Bár sok művészt lehet macskekedvelőnek, vagy cicarajongónak nevezni, a „cat master”, avagy a „macskák ura” címet minden vitán felül állóan Léonard Tsuguharu Foujita érdemli ki. A japán-francia festő 1886-ban, Tokióban született, a japán császári hadsereg egyik orvosának fiaként. A tokiói művészeti akadémián szerzett diplomát, majd három évvel később Párizsba utazott.
A Montparnasse-on olyan művészekkel ismerkedett meg, mint Picasso, Matisse, Modigliani. Festészetében és az általa készített könyvillusztrációkban a japán és az európai hagyományokat egyesítette. Európában sok pénzt keresett művészetével, főleg akt festményei váltottak ki nagy visszhangot és hoztak sokat a konyhára. Az akt festményeihez kiválasztott modelleket meleg vízzel töltött káddal várta montparnasse-i műtermében, ez pedig akkoriban olyan vonzó luxus volt a lányok számára, hogy még Man Ray híres szeretőjét, Kikit is rá tudta venni e melegvizes luxus kínálatával, hogy modellt álljon neki egy kültéri akt képhez.
Foujita és Kiki, háttérben a művész által róla festett portréval, 1920 környékén. A kép készítője Marc Vaux. Kép forrása: Daily Art.
1918 után, azaz kiállítását követően, melyet a Champs-Elysées közelében, Chéron galériájában rendezett, és 110 művét el is adta (ebből párat Picasso vett meg), a művész két témában lett híres. Az egyik a gyönyörű, elefántcsont bőrű nők, és a macskák. Mindezt olyan stílusban, mely egyszerű, dekoratív, ötvözve a nyugati hatásokat a japán hagyományokkal, de az indo-perzsa esztétikával is. Mindezt megszórta egy kis Art Deco glamour hatással, és már kész is volt a siker receptje.
Ám beszéljünk inkább Foujita macskák iránti elkötelezettségéről.
Foujita a műtermében. Kép forrása: wikipedia
„Nem vagyok olyan, mint az idős hölgyek, akik nem tudnak macska nélkül élni. És nem kell pedigrés macska sem. Kóbor állatokat fogadok be. Nincs belőlük sok Franciaországban, bár évente egyre, kettőre ráakadok. Róluk gondoskodok” – mondta.
Foujita tényleg imádta a macskákat, és nagyon gyakran meg is festette őket. Sőt, gyakorta még önarcképeit is macskával készítette. Elég sok önarcképet festett egyébként, és tény, hogy az egója a jazz kor Párizsának piperkőcei között is kiemelkedő volt.
Couturier Cat, 1927. A kép magánygyűjteményben található. Kép forrása: Daily Art
Párizsban Foujita az extrovertált és igazi „bon viveur” hírnevet szerezte magának. Sok barátja „Fou Fou-nak hívta, rendszeresen pazar partikat rendezett,, így hát sok baráttal büszkélkedhetett. Általában nagy arany fülbevalókat, jellegzetes frizurát és teknős-szemüveget viselt. Az opera látogatásakor kalap helyett lámpaernyőt viselt és úgy tett, mintha ez Japánban hagyományos fejfedő lenne.
Önarckép macskával.
„Az ok, hogy annyira élvezem a macskákkal való barátkozást, az, hogy két különböző karakterük van: egy vad és egy otthoni. Ez teszi őket érdekessé. Ha fiatal oroszlánt vagy fiatal tigrist tartasz a házadban, addig jó, amíg kicsik, mert egy idő után nem tudsz mit kezdeni velük. A macska vadállat, és ez nekem tetszik." – így nyilatkozott a macskák iránti vonzalmáról.
A macska Japánban a szerencse szimbóluma. Az integető macska, azaz a maneki-neko ( 招き猫) általában kerámiából készül, és úgy tartják, szerencsét hoz a tulajdonosának. Foujita az évek során sokféleképpen ábrázolta a cicákat: egyedül; más macskákkal együtt; önarcképeken; és női modelljeivel aktokban. "Mindegyik esetben a szőrzet minden négyzetcentiméterét olyan aprólékossággal ragadta meg, hogy az szinte „trompe l'oeil” hatást váltott ki – a néző arra gondol, hogy a macska igazi" – nyilatkozták róla.
Önarckép 1928-ból. Kép forrása: Daily Art
1930-ban New Yorkban Covici Friede kiadta Foujita macskakönyvét, benne 20 vésett lemezrajzzal. A könyv napjainkban is a legdrágábban eladott ritka könyvek 500-as top listájában szerepel. A ritka könyvekkel foglalkozó kereskedők és gyűjtők ennek alapján a legnépszerűbb és legkeresettebb macskákról szóló könyvnek kiáltották ki.
Egy, a Milwaukee Journal- nak 1935-ben adott interjújában Foujita azt mondta:
„Ha egy nő szeretne csábító lenni a férfiak szemében, macskákkal kellene körülvegye magát. Én soha nem figyelem a férfiakat, mindig csak a nőket, hiszen nekik csodás lehetőségeik vannak a szépségre. Ám sajnos legtöbbjük nem fejleszti ki magában ezeket a lehetőségeket, mert nem tanulták meg azt a leckét, amit a macskák taníthatnak.”
Youki and a Cat, 1923. A kép magánygyűjteményben található. Kép forrása: Daily Art
Egyébként a művész ötször nősült, midnen alkalommal egy modelljét vette feleségül. Csodálta a nőket, nem véletlen, hogy aktjai e műfajban finom erotikájukkal oly közkedveltté váltak. Egyébként első aktját, a „Nu couché à la toile de Jouy”-t a híres és hírhedt modell-kabaréelőadóról, Kiki de Montparnasse-ról festette.
Striped Cat, 1924. A kép magánygyűjteményben található. Kép forrása: Daily Art
Miután 1931-ben elhagyta Franciaországot az adóhivatallal való vitája miatt, hátrahagyva feleségét, Youki-t is, és új szerelmével, Madeleine-nel Brazíliába és Argentinába utazott. Nem csak itt ünnepelték, de 1933-as, Japánba való visszatérésekor is nagy művésznek kijárü tisztelettel fogadták. Hiába tért vissza szeretett Párizsába, azt a németek 1940-es bevonulásakor el kellett hagynia, így hazatért. A háború alatt hadi festőként működött, és alig várta, hogy választot hazájába visszatérhessen. Ám ez a visszatérés nem volt felhőtlen, hiszen a második világháborúban vállalt szerepe miatt 1949-ben újra el kellett hagynia az országot, és csak később térhetett vissza megint. Végül 1955-ben megkapta a francia állampolgárságot, áttért a katolikus hitre, és felvette a Léonard nevet. Villiers-le-Bâcle-ben, egy Párizstól dél-nyugatra fekvő faluban telepedett le, és vallási tlmájú képeket kezdett festeni, főleg a Reims-i kápolna freskóin dolgozott, melyet 1966-os halála előtt két évvel fejezett be.
81 éves korában, Zürichben halt meg, ahol súlyos, daganatos betegségével kezelték. Maradványait hazaszállították szerett falujának temetőjébe.
