Az agarak eredete titokzatos és az idők homályába vész... Sokan úgy vélik, hogy az agarak voltak az első vadászkutyák. De honnan jöttek? Hogyan, miképpen alakultak ki ezek a nagyszerű képességű állatok?
A kőkorszakbeli ember a mamutok és az orrszarvúak pusztulása után már csak a kisebb, de sokkal gyorsabb és óvatosabb vadakra vadászhatott. Ezeket az állatokat követte nagy távolságokon át a jégkorszak végi Európa nagy területein kialakult száraz, füves pusztákon. Ez a nyílt, nagyon kevés fedezéket nyújtó terep volt az első olyan terület, ahol az ősembernek vadásztársra volt szüksége, a kutyára. Megkönnyítette dolgát, hogy ezeket a kutyákat nem kellett betanítania, csupán megszelídítenie, hiszen azt várta el tőlük, amit az ebek vadon élő ősei sok ezer generáción keresztül amúgy is csináltak: felhajtották a vadakat.
Az európai sztyeppeken az embernek "dolgozó" vadászkutyák lehettek a mai agarak ősei. Ez természetesen nem feltétlenül azt jelenti, hogy az agár a legrégebbi kutyafajta, hiszen hozzávetőleg tízezer évre becsülhető az az időszak, amikor már valóban beszélhetünk az agarakról. A legrégibb ilyen lelet Európából a Majna menti Frankfurtból származik, kora körülbelül 10-11 ezer évre tehető.
Salamon király a Példabeszédek könyvében hivatkozik az agárra, és annyi bizonyos, hogy a gyors észak-afrikai sloughi hatezer évvel ezelőtt már ott vadászott gazdájával Egyiptomban.
Az agarat tehát legalább hatezer éve ismerik és használják őz-, gazella- farkas- és nyúlvadászatra. Az agárfuttatás bevezetése azonban - mind a római, mind a görög világban - a kelták érdeme.
Az agárverseny alapvetően abban különbözik a vadászattól, hogy míg a vadászat lényege a préda megölése, a futtatásnál ennek csak másodlagos szerep jut. Itt főként az erő, a kitartás, a gyorsaság összemérése a cél a versenyző állatok között. Arrianus, a második században élt római író, aki agárfuttatási versenyszabályok kidolgozásával is foglalkozott, megemlíti, hogy az agarak tulajdonosai kifejezetten örültek annak, hogyha a nyúl megmenekült.
A kelták, a rómaiak és görögök egyébként a "vertagri" néven ismert agárfajtát használták a versenyeken. Felderítőket és hajtókat küldtek ki a nyúl felriasztására, majd egyszerre két kutyát engedtek a nyomába. A versenyző agarakat gyorsaságuk, forduláskészségük (a nyúl vargabetűjének követése) és adott esetben a préda elejtése szerint bírálták el.
A neves ógörög történetíró, Athéni Xenophón Vadászati Kalauzában jelentős teret szentel az agárfajták bemutatásának, az agárversenyek leírásának.
Műnyúl és szájkosár
Az agárverseny, ez az izgalmakban bővelkedő sportág valamikor az 1770-es évek táján alakulhatott ki Angliában. A szigetországról került azután a kontinensre, és az ottani tapasztalatok figyelembevételével fejlődött tovább. Kezdetben élő nyúl után kellett futniuk a kutyáknak, később a nyulat kitömött és mechanikusan mozgatott, végül pedig elektromos futóművön húzott nyulakkal helyettesítették.
Az első agárversenyklubot Norfolkban alapították 1776-ban. Ez a "dicső tett" Lord Orford nevéhez fűződik, aki megpróbálta az agarat a bulldoggal keresztezni (tegyük hozzá; nem sok sikerrel!), hogy még bátrabb és kitartóbb legyen! A klub 1780-ban rendezte az első futtatást. 1858-ban a szigetországban megalapították a Nemzeti Verseny Klubot, amely szabályozta a futtatást Angliában. (Ma is ez a versenyszabályzat van érvényben.) Az Agár Törzskönyvet 1882-től vezetik.
Európában az agárversenyek ősét, az első kutya futóversenyeket Berlinben tartották, 1865-ben egy Schmidt nevű, akkoriban híres kutyatenyésztő kezdeményezésére. A kevésbé sportszerű rendezők a kutyák csábítására csalétekként madzagra fűzött kolbászdarabkákat akasztottak ki. Ügetőversenyt is tartottak, ahol az ebek kis fogatokat húztak maguk után. Az első igazi európai agárversenyre ugyancsak Németországban került sor 1892-ben.
Ami a modern versenyszabályokat illeti, a pálya, amelyen a "futóbajnokok" összemérik gyorsaságukat, kör, ellipszis vagy U alakú.
A versenytáv 350, illetve 475 méter. A kutyák indítása az úgynevezett startbokszból történik, és az indító zászlóval ad jelet a verseny megkezdésére. A start pillanatában a csapóajtók egyszerre felvágódnak, és az agarak nekiiramodnak. Üldözik a műnyulat, amelyet egyenletes sebességgel húznak a pályán a kutyák előtt, kézi vagy gépi erővel, mégpedig úgy, hogy a távolság a versenyzők és a "nyúl" között állandóan mintegy 15-20 méter legyen. Az agarak a futamok alatt kötelesek drót szájkosarat és olyan versenytakarót viselni, amelynek két oldalán jól olvasható szám látható. A versenyzők számát közvetlenül az indítás előtt sorsolás dönti el. Ma már versenykiírás alapján futtatnak.
Az agarakkal együtt futni, biztatni őket, nevüket kiáltani tilos. Azokat a kutyákat, amelyek verseny közben harapnak, fejüket a másik versenyző felé fordítva futnak vagy "támaszkodnak" (a másik agárhoz dőlve futnak), kizárják a versenyből. Ugyancsak szigorúan bünteti a versenybíróság a sportszerűtlenséget: ha például az agarak figyelmét valamilyen formában elvonják futam közben, vagy esetleg indítás előtt megütik őket. A beérkezés sorrendjét a versenybíróság állapítja meg. A futam győztese az az agár, amelyiknek az orra legelsőként éri el a célvonalat.
A versenyeken a kutyák fajták szerint, külön futamokban indulnak. Az egyes futamokban induló kutyákra fogadásokat kötnek.
Angliában az agárversenyeknek állítólag több látogatójuk van, mint az egyébként hallatlanul népszerű labdarúgó-mérkőzéseknek. A tízszázalékos totalizatőradó 1948 és 1958 között például kereken 67 millió fontot jövedelmezett az államnak, amely egyébként a magán fogadóirodák engedélydíjaiból egyetlen versenyidény alatt 15-20 ezer font bevételt jelent! Nem véletlen, hogy a versenyek követelményei - mármint Angliában - rendkívül magasak, hiszen olyan jövedelmező üzletágról van szó, amelynek eseményeit a fogadók és a nézők tízezrei - no és persze a kutyabarátok milliói is - hétről hétre nagy izgalommal követnek. A legnagyobbak az igények talán a White City stadionban, ahol a leggyorsabb versenyek 500 yardos távon 29,1 másodpercig tartanak, de még a viszonylag "lassú" futamok is csupán 0,9 másodperccel tovább, azaz 30 másodpercig. A kutyák olyan gyorsan futnak, hogy az a versenyző, amely mindössze 0,6 (!) másodperccel később ér az előtte futó után a célba, máris egy teljes testhosszal lemarad. Éppen ezért a versenyző kutyákat osztályokba sorolják, és ugyanabba az osztályba csak azok az állatok kerülhetnek, amelyeknek nagyjából azonos esélyük van a győzelemre.
Az indítás pillanatában a kutyák szinte kirobbannak a bokszból
Érdemes talán megemlíteni, hogy a német zoológusok nemrégiben érdekes vizsgálatokat folytattak a különböző fajtájú agarak átlagos futási sebességével kapcsolatban. Betonutat építettek egy 400 méteres versenypálya mellett, hogy az egyes futamokat menet közben filmezhessék. Igen értékes adatokat szolgáltatott a film az agarak sajátos mozgásáról. Összehasonlították a különféle agárfajták maximális futási sebességét is.
Kiderült, hogy a leggyorsabb az angol agár 60 km/óra sebességgel, második a whippet, amely 52 km/órás, a harmadik pedig az afgán agár, amely 46 km/órás sebességgel üldözi a műnyulat.
Az angliai agarászat központja az Agárverseny Szövetség 110 holdas Hook House-i birtoka, ahol az állandó versenyállomány körülbelül 500-600 kutyából áll. Futásukat a nagyszerű gyakorlópályákon szigorú szakértők szinte nagyítóval figyelik, és 0,1 másodperces pontossággal mérik. Erre a világhírű terepre kizárólag versenyre érett és már betanított kutyák kerülhetnek. Az agarak egyébként körülbelül másfél éves korukban kezdenek versenyezni, és nagyjából 4-4,5 éves korukig futtatják őket.
Az agárversenyek másik hazája Írország. Dublinban például minden este rendeznek agárfuttatást; esténként nyolc futamot indítanak, és ezekhez összesen mintegy 60 kutyát tartanak készenlétben. Amíg a kutyákat felvezetik, mozgó bukmékerek keresik fel a tribünöket, de természetesen a pénztáraknál is lehet fogadni. Minden év augusztusában megrendezik az Ír Agár Derbyt, amelynek győztese körülbelül 25 ezer dollárnak megfelelő összeget "vág zsebre". Írország fővárosában egyébként minden kedden és szerdán agárpiacot tartanak, ahol különösen az angol agarak kelendők.
Fontos-e a nyúl élete?
Ugyancsak angol-ír találmány a fogadással egybekötött nyúlvadász-verseny (coursing). Az agárversenyekhez nem sok közük van ezeknek a meglehetősen véres rendezvényeknek, ahol bizony nem a nyúl élete a legfontosabb (kivéve a nyúl számára), hanem a kutyák teljesítménye után adandó pontok.
A "vadászok" (rendszerint angol agarak) párokban versenyeznek egymással. A nyulat szabadon bocsátják, majd elengedik a két angol agarat is. Megkezdődik a lélegzetelállító gyilkos hajsza a szerencsétlen nyúl után! Az áldozat két hatalmas, félelmetes üldözője elől kétségbeesetten próbálja megmenteni az irháját. Ez néha sikerül is.
Bár a kutyák sokkal gyorsabbak, és nekik kedvez a sík terep is, a nyúl gyakran ejti zavarba őket cseleivel, villámgyors fordulataival. Ahogy az írek mondják: képes megfordulni egy hatpennysen!
Angliában 1836 óta minden évben megrendezik a híres Waterloo Kupa coursing-versenyt, amelyen kezdetben 16 kutya indult, 1856-tól a versenyzők száma megduplázódott, s napjainkban már 64 angol agár indul. A verseny három napig tart a világ minden tájáról összesereglett nézők és fogadók előtt.
Az Egyesült Államokban az agárversenyeket a Nemzeti Verseny Szövetség irányítja. Évente több mint 40 ezer agarat jegyeznek. Amerikában egyébként 1895 óta rendeznek Waterloo Kupa versenyeket, őszi és tavaszi futtatásokat tartanak, amelyeken nyolc nap leforgása alatt 450-700 kutya vesz részt. Texasban is négy hivatalos versenynapot rendeznek évente.
Amerikában a futtatás 300-450 méter hosszú és 150-200 méter széles bekerített pályán zajlik. A pálya egyik végén vannak az elkerített vagy bokszokba zárt nyulak. A futtató legvégén menekülő kibúvók találhatók, amelyek a biztonságot, sőt az életet jelenthetik a nagy fülű csalétkek számára. A pályára egy nyulat engednek, és az 30 méter előnyt kap. A bírák tornyokból vagy lóhátról figyelik az eseményeket.
Az agárverseny futamai meglehetősen kimerítik a kutyákat, amint erről számos versenyfeljegyzés tanúskodik.
Nem egy esetben fizikai sérüléseket okoznak a futtatások - hátizomlazuláshoz, vállizomgyengüléshez vezethetnek. Előfordul az is, hogy az agyafúrtabb a másikkal végezteti el az űző munka java részét, s ezáltal teret és erőt nyer, és a pontok zömét elorozza vetélytársa elől.
Nem szabad elfeletjeni, hogy egy agárverseny elsősorban üzlet. A tengerentúlon egy versenypálya közel 1000 kutyát foglalkoztat. Ezeket az állatokat folyamatosan cserélni kell, mégpedig a kutyák esetleges sérülései, az életkoruk vagy éppenséggel a gyenge teljesítményük miatt. Tehát az agárfuttatás tulajdonképpen nem más, mint egy keresletet – kínálat által meghatározott üzlet, ugyanakkor mégis sporttevékenység.
Az állatvédő aktivisták véleménye szerint az agárfuttatás, és természetesen az ehhez kapcsolódó üzlet hihetetlenül nyereséges az embereknek, ám mindez a haszonszerzés az állatok rovására, egészségük terhére történik. Olvashattunk már arról, hogy a sportág számára fölösleges, és vadászatra sem használható egyedeket, sokszor komplett tenyészeteket kegyetlen módszerekkel irtják ki. Sokszor állítják, hogy az állatok életfeltételei is kegyetlenek, bár ezt cáfolni látszik az, hogy a busás hasznot hozó állatok ellátása kiváló, hiszen csak így tudnak minél több hasznot termelni.Emellett egyre több országban vannak szabályozások, melyek már limitálják az egy napon egy adott kutya számára megejthető futtatások számát.
Éppen azért, hogy a kutya egészségét kíméljék, ezáltal a lehető legjobb eredményt tudják elérni, sok helyütt már csak napi egy futamon engednek egy kutya számára teljesíteni, Angliában pedig egy-egy futam között öt napot kell pihennie az állatnak.
Sokkal inkább aggályos az, hogy bár a versenyeken nem engedélyezett élő csali használata, de az edzések során ezt a szabályt sokan kijátsszák, és ugyanígy az edzések körülményeinek biztosítása is kontroll nélkül a gazda felelőssége.
