„A kutyák nagyok. Több mint két „sawk” magasak (a sawk hagyományos mértékegység, amely egy felnőtt ember könyökétől az ujja hegyéig terjedő szakasz hosszát jelöli). Különféle színekben fordulnak el. És minden kutyának van egy taréj a hátán.”
Hevesek. Hűségesek gazdájukhoz. Képesek saját magukat ellátni ennivalóval, apró zsákmány után ásva a földet. Szeretik követni gazdájukat, vadászni az erdőben. Mikor elkapják a vadat, a gazdájukhoz viszik. Ragaszkodnak társaságukhoz.
Bárhová elmennek gazdájukkal, még akár olyan messzire is, mint amilyen magas egy yang fa.
Erősek és bátrak… A füleik felállóak és a farkuk úgy áll, mint a törzsi harcosok kardja….” - Egy Songthan of Ayuttaya (1611-1628) király idejéből való kézirat így jellemzi a thai ridgeback-et.
A fajta kezdeti alakulása az idők homályába vész, csak az írásos emlékek kezdetétől találhatók utalások. De az archeológusok, antropológusok, paleontológusok és zoológusok azonban igazolva látják, hogy a pária típusú kutyák eredete a kutya faj kialakulásáig vezethető vissza, egészen addig, amikor a farkasból kialakult a dingo, az őskutya.
A dingók Ázsiában alakultak ki. A legkorábbi dingo kövületek Thaiföld Ban Ching tartományából származnak, Kr.e. 5500-ból, valamint Észak-Vietnamból, Kr.e. 5000-ből. A koponyák morfológiáját vizsgálva megállapították, hogy ezek a kövületek valahol az ázsiai farkas és a modern ausztrál vagy thai dingo között helyezkednek el kialakulási idejüket tekintve.
Az ősi dingó kutya mai utóda
Ban Chiang Thaiföldnek az a része, ahol az emberek legkorábban hagytak fel a nomád vadászó-gyűjtögető életmóddal, hogy letelepedjenek és mezőgazdálkodásba kezdjenek. A letelepedés egyenes következménye volt az ember és a vadon élő állatok közötti kapcsolat változása.
A farkasok domesztikációjának kezdete a kövületek vizsgálata alapján 6-10.000 évvel ezelőttre tehető.
A dingo alakulása Nyugat-Ázsiában élesen elvált annak kelet-ázsiai alakulásától. A farkasok domesztikációjáról szóló legkorábbi adatok, melyek Izraelből kerültek elő, azt sugallják, hogy ezek a kezdeti, primitív kutyák az ember mesterséges szelekciója által alakultak már a kezdetektől. Barlangrajzok, karcolatok, sírokon talált festmények, piramisok leletei mind azt sugallják, hogy már a kezdeti időktől szelektív tenyésztéssel alakították a kutyákat a céljuknak megfelelően vadászatra, terelésre, vontatásra, őrzésre, harcra. Ennek köszönhetően alakultak ki a különféle méretek, formák, színek és karakterek, melyek a mai kutyákat jellemzik és megkülönböztetik egymástól. Az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy a közel 600 fajta mindegyike egyetlen fajtából, a dingóból alakult ki a szelektív tenyésztés és genetikai változások által.
Ha morfológiai szempontból összehasonlítjuk a Kr. E. 5500-ból származó őskutya és a thaiföldi vagy ausztráliai modern dingó koponyáját, nagy hasonlóság fedezhető fel, azonban mégis van különbség. Bár méretben és testfelépítésben hasonlítanak, mégis mások.
Az úgynevezett pária kutyáknak ebbe a csoportjába sorolható a Thai Ridgeback is.
A Thai Ridgeback kialakulása a pária kutyákból időben nem pontosan behatárolható. Sőt, a származás helye sem határozható meg, mivel a fajta előfordulási helyeként nem csak Thaiföld, de Vietnám, Kambodzsa és Indonézia is ismert. Bár mindegyik ország szigetvilágában megtalálhatók a ridgebackek, mégis Thaiföldöt számítják névadó hazájának.
Phu Quoc szigete, mely kb. 200 kilométerre délre található Bangkoktól, volt az a hely, ahol nyugati állatbarátok először találkoztak a fajtával és megismertették azt a világgal, amikor a XIX. században a szigetet gyarmatosították.
Bár írott emlékek nem maradtak fenn, feltehető, hogy a ridgeback-ekkel vaddisznóra, szarvasra, tapírra, valamint madarakra vadásztak, de használták őket kocsik vontatására is, hiszen a különböző települések egymástól messze feküdtek, nehezen járható utakon megközelítésük e segítség nélkül szinte lehetetlen lett volna. Ennek, azaz a viszonylagos izolációnak köszönhető az is, hogy a fajta nem keveredett más fajtákkal, és így a thai ridgeback az évszázadok során megőrizte eredeti típusát.
A természetes szelekciónak köszönhetően csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek maradtak életben.
A gyarmatosítás után kezdődhetett meg a fajta megismertetése a nagyvilággal, ám a viszonylagos népszerűség, a nyugati típusú modernizáció hatására a fajta elveszítette vadászhajlamát, és mára már inkább mint őrkutyák működnek imádott családjuk mellett.
Napjainkban Thaiföldön valódi státuszszimbólum thai ridgeback-et tartani, de a kormány, a hadsereg és a rendőrség is elkötelezettjei a fajtának. Bár a thaiok nagyon szeretik a kutyákat, többféle fajtában élen járnak a tenyésztésben és mesterei a grooming-nak, azaz a kutyakozmetikának, a thai ridgeback nemzeti kincsük, melyet becsülnek.
Az első thai ridgeback, amelyik elhagyta Thaiföldet, egy kék kan volt, Hintza, aki 1990-ban utazott gazdájával, Ray Mersmannal Hollandiába.
Népszerűségük még nem érte el igazán Európát és Amerikát, bár évről évre több egyedet regisztrálnak, megismertetésük és megkedveltetésük az emberekkel még tart.
A viszonylagos ismeretlenség talán nem is árt a fajtának, hiszen amíg el nem kezdődik mesterséges átalakításuk, hogy megfeleljenek a kiállítási ringek igényeinek és tenyésztők elvárásainak, addig a fajta megőrizheti ősi típusát, igazi, szerethető jellemvonásait.
