni a módot arra, hogy minél kisebb kutyára tegyenek szert, amelyikkel a nem feltűnő apró vadakra vadászhatnak. Így alakult ki számos terrierfajta.
Mit jelentenek ezek a kifejezések?
A kotorékozás nem más, mint egy vadászati mód, melynek során a föld alatti üregekben élő vagy ott elbújó állatokra, kisragadozókra vadásznak, erre a célra kitenyésztett vadászkutyafajta közreműködésével.
A munka nem veszélytelen a kutya számára sem, a játszma mindig kétesélyes. A kutyáknak rendelkezniük kell kimagasló intelligenciával, bátorsággal, és egyáltalán nem lényegtelen fizikai állapotuk sem.
Igazán jó kotorékebbé nem minden kutya válhat. Komoly szelekció után kiválasztott kölykökkel már apró korban elkezdenek foglalkozni a vadászok. A szelektálás még a nevelési korszakban is folytatódik, hiszen gyenge, vagy ideges, esetleg bátortalan kutyát a kotorékba küldeni egyet jelent a kivégzéssel. Csak azt a kutyát lehet munkába vonni, amelyik képes önállóan dolgozni.
Gondoljon csak bele: a kutya bemegy a kotorékba, ahol egy nálánál jóval nagyobb, odúját, esetleg ivadékait féltő vadállattal kell szembenézniük, aki nem fogja “ölbe tett kézzel” várni végzetét. A kutya a vadászatokon embertársától távol, egyedül kell, hogy dolgozzon, sem a róka, vagy borz odújában, sem a sebzett vad felkutatásakor nem számíthat segítségre, ellenben az űzött, nálánál jóval méretesebb vad támadására igen. Aki még nem találkozott kotorékozó tacskóval vagy terrierrel, elképzelni sem tudja, mekkora bátorság fér a csöpp kis testekbe.
A kotorékvadászat, akárcsak a többi vadászati mód, időszakhoz kötött. Magának a kotorékozásnak több módja van.
Az egyik az ugrasztás, mely január-február hónapban történik. Ekkor a rókák az odúban tartózkodnak, ezeket kell a kotorékba hatoló kutyának kiugrasztania és a kotoréktól távolabb várakozó vadász puskája elé hajtania. Előfordulhat, hogy a kiugrasztás nem sikerül, és a két állat közelharcba bonyolódik, ilyenkor a gazdának kell közbe lépnie. Erre nincs más módja, mint hogy egy katlant, azaz egy gödröt ás, amin keresztül ki tudja emelni a rókát.
Az úgynevezett kiásás igen régi kotorékozási forma, amikor a kutyának csak jelző szerepe van. A kotorékebet a gazda beküldi az odúba, ahol az a rókát a végkatlanba szorítja, vagy ha két kutya vesz részt a munkában, akkor közrefogják. A vadász a földre fekve fülel, hol ugat a kutya, majd elkezd ásni, addig, amíg meg nem látja a rókát. Ekkor ügyességétől függően kézzel vagy hurkos csővel a vadász megragadja a rókát.
A “kisrókázás” a rókakölykök születése után 1-2 hónappal zajlik. Az időpontválasztás fontos, hiszen a rókafiak korábban nem tudnak még mozogni. A kutya feladata nem a rókakölykök legyilkolása, hanem az, hogy kiugrassza az anyaállat nélkül az odúban lévő kicsiket. A vadászok emiatt általában délelőtt őrt állnak az odú minden kijáratánál, akkor, amikor a nőstény vadászik. Beküldik a kutyát, a kisrókák pedig kirohannak, és így könnyen elfoghatók.
Régebben egyéb módokat is alkalmaztak a rókák és egyéb dúvadak állományának ritkítására, mint a mérgezés, füstölés vagy a hurokvetés, azonban kegyetlenségük miatt ezek a módszerek nem hogy nem megengedettek, de az etikus vadászoknak eszükbe sem jutna alkalmazni őket, nem beszélve arról, hogy az első két módnak még környezetkárosító hatása is volt.
Nézzük meg a kotorékozás másik oldalát is, azaz a rókák szerepét a vadászatban. A múlt század végén több rókaállomány-ritkítási módszert betiltottak (lásd fenn), és elkezdték a rókák immunizálását veszettség ellen. Mindezek mellett a hazai mezőgazdaság struktúrája is megváltozott, melynek hatására a rókaállomány jelentősen megnőtt. A kotorékozás jó megoldás a rókaállomány ritkítására, abban az esetben, ha a szabályokat betartva végzik. Az igazi vadászok a befogott rókákat kíméletesen és gyorsan, szakszerűen végzik ki, semmi esetre sem céljuk az állat szenvedtetése.
A műkotorék a fiatal kutyák tanítására és vizsgáztatására szolgáló alkalmatosság. A vadászati törvény értelmében tilos műkotorékban versenyeket rendezni, ám a klasszikus kotorékozás engedélyezett, hazánkban is nagy hagyományokra visszatekintő apróvad vadászati mód.
A józanul gondolkodó állatvédő szervezetek elsősorban a műkotorékversenyek, illetve a nem engedélyezett időpontban zajló kotorékmunkák ellen szokták felemelni szavukat, ám az igazi vadászati célú munka hasznosságát ők sem vitatják.
Bár a leggyakoribb a kotorékozás, érdemes szót ejteni a cserkelésről is. A cserkelés nem más, mint erdős, bokros területen való gyalogos vadkeresés, melynek során a vadász vagy a vadászkutya csendesen, lopakodva igyekszik a vad közelébe jutni, apró megállásokkal állandó készenlétben figyelve, hol bukkan fel a vad, vagy hová bújhatott el. A kutya feladata ilyenkor az, hogy a vaddisznót ügyes mozgással a vadász irányába hajtsa, és addig forgassa, azaz tartsa egyhelyben, amíg a vadász le nem teríti.
