Nagyon messzire visszatekintve a francia bulldog történetében, az ókorban találjuk magunkat. Talán elsőre belegondolva hihetetlennek tűnik, hogy ez a mókás apróság az ókori római molosszusok leszármazottja, pedig így van. Közvetlen rokonai Nagy-Britannia ősi bulldogjai, de a francia dog-félék is.
Az angolok molosszusaikat elsősorban vadászatra és harci célokra tartották. Később, a békésebb idők beköszöntével az ebek marhahajcsárok kísérői, mészárosok társai és bikaheccelések sztárjai lettek. Ez a tény a névben is megjelenik, legyen szó akár angol, akár francia bulldogról, hiszen az angol „bull” szó bikát jelent. Mivel az idők folyamán a britek rájöttek, hogy a nagytermetű, néha kissé lomha moloszerek nem kellően mozgékonyak, sem a marhák tereléséhez, sem pedig az arénabeli harchoz, a méret csökkentésére törekedtek a tenyésztésben, elérve végül a kisebb testű, sokkal mozgékonyabb kutyákat, melyek azonban ugyanolyan erősek, bátrak és kitartóak voltak. 1858-ban azonban a bikahecceléseket betiltották, nem volt már szükség a harcias ebekre, a törpésítés most már azért folyt tovább, hogy jópofa és kellemes társ kutyát tudjanak produkálni. Így született meg az angol toy bulldog.
Az angol ipari forradalom beköszöntével az emberek tömegeinek veszett el a munkája. Sokan emiatt a tengerentúlon próbáltak szerencsét, mások csak a kontinensig vándoroltak. Így tettek azok az angol csipkeverők is, akik Calais környékére vándoroltak és ott telepedtek le szerencsét próbálni. Az emberek magukkal vitték kutyáikat is, sok köztük pedig kis méretű bulldog volt.
Az Angliában diszkriminált és tenyésztésből kizárt törpék azonban jó vadászok, kitartó kis ebek voltak, sokszor segítették ki munkát kereső, anyagi gondokkal küzdő gazdáikat a kezdeti időkben.
A franciák először persze megrökönyödéssel fogadták a mókás kinézetű, a bikaheccelések betiltása után egyre inkább karikatúraszerű kinézetet öltő ebeket, melyeket egyszerűen csak toy bulldogoknak neveztek el. Azonban a gallok mindig is kedvelték az extravaganciát, megkedvelték hát hamar ezeket a kis lényeket is. Több sem kellett a szegény sorsú bevándorlóknak – hamarosan jó üzletnek és kereseti forrásnak bizonyult a groteszk ebek tenyésztése. Magáról a tenyésztési módszerről nem maradtak fenn feljegyzések, feltehetőleg azért, mert leginkább egyszerű emberek – telepesek, munkások, kocsmárosok, segédek – foglalkoztak ezzel kereset-kiegészítésként. Nagy a valószínűsége azonban, hogy nem is igazán volt tervszerűség a munkában, egyszerűen csak valami érdekeset és eladhatót akartak produkálni.
És hogy miben különbözött a francia bulldog angol toy rokonától? Leginkább csak a britek által lapátfülnek csúfolt hatalmas denevérfülben.
Ám ez az aprócska különbség már csak az örökös francia-angol ellentét miatt is óriási vitát váltott ki, a sajtó tele volt erről szóló cikkekkel, egészen addig, amíg VII. Edward király francia útja során meg nem látott egy francia bulldogot. A fajta iránti vonzódása odáig vezetett, hogy 1888-ban vett magának egy kant. Nagy-Britannia uralkodójának eme lépése pontot tett a vita végére. Ehhez azért az is hozzájárult, hogy a szigetországban a toy bulldogok lassan kihaltak, mivel egyre kevesebben foglalkoztak a törpe változat tenyésztésével, azonban a mókás kis francia változatlan népszerűségnek örvendett a kontinens hatalmas országában.
Egyébként már 1872-től szerepeltek francia bulldogok az úgynevezett „chien revue”-kön, azaz állatbemutatókon, mely fellépések a szalonokba vezető utat kövezték ki számukra. Hamarosan megjelentek az első kutyák a kiállításokon is, eleinte mint a toy bulldog fajtaváltozatai, majd 1898-tól már önálló fajtaként.
A francia bulldog igen korán avanzsált az előkelőségek kutyájává, köszönhetően különleges megjelenésének.
De nem csak a kuriozitás emelte ily magasba, hanem jelleme is. Annyira kedves és kellemes természetű, hogy még a látványától meghökkenőket is egy pillanat alatt leveszi a lábáról. Ehhez járul még a hihetetlen mimika is, mely némelykor búbánatos, máskor szinte vigyorgó kifejezést kölcsönöz az ebnek. Mindehhez hozzáadva még a mókás, nagy fülek hatásvadász mozgatását és a szuszogó, olykor röffentő hanghatásokat – nincs ember, aki ne gyengülne el ennyi furcsa bájtól.
Nem éppen sportos fajta, de egy kis játékért és persze az imádott gazda kedvéért még saját fizikai korlátait is képes túllépni. Azért állandóan túrázó, menetgyakorlatokat folytató gazda számára nem biztos, hogy a francia bulldog a legjobb választás, de egy gyerekes családba garantáltan mindig sok mókát és kacagást tud vinni, vagy képes felvidítani egy magányosan élő embert is.
Házőrzőnek senki ne válassza ezt a fajtát. Éber ugyan, de még a betörőt is képes kitörő lelkesedéssel fogadni, azt gondolván, játszani akar vele. Ugatása ebben az esetben az öröm és a játékra invitálás jele, semmint jelzés, hogy idegen ólálkodik a ház körül.
Nevelése során ügyelni kell arra, hogy a keménykezűséget nem díjazza, sőt, kifejezetten visszarettenti az erőszakosság. Mivel a fajtába egy cseppnyi agresszivitás sem szorult, hát nem is tud azzal mit kezdeni. Kissé konok és makacs tud lenni, de ha kedvére való feladattal találkozik, örömmel végzi el.
Igaz, az állatorvosok egy része elborzadva tekint a francia bulldogra és a hozzá hasonló tenyésztési remekművekre.
Tény, hogy a groteszk külső miatt néhány betegség előre borítékolható. Ilyen gyakorta előforduló probléma a rövid orr miatt kialakuló nehézlégzés, a jellegzetes hátvonal miatti csigolya-rendellenességek. Ráadásul a fej és a rövid orr miatt a meleget nehezen viseli a fajta, nyáron a sétákat szigorúan a kora reggeli és késő esti órákra kell korlátozni, elkerülendő a hőgutát.
A jó hír az, hogy szerencsére idegrendszeri és magatartásbeli problémákkal nem nagyon kell számolni a fajtánál, általában kiegyensúlyozott, jó karakterű ebek kerülnek ki a tenyészetekből.
A rövid, puha szőr könnyen tisztán és rendezetten tartható a rendszeres kikeféléssel. Nem egy eszköz-igényes fajta – egy sörtekefe és egy kézre húzható kutyakesztyű pont elegendő felszerelés. Ami talán kissé több figyelmet igényel, azok az arcon levő redők, ezeket tisztán és szárazon kell tartani, csak így előzhetők meg a fertőzések. Célszerű tehát étkezések után megtörölgetni az eb száját egy nedves törlőkendővel és nagyobb séták után is érdemes megszemlélni, nem ült-e meg a ráncok között némi por és szennyeződés.
