A történelem folyamán békében és háborúban is hasznos és szerethető társak, segítők, munkások és barátok voltak a kutyák. A hadihajók legtöbbje vitt magával valamilyen kabalaállatot, némelyiken több is élt együtt, akár kutya és macska. A legfontosabb persze mindig a munka, a szolgálat volt, de azért a hosszú, magányos utakon a kedves, szerethető és szeretgethető társ szerepe sem volt mellékes.
Judy (1936 – 1950. február 17.) a HMS Gnat és a HMS Grasshopper hadihajók kutyája volt. A legtöbb hadihajónak volt kabalakutyája, így a HMS Bea, a HMS Cricket és a HMS Cicada (azaz a mókás, Méh, Tücsök és Kabóca nevű hajók) is bírtak egy ilyen négylábú társsal. Hát eldöntötték a Gnat tengerészei, hogy nekik is kell egy a fedélzetre, ezért a kapitány egy shanghaji tenyészetből, a Shanghai Dog Kennels-ből szerzett egy pointer kölyköt.
Ez a kennel a Shanghaiban élő külföldi, elsősorban brit állampolgárok kennele volt. Judy, eredeti nevén Shudi, itt született egy Sussex-i pár kutyájától, Kellytől, hat testvérével együtt. Három hónapos korában megszökött, de egy boltos elkapta és hat hónapos koráig bezárva tartotta. Miután innen is lelépett, konfliktusba keveredett egy japán ágyúnaszád pár tengerészével, amikor is a kennel egyik munkatársa rálelt, és visszavitte, ám ekkorra anyja és testvérei már nem voltak ott.
Miután Judy a Gnat kapitányának jóvoltából a hajóra került, szabályszerűen felvették a névsorba. Mivel anyját Kelly of Sussex néven ismerték a kennelben, hát ő a Judy of Sussex nevet kapta. A kutyák számára kívánatos eseményekben dús élet és partmenti nagy vadászatok reményével indult hajós karrierje, ám hamar baleset érte: vízbe esett, ahonnan a legénység egyik tagja mentette ki. A tengerészek viccesen úgy jegyezték fel az eseményt, hogy a kutya átesett a keresztségen.
HMS Gnat hadihajó, kép forrása: www.naval-history.net
Bár vadászkutyának szerették volna tanítani, a kapitány hamar felismerte, hogy a személyzet inkább kényezteti, mintsem okítja az ebet, így abból jó eséllyel sosem lesz komoly vadászkutya. Felügyeletét Jan "Tankey" Cooper tengerész látta el. A kutya kapott egy dobozt és egy takarót, hamar megtanulta, hogy az az ő helye, ahogy azt is, hogy a konyhára, ahol kínai szakácsok dolgoztak, nem mehet, ugyanis a személyzet nem kedvelte a kutyát.
Hamarosan nem csak gyanú volt, de be is bizonyosodott, hogy Judy vadászatra teljes mértékben alkalmatlan, orrát leginkább az étel kiszagolására használta, ám más oldalú tehetségére fény derült. Megfigyelték, hogy már jó előre hallja a közeledő folyami kalózokat és a repülőgépeket, ezért gyakorta jó szolgálatot tett figyelmeztető ugatásával.
Kép forrása: www.buzzfeed.com
1938-ban, két évesen Judy anya lett. A Hankou partjainál, a Gnat mellett horgonyzó francia ágyúnaszádon, a Francis Garnier-en esett szerelembe egy pointerrel. A két hajó legénysége rögtönzött esküvőt rendezett a két kutya számára, látván a tomboló szerelmet. A nászút Paul és Judy számára három napig tartott a Gnat fedélzetén. A nász eredménye tizenhárom kölyök lett, melyből Judy tízet fel is nevelt. A kicsik jó gazdákhoz kerültek, jutott közülük a Francis Garnier hajóra, és egy amerikai ágyúnaszádra, a Guamra is.
Judy kölykei, kép forrása: www.wikipedia.com
Nem sokkal később az eb megint incidensbe keveredett, ugyanis Hankouban sétálva két matrózzal, azok arra lettek figyelmesek, hogy japán katonák fegyvert fognak Judyra. Jack Law tengerész az egyik japánt a folyóba hajította mérgében. Ezután úgy döntöttek, jobb, ha a kutya inkább a hajón marad.
Miután a legénység egy részét a Grap hajóról a Grassopperre (Szöcske) irányították át, mikor Nagy Britannia hadba lépett Németország ellen, a hajót 1939. júniusában Szingapúrba irányították át. Ettől kezdve nem egy viszonylag békés folyón, hanem a Szingapúr körüli vizeken teljesítettek szolgálatot, de három évig nem sok dolguk akadt.
Judy a Grasshopperen, kép forrása: www.wikipedia.com
Az 1942-es, február 8-15 között zajló szingapúri csata alatt a kutya végig a fedélzeten volt, és segítette a területen élők evakuálását, melyet február 13-án kaptak parancsba. A japán támadásoktól tartva a Lingga szigetek felé vették az irányt, ám február 14-én Judy japán repülőket jelzett.
A támadás során a japánok három bombája is eltalálta a hajót, a legénység pedig elmenekült. Csak a Szumátra mellett levő lakatlan szigeten, ahol sikerült partot érniük, vették észre, hogy nincs élelmük, nincs vizük, de Judy sincs sehol.
Szerencsére a Grasshopper lassan süllyedt, így egy tengerész visszaúszott, és az élelemmel együtt Judyt is magával vitte, miután kimentette. A kutya ugyanis beszorult egy felborult bútor alá.
Judy meghálálta a gondoskodást: a lakatlan szigeten hamarosan édesvíz forrást fedezett fel. Bár a tengerészek képtelenek voltak vízre bukkanni, a kutya éles szaglása megmutatta a víz lelőhelyét a föld alatt, ásni kezdett, és utána már könnyű dolga volt az embereknek. Pár napot pihentek a parton, de Judy itt sem volt munka nélkül: a tengerészeket és az evakuáltakat a kígyóktól kellett védelmeznie.
A tortúra még nem ért véget. El kellett jutniuk Szumátrára, hogy csatlakozzanak az evakuálást végző brit hadsereghez, és velük együtt eljuthassanak Sri Lankára.. Öt nappal a bombatalálatok után egy tongkang érkezett a parthoz, mely elvitte a túlélőket Singkep-szigetére. Öt héten át meneteltek a dzsungelben, közel 200 mérföldes (kb. 300 kilométer) távot kellett megtenniük, kegyetlen körülmények között, hogy elérjék Padangot.
Az út során Judy túlélt egy krokodil támadást, melynek során 15 centis sebet szerzett a vállán, de megúszott egy tigris támadást is.
Mikor megérkeztek céljukhoz, akkor szembesültek azzal, hogy egy nappal lekésték az utolsó evakuáló hajót, és ráadásként még egy japánok által elfoglalt faluba sikerült bevonszolniuk magukat. Március 18-án hadifogságba estek.
Judy és Frank Williams, kép forrása: www.foxnews.com
A japánok azonnal egy hadifogolytáborba szállították a katonákat, először Padangban raboskodtak, majd Észak-Szumátrába, a Gloegoer táborba kerültek. A táborba sikerült becsempészniük a kutyát is, sőt, Frank Williams repülőtiszt, aki gondozásába vette Judyt, elérte, hogy „81A Gloegoer Medan” jelzéssel a kutya is hadifogoly-nyilvántartásba kerüljön.
Judy lett tehát a második világháború egyetlen, hadifogolyként nyilvántartott kutyája.
A rabok elismerését és szeretetét nem csak azzal vívta ki, hogy jelezte, ha skorpió vagy kígyó veszélyezteti őket, de azt is tudatta velük, ha a japán őrök közeledtek. A táborban egyébként Judy ismét anya lett, öt kölyke marad életben, ezek egyikét a tábor parancsnokának adták, míg egy másikat a szomszédos női táborba csempészték át, némi élelemmel együtt. A harmadik kiskutyát a Medan-i Vöröskereszt kapta meg, a negyediket pedig sajnos egy részeg őr megölte. Az ötödik kölyök Judy és gazdája távozása után is a táborban maradt.
Ám még ezzel sem értek véget a pointer megpróbáltatásai. Judy több fogolytábort is megjárt új gazdájával és társaival, sőt, a foglyokat szállító SS Van Warwyck (amit a japánok Harukiku Maru –ra neveztek át) teherhajó elsüllyedését is túlélte.
A HMS Truculent találta el egy torpedóval a több mint hétszáz főt szállító vízi járművet. A katasztrófa több mint 500 ember életét követelte. Egyébként Judyt úgy sikerült a hajóra csempészni, hogy Frank Williams megtanította neki, csendben kell maradnia, és elrejtette egy zsák rizsben. A hajóra szállást követően a rabok három órát álltak a tűző napon, vállukon a zsákokkal, ám a kutya végig néma maradt.
Judy, kép forrása: www.wordpress.com
A mentés során Williams és Judy elszakadtak egymástól. Egyes legendák szerint Judy sokakat mentett meg azzal, hogy úszó törmelékeket tolt feléjük a vízben, amibe kapaszkodhattak. Végül a túlélőkkel együtt menekült meg, akik elrejtették a japánok elől.
A kikötőben Les Searle megpróbálta egy teherautóra csempészni, ám egy japán felfedezte, és azzal fenyegetőzött, hogy kiirtja. Azonban a Medan-i tábor korábbi parancsnoka ezt a parancsot felülbírálta, és engedélyezte, hogy a kutya Searle-lel maradjon.
A túlélőket egy új táborba vitték, velük tartott tehát Judy is. Itt egymásra találtak gazdájával, Williams-szel. Innen egy másik táborba kerültek, és kemény kényszermunkát végeztek: a szumátrai dzsungelben kellett utat vágni a készülő vasútvonalhoz. Ennek során is segítette gazdáját, és társait, hiszen jelezte, ha vadállat, vagy veszélyes állat közeledett. A kegyetlen körülmények között Judy is megváltozott. Már nem volt szelíd és kedves kutya, a lesoványodott állat vadul küzdött a túlélésért. Szerencsére a tábor messze esett a lakott helyektől, így legalább attól nem kellett félteni, hogy a helyiek elkapják és megeszik. Ez bizony arrafelé nem ment ritkaságszámba.
Williams Judyt kozmetikázza, kép forrása: NatGeo
1945 elejére Judy egyre agresszívebbé vált a japán és koreai őrökkel szemben, mivel azok sportot űztek abból, hogy vadásszanak rá. Volt, hogy el is találták, és vérző sebbel tért vissza a gazdájához.
Nem sokkal később a táborban tetűjárvány ütötte fel a fejét, a japánok pedig a kutyát okolták ezért. Ezt az üldöztetést és sikerült túlélnie: bajtársai sikeresen rejtegették a japán katonák elől.
Végül eljött a háború vége és a hazatérés pillanata, ám várt még egy komoly feladat Williamsra: valahogy haza kellene csempésznie az ebet. Ez is sikerült, feljutatták az Antenor hadihajóra, ahol a szakács gondjaira bízták. A hathetes út alatt a kutya végig rejtve maradt a legénység előtt, három nappal érkezés után fedte fel jelenlétét Williams. Végül Judy a szigetországban hat hónapra Hackbridge-ben karanténba került, ahol nem csak Williams, de számos más katona is rendszeresen látogatta. A karantén nem volt ingyenes, 12 fontot kellett érte fizetni, ami meghaladta Williams lehetőségeit. Ezért feladott egy hirdetést a Tail-Waggers Club újságjának 1945. decemberi számában, melynek eredményeképpen 61 adományozótól összesen 18 font, 18 shilling és nyolc cent gyűlt össze a költségek fedezésére.
Judy a karanténban, kép forrása: PDSA
1946. április 29-én véget ért Judy számára a karantén, és gazdájával Londonba ment. Itt a Kennel Klub egy ceremónia keretében a "For Valor" (bátorságáért) érdemrenddel tüntette ki a kutyát. Egyre több újság érdeklődött a kutya története iránt, a cikkekért és a fotókért kapott pénzt Williams beteg állatok gyógyítására adományozta. 1946. májusában ünnepélyes keretek között Judy megkapta a Dickin medált.
Judy a Dickin medál átadásán, kép forrása: PDSA
A túlélőket és hadirokkantakat sokszor látogatták meg, és a kutya mindig nyugtatóan hatott a sérült, beteg emberekre. Nem csak pénz gyűjtöttek jótékony célokra együtt, de nagyon sok hasonló céllal szervezett eseményen vettek részt. 1946. július 22-én leszerelték őket, és végre hazatérhettek Portsmouth-ba.
1948. május 10-én Williams Kelet-Afrikába, Tanzániába ment dolgozni, a kutya természetesen vele tartott, bár voltak akadályok az engedélyek megszerzése körül. Az Afrikában töltött időszak alatt született meg Judy harmadik, utolsó alma. Két évvel később emlődagantot diagnosztizáltak nála, műtéttel kiemelték a csomót, ám tetanusz fertőzést kapott. Ekkor már a szenvedései miatt gazdája az euthanázia mellett döntött. Sírja a tanzániai Nachingweában található, egykori nyakörvét és a Dickin medált a Imperial War Museum (Duxford) őrzi.
Judy sírja, kép forrása: Imperial War Museum
Nyitókép forrása: PDSA
