Az agarak eredete titokzatos és az idők homályába vész... Sokan úgy vélik, hogy az agarak voltak az első vadászkutyák. De honnan jöttek? Hogyan, miképpen alakultak ki ezek a nagyszerű képességű állatok?
A kőkorszakbeli ember a mamutok és az orrszarvúak pusztulása után már csak a kisebb, de sokkal gyorsabb és óvatosabb vadakra vadászhatott. Ezeket az állatokat követte nagy távolságokon át a jégkorszak végi Európa nagy területein kialakult száraz, füves pusztákon.
Ez a nyílt, nagyon kevés fedezéket nyújtó terep volt az első olyan terület, ahol az ősembernek vadásztársra volt szüksége, a kutyára. Megkönnyítette dolgát, hogy ezeket a kutyákat nem kellett betanítania, csupán megszelídítenie, hiszen azt várta el tőlük, amit az ebek vadon élő ősei sok ezer generáción keresztül amúgy is csináltak: felhajtották a vadakat.
Az európai sztyeppeken az embernek "dolgozó" vadászkutyák lehettek a mai agarak ősei.
Ez természetesen nem feltétlenül azt jelenti, hogy az agár a legrégebbi kutyafajta. Hozzávetőleg tízezer évre becsülhető az az időszak, amikor már valóban beszélhetünk az agarakról. A legrégibb ilyen lelet Európából a Majna menti Frankfurtból származik, s kora körülbelül 10-11 ezer évre tehető. Salamon király a Példabeszédek könyvében hivatkozik az agárra, és annyi bizonyos, hogy a gyors észak-afrikai sloughi hatezer évvel ezelőtt már ott vadászott gazdájával Egyiptomban.
Az agarat tehát legalább hatezer éve ismerik és használják őz-, gazella- farkas- és nyúlvadászatra. Az agárfuttatás bevezetése azonban - mind a római, mind a görög világban - a kelták érdeme.
Az agárverseny sztárja az angol agár (greyhound). Igazi vágtázó - verseny közben óránként 60 kilométeres sebességgel száguld.
Megjelenése kecses, karcsú, ugyanakkor ruganyos, izmos. Állítólag a keresztes hadjáratok idején került Európába, ahol hamarosan népszerű lett. Jó természetét (hűséges, engedelmes, de csakis a tulajdonosának fogad szót), kiváló tulajdonságait (erő, gyorsaság, kitartás) hosszú évszázadokon át egészen a mai napig sikerült fenntartani.
"Egy jó sólyom, egy gyors agár, egy nemes ló többet ér, mint húsz asszony" - mondja egy arab szólásmondás, amely az arab agár felbecsülhetetlen értékét, megbecsülését bizonyítja.
Az arab agár (sloughi) az agárcsalád legkeményebb, legküzdőképesebb tagja. Edzett, bátor állat, az arabok ma is vadásznak vele. Roppant szikár, szinte megdöbbentően "száraz" izomzatú eb. Hazája Észak-Afrika.
Különleges megjelenésű, erőteljes, mégis elegáns, keleti típusú kutya az afgán agár. Termete magas, rendkívül kecses. Mozgása könnyed, táncos, szinte lebeg a föld felett. Eredetileg farkasvadászatra, karavánok őrzésére, kísérésére, gazellák üldözésére használták. Legjellemzőbb két adottsága: a gyorsaság és a bátorság. Értelmes, vakmerő, éber, megbízható, hűséges, de kissé tartózkodó. Nehezen barátkozik.
Némely szakkönyv szerint a fáraókutya képviseli az agarak ősi, "eredeti típusát"! Az mindenesetre igaz, hogy a fáraókutya feltűnően hasonlít azokhoz az álló fülű agarakhoz, amelyek a 3-4 ezer éves egyiptomi emlékműveken, reliefeken láthatók. Sok kynologusnak az a véleménye, hogy a fáraókutya a legősibb vadászeb. Érdekes megjelenésű, szép állat. Nagyszerű futó és ugró. Szeretetre méltó, kedves, hihetetlenül mozgékony, játékos természetű.
Ősi vadászkutya a magyar agár. Származása eléggé vitatott. Egyes források szerint a honfoglaló magyarok hozták magukkal, de többször is keresztezhették angol és arab agarakkal. Valamivel erőteljesebb, robusztusabb, mint a greyhound; nem olyan gyors, de hosszú távon kitartóbb. Nemcsak kiváló versenyző, hanem jó házőrző is.
Keleti agárnak, arab gazellakutyának is nevezik a perzsa agarat (saluki), mert az arabok főleg gazellavadászatra használták; többnyire betanított héjákkal és sólymokkal egyetemben. Alkata megtévesztően vékony, ennek ellenére hihetetlenül erős, szívós kutya. Természete viszonylag simulékony, szelíd, idegenekkel szemben viszont elutasító. A szakemberek a leggyorsabb agárnak tartják. Hosszú távon még a villámgyors angol agarat is veri. Azt mondják, hogy tíz métert ugrik távolba és kettőt magasba. Nem fél a hidegtől, sem a hőségtől, ami hazájában, Perzsiában, a mai Iránban bizony nem megvetendő tulajdonság, hiszen ott nagy a hőingadozás, napjában többször is szélsőségesen változhat a hőmérséklet. Érdekes megjelenéséért, hűséges természetéért sokan kedvelik.
Az agarak csoportjában a kis olasz agár az egyetlen olyan fajta, amelyet kimondottan "kedvencként" tartanak - igaz, nem sokkal nagyobb, mint egy öleb. Rendkívül élénk, fürge, értelmes, gazdájához ragaszkodó, bár kissé szeszélyes kutya. Kizárólag lakásban tartható, a hideget rosszul tűri. Főként Olaszországban népszerű, minél kisebb, annál értékesebb!
Miniatűr angol agárnak is nevezhetnénk a whippet-et. Rendkívül imponáló izomzattal rendelkezik A versenyagarak legkésőbben kiformált típusa. Rövid távon hihetetlenül gyors. Nagy becsben tartott versenykutya, habár ma már többnyire csak "kedvenc". Intelligens, hízelkedő, fürge, tanulékony. A gyerekeket különösen szereti. Rámenős, de még kennelben, falkában tartva sem túl agresszív.
Régi angol fajta a deerhound, ám szülőhazájában is elég ritka. Régebben vadászatra használták. A meglehetősen nagy termetű, durva szőrzetű kutyákat feltehetően föníciai kereskedők vitték magukkal a szigetországba A 16. században nagyon népszerű volt Angliában és Skóciában, ahol ez idő tájt élte virágkorát a szarvasvadászat. Később számuk egyre gyérült, s tenyésztésükkel sajnos ma is alig-alig foglalkoznak már, holott megbízható, kedves társai az embereknek.
