Az orosz agár tulajdonosai és tenyésztői között sok híres ember található, közöttük cárok és költők, mint Rettegett Iván, Nagy Péter, II. Miklós, Puskin, Turgenyev. Méltán írhatjuk hát címként, hogy őfelsége, a borzoi története következik.
Állítják, az agarak eredete az idők homályába vész. Már i.e. 2000-ből származó egyiptomi leleteken láthatók agárformájú kutyaábrázolások. Sokak szerint az agarak a legősibb vadászkutyák. Azt, hogy már az ősi időkben közkedvelt volt, bizonyítja a fajták sokszínűsége, az elterjedési terület nagysága.
Hiszen nem csak a kutyafajták kialakításában élen járó Anglia, de az arab világ, Olaszország, Lengyelország, Írország és Skócia, na meg persze Oroszország is büszkélkedhetnek egy-egy fajtával.
Az orosz agár (eredeti nevén: Russzkaja pszovaja barzaja ) története 1260-ig vezethető vissza, amikor is egy francia krónikás feljegyzései szerint a kijevi nagyherceg lánya, Anna Jaroszlavna, Bölcs Jaroszlav cár lánya három borzoi-t vitt magával új otthonába, I Henrikkel kötött házasságakor.
A XVII. sz. elején egy orosz herceg, aki szerette a gyors kutyákat, az araboktól importált Saluki típusú ebeket, melyek azonban, rövid szőrűek lévén kudarcot vallottak a kemény orosz télben. A herceg ezért úgy döntött, keresztezni kezdi őshonos orosz fajtákkal, megalkotva a gyors, és időjárásálló szőrzetű ebet.
Az ezt követő írásos emlék 1635-ben jelent meg, könyv formájában, mely a fajtával való vadászati módozatokról és szabályokról szólt, szerzője német származású volt, aki Alekszej Mihajlovics cár (1645-1676) megbízásából készítette el a művet.
Az Orosz arisztokrácia fényűző vadászatai szinte jól szervezett ünnepségek voltak.
A távoli vidékekre különvonatokkal érkezett az előkelő vadásztársaság. A vonatszerelvény vagonjaiban több száz ló, kutya, sátrak, külön konyha is megtalálható volt. Egy-egy vadászaton több száz barzojt is használtak, akiknek közel ugyanannyi foxhound és hajtó ember segédkezett. A foxhoundok és hajtók százai nyílt területre terelték a vadat, ahol a vadász lóháton, három borzoi-jal (általában két kan és egy szuka alkotta a csapatot) várt, hogy kezdetét vegye az űzés. A kutyák dolga a farkast beérni, földre kényszeríteni, és mindkét oldalról addig tartani, amíg a vadász megérkezik és puszta kézzel végzett vele.
Az 1800-as évek elején kísérleteket tettek arra, hogy más fajtákkal keverjék a borzoi-okat, ám ennek köszönhetően szinte teljesen eltűnt a klasszikus orosz agár típusa.
Emiatt 1873-ban Miklós nagyherceg segítségével megalakult a Birodalmi Szövetség, azzal a céllal, hogy minél több, régi típusú orosz agár felkutatásával megőrizzék és tovább tenyésszék a klasszikus borzoi típust.
Nyikolaj Nyikolajevics Romanov (1856-1929) orosz nagyherceg több száz borzoit tartott. A nagyherceg termetes ember volt, magassága megközelítette a két métert is. Katonái körében nagy népszerűségnek örvendett. Rajongott a vadászatokért, kora Oroszországának nem csak egyik leghíresebb, de legsikeresebb vadásza is volt. Oroszország-szerte megtalálható birtokain külön tenyészete volt a vadászathoz használt kutyáinak, az orosz agaraknak. Legtöbb ismerősét ilyen kutyákkal ajándékozta meg, ezáltal akaratlanul is népszerűvé tette ezt a nagyszerű fajtát.. Kennele, a Pershinskaya Okhota kennel a kor legismertebb tenyészete volt, a herceg képesség-tesztek alapján választotta ki a tenyészkutyákat, mely vizsga után csak a leggyorsabb, legkeményebb, legintelligensebb kutyák párosodhattak.
Az orosz arisztokrácia nagy becsben tartott fajtája volt a borzoi. Nemzeti kincsüket nem lehetett megvásárolni, az országból nem adták ki.
Egy alkalommal azonban az orosz cár ajándékba küldött két kölyköt Angliába, Victoria királynőnek(1819-1901). Anglia uralkodóját annyira rabul ejtette - mind küllemében, mind természetét illetően - a két csodálatos példány, hogy hálálkodó üzenetet küldött a cárnak. Eme történettel kezdetét vette a Borzoi-ok diadalútja Angliában.
Edward király és Alexandra királyné is nagy rajongói voltak a nemes és gyors orosz agaraknak, és mivel a királyné húga az orosz trónörököshöz ment feleségül, tenyészetük számára az őshazából érkeztek kutyák, akárcsak egyik kedvence, egy Alex nevű eb.
Az 1800-as évek végétől a vadászatok és a vadászkutyák tenyésztése iránt elkötelezett Angliában már komoly tenyésztői munka folyt az orosz agarakkal, sőt 1890 körül már a tengerentúlon is fellelhető volt egy-egy példány, Mr. William Wade-nek köszönhetően. A forradalom kezdetéig viszonylag sok egyed került mind Angliába, mind Amerikába, mintha előre látták volna a szomorú jövőt.A borzoi Oroszországban mindig is az arisztokrácia kutyája volt, a jómód jelképe, amit a nemességgel együtt elsöpört az 1917-es forradalom, az uralkodó osztállyal együtt a kutyáknak is pusztulniuk kellett. A XX. század elején annyi borzoit öltek meg Oroszország területén, hogy nagyrészt kihaltak saját szülőföldjükön, szerencsére azonban a nyugati arisztokrácia biztosította a fajta túlélését.
