Amikor még iskolába járt, a verset egyszer elolvasva nem tudta felmondani ötösre a tanárnak. Egy dal eléneklése, vagy egy nehezebb tornagyakorlat jó kivitelezése sem ment azonnal. Ismétlés kellett, sok ismétlés és még több gyakorlás, hogy a várt jeles osztályzat a naplóba kerüljön.
Miért gondolná hát, hogy a kutyánál mindennek elsőre, vagy esetleg másodszorra sikerülnie kell? Miért hiszi bárki is, hogy ha kétszer elmondja neki, hogy „ül”, és legalább egyszer sikerült is letennie az ebnek a fenekét, akkor az már mindig menni fog, gyakorlás nélkül is?
Aki ismeri a kutyákat, legalább egy picit, azonnal megmondja: egy ebnek sok ismétlésre van szüksége ahhoz, hogy elsajátítson valamilyen tudást.
Tehát kijelenthető, hogy amint egy kutya eleget gyakorolt egy adott feladatot, az rögzül az agyában, és ezután szép lassan szokássá válik.
Ám mindez nem olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni. Ha belegondol, hosszú évek kihagyása után bizony ön is ingatagon tekeri a kerékpárt, és kell egy kis idő, míg belejön. Ha egy ideig nem gyakorol a kutyával, tőle sem várhatja el, hogy úgy csináljon mindent, mint amikor még aktívan edzettek a feladatra minden nap.
Tehát a kutyáknak ismétlésre van szükségük ahhoz, hogy a tapasztalt élményt tudássá alakítsák. Ez pedig különösen figyelemre méltó abban az esetben, amikor olyan dolgot akarunk tanítani az ebnek, ami nem természetes a számára, például rá akarjuk bírni, hogy nyugodtan sétáljon pórázon olyan helyen, amely tele van számára érdekes szagokkal, hangokkal.
Úgy tűnik hát, hogy a viselkedés irányítása nem könnyű, ahhoz, hogy a kutya egy-egy kívánt és elvárt viselkedésformát elsajátítson, sok ismétlésre és gyakorlása van szükség. Csak ezután tud az megbízható és elvárható szokássá alakulni.
Azt tartják, a legcélszerűbb már apró kölyökkorban elkezdeni a gyakorlást, még jóval azelőtt, hogy esetleges rossz szokások és beidegződések tudnának kialakulni az ebnél. Ugyanakkor az ismétlés nem mindig a tanulás kulcsa. Például a labdával való játék, annak visszahozása nem igényel ismétléseket. Egyszerűen a kutya szereti csinálni, ez pedig már elegendő magyarázat az elsajátításra. Már első alkalommal, mikor a gazda a kutya figyelmét a labdára irányítja, az azonnal elkapja és büszkén cipeli körbe. Tehát egy-két ismétlés, és máris tartós hatással van az eb életére.
Ez az egy példa pedig sokat elmond a kutya tanításának mechanizmusáról. Ha egy adott tevékenység természetes a kutya számára, akkor azonnal elsajátítja, minden ismétlés nélkül. A legtöbb természetes aktivitás valamilyen formában a vadászösztönéhez kapcsolódik, a legtöbb, gyorsan elsajátítható tudást az ehhez kapcsolódó tevékenységek között találjuk.
Persze vannak kutyák, melyeknél a labdajáték elsajátítása is hosszabb időt vesz igénybe, ám ennek oka nem az ismétlések hiánya, hanem az, hogy vadászösztönük még nem teljesen fejlett. Ha elkezdik az ismétléseket, el fogja kapni a labdát, ám amint csökken a kutya érdeklődése az újdonság iránt, vagy a gazda befolyása, alábbhagy a játékszenvedély is. Egészen addig tart ez, amíg a vadászösztön elő nem tör a kutyából.
A szokás olyan, mint egy folyómeder. Minél erősebb az áramlás, annál mélyebb lesz a meder, és annál több víz tud átfolyni rajta.
Mikor a szervezet készen áll a „teljes áramlásra”, azaz a kutya ösztönei teljes erővel működnek, tökéletesen érett viselkedés alakul ki, olyan, mintha tanulta volna. A valóságban azonban az első lecke már akkor lezajlott, amikor a vadászösztön első jelét kihasználták, legyen az bármilyen gyenge jel is. Innentől kezdve pedig minden már csak idő kérdése.
