Garfield macska, Jim Davis imádnivaló, rosszcsont macskafigurája tavaly ünnepelte 40. születésnapját. Szerencsés állatka, nem látszik rajta a kor, Garfiled sosem öregszik meg. Nem hiszem, hogy van, akinek ne lett volna gyermekként legalább egy Garfield figurája, ne nézegetett volna Garfield képregényeket, és ne látta volna a mozifilmet. Nem hiszem, hogy van ember, aki ne szeretné a dagi, lusta, beszólogatós cicát. És hogy milyen is ő, mitől lett ennyire népszerű? Lássuk!
Garfield, a gyömbérszín macska figurája, melyet Jim Davies alkotott meg, 1978. június 19-én jelent meg először az újságokba, akkor még csak pár képből álló amerikai képregényként. „Azért választottam macskát főhősül, mert sikeres kutyahősök már szép számban léteztek akkoriban a képregény műfajban és én nem szeretek versenyezni.” – nyilatkozta egyszer Davis. A cicát egyébként a saját nagyapjáról, James A. Garfield Davisről mintázta, valószínűleg az öreget gyerekként olyan lustának és kövérnek, de mégis nagyon szerethetőnek látta, mint amilyen macska. Garfiled gazdája egyébként Jon Arbuckle, aki – mily meglepő - képregényrajzoló. Később csatlakozik hozzájuk Ubul, a buta és folton nyáladzó kutya.
.jpg)
Jim Davis egy előadáson éppen Garfieldot rajzol (kép forrása: https://magazine.bsu.edu; photo by Domenic Centofanti)
Első körben 41 amerikai lapban jelent meg a képregény, melynek eredetileg a "Garfield és barátai" címet szánták, végül szimplán Garfield lett. Mikor nem sokkal később a lapok megszűntették a képregények közlését, kisebb fajta néplázadás tört ki, így kénytelenek voltak visszahelyezni a macska figuráját a lapokba. A népszerűsége akkor volt, hogy 1982-re lekörözte az összes többi képregényhőst, ennek örömére ebben az évben elkészült az első Garfield rajzfilm is. Azóta ezt már egészestés moziváltozat is követte.
Guinness Rekordok Könyvébe is, mivel 2007-től már legalább 2580 újságban szerepel, ezáltal pedig a legtöbb újságban szereplő képregény.
De milyen is valójában Garfield? Igazi, cinikus, lusta, narancssárga színű macska. Folyton az evésre gondol, ami nem meglepő, hiszen egy olasz étteremben született. Ezért hát az ételek, a kulináris élvezetek, de különösen az olasz ételek szerelmese, a kedvence pedig a lasagne.
Reggelenként az ő szemében a kávé igazi kincs. A reggeli kávé elmaradhatatlan az életében. Amúgy rettenetesen utálja a hétfőket, a februári hónapot, a postásokat, a kutyákat, a pókokat, a vekkerét és a mazsolát. Az evés után vagy mellett kedvelt időtöltése az alvás és a tévénézés. Ami az alvást illeti, Garfield szerint a hétfőket teljes egészében át kell aludni, akkor túlélhetőek. Mivel dagi, hát gazdája rendszeresen fogyókúrára fogja, leginkább olyankor, amikor már az ajtón sem fér be. Amikor diétára van kényszerítve, azaz lasagne-megvonás van, éhséglátomásai jelentkeznek, ezek pedig különféle bonyodalmakat okoznak. A legcukibb ilyen az, amikor Garfield nyalogatja a szomszéd szobrát, amiről azt hiszi, hogy fagyi. Persze, ahol és ahogyan csak lehet, Garfield mindig kijátssza a fogyókúrát, ezzel is bosszantva Jont. Egyébként elég érdekes ízlése van ételek terén, mert képes bármit felfalni, többek között gazdája páfrányát is meg szokta enni. Egyébként Garfieldnak van egy cuki plüssmacija, amit Jon zoknis fiókjában talált, azóta a kedvenc játéka. Ő Mici, angolul Pooky. Ha elveszti, vagy kigúnyoljak miatta, Garfield kegyetlenül kiakad.
(kép forrása: www.weeklystorybook.com)
A macska gazdája egy 30 év körüli, zöld szermű, kontaktlencsés srác, Jon Arbuckle, aki képregények rajzolásából él. Szegény nem éppen szerencsés a nőknél, sok fuccsba ment randi van mögötte, de kitartóan próbálkozik. Leginkább Liz, Garfield és Ubul állatorvosa a célszemély, akivel sokat küszködik, hogy randira csalja. Végül sikeresen összejönnek, de addig rögös út vezet. Ehhez esélyesen az is hozzájárul, hogy Jon ízlése az öltözködés terén elég gáz, tele van hihetetlen és ízléstelen cuccokkal. Ráadásul Garfield szerint sok hülye szokása és hobbija is van, például imád polkázni. Azért sem nagyon rajong, amikor Jon magával cipeli egy vidéki farmon élő szüleihez látogatóba, és idegbajt kap a Jon mamája által ajándékba készített, inkább érdekes, mintsem különleges ruháktól.
És hogy ne legyen teljes Garfield boldogsága, no meg lehessen bosszantani, Jon ismerőse, Lyman náluk hagy egy kutyát (a filmben ez úgy szerepel, hogy Liz ajándékozza meg vele). Ez a fajtáját tekintve esetleg beagle, vagy vadásztacskó, de lehet, hogy keverék eb Ubul (eredeti nevén Odie).
Ubul buta, a macska szerint az agya borsónyi méretű, és folyton nyáladzik. Kapcsolatuk nem éppen felhőtlen, Garfield mindig lelöki az asztalról, és kigúnyolja az ebet, aki még ezt is bárgyú, boldog mosollyal tűri. Igazából olyanok, mint két, állandóan veszekedő testvér, akik azért ha baj van, számíthatnak egymásra. Vagy mint egy jó kutya, akivel tipegő gyermek gazdija azt csinál, amit akar, mindent eltűr a kedvéért, mert szereti. Mivel általában Garfield kerül bajba, Ubul az, aki a segítségére siet és megmenti. Azért a kutyát sem kell félteni, időnként visszavág, és ő is tud kellemetlenségeket okozni a cicának, ha már nagyon tele a csupra.
Jim Davis, Garfield és Ubul (kép forrása: PhotoPAWS; Inlined Image;s Courtesy M Magazine, The Star Press)
Egyébként a képregényben temérdek állat szerepel még a két főszereplőn kívül. Nermal egy édes, cuki kiscica, de halálra idegesíti Garfieldot. Ilyenkor általában kivágja az ajtón, aminek Jon nem igazán örül, és hol az ajtót szereli, hol a macskát akarja megbüntetni. Heléna Garfield szerelme, szépséges cicalány. Tipikus szerelemi történet, pasi szemszögből: hol udvarol a lánymacskának, hol pedig menekül előle. Emellett különféle kutyák is megjelennek a képregényben, merthogy a macska imádja piszkálni a megkötött ebeket, de néha, amikor mellényúl és nincsenek megkötve, hát galiba lesz belőle. Az egerekkel Garfield egyezségeket köt, és békén hagyja őket, de madarak igazi ínyenc csemegék a számára, igaz, a felállított csapdái nem mindig sikeresek. Ugyanígy az aranyhalak is ínyenc fogásnak számítanak, Jon legnagyobb bosszúságára, pedig a macska kifejezetten szereti a tartármártással tálalt aranyhalat. Amit viszont nagyon utál, az a pók. Ellenük hadjáratot folytat, és újsággal mindig palacsintává lapítja őket.
És hogy miért szeretjük annyira Garfieldot, immár negyven éve? Azért, mert egész élete egy merő paradoxon.
Mert tele van olyan rossz tulajdonságokkal, amikkel mi is bírunk. Mert tele van egy csomó jó tulajdonsággal, amikkel mi is bírunk. Ráadásul Garfield nem bonyolult történelmi, gazdasági, politikai vagy szociológiai kérdéseket boncolgat, hanem olyan egyszerű dolgokat, mint a kávé, a lasagne vagy a hétfő, az evés és alvás, a lustálkodás és másokkal csipkelődés. Olyan dolgokat, amiket mi is szeretünk vagy utálunk. Olyan dolgokat, amelyek a létezésünk alapkérdései. Mert Garfield olyan, mint a legtöbb macska: lusta, haspók és öntörvényű, a maga útját járja. Ubul pedig olyan, mint a kutyák: kedves, jóindulatú és hangos. Jon pedig olyan, mint mi: sokszor elveszett a világ dolgaiban, bizonytalan önmagában, mégis szeretik az állatai, akikkel szeretettel törődik, még ha néha bosszantják is. Ja, és persze a boldogság, és szerelem is rátalál, szerelme pedig imádja az állatait. Mi pedig mind erre vágyunk, nem?
.png)
Garfield változásai (kép forrása: sg.hu)
A világ változik körülöttünk, de Garfield mindig ugyanaz a szerethető macska marad. Születésekor sokan negatív figuraként értékelték cinikus megjegyzései miatt, és igazi rosszfiúként tartották számon. Aztán jöttek Simpsonék, Beavis és Butthead, meg a hozzájuk hasonló, keményen beszólogató, komoly társadalmi témákat feszegető rajzfilmfigurák, hozzájuk képest pedig a sosem változó macska valóban egyszerűnek, édesnek, cukinak tűnik, sőt, cinikus beszólásai a szókimondók mellett igazán tapintatosnak hatnak. Ha pedig jól belegondolunk, Garfieldnek nincsenek botrányai. Sem magánéleti, sem munkahelyi, sem korrupciós balhék nem kísérik életét, ez pedig manapság egy sztárnál vagy közéleti szereplőnél ritka erény. Így hát sikere garantált.
