Nagyon sok kutyafajta történeti, eredeti leírásánál olvashatjuk, hogy származása ilyen vagy olyan módon visszanyúlik Afrikába. A kontinens 29 650 000 km²-es területével a második legnagyobb kontinens, 1,3 milliárd fős népességével a második legnépessebb. Ötvennégy szuverén állam, két nem elismert, de facto állam és egy bizonytalan státuszú terület található Afrika földjén. Ennek ellenére ma már csak alig öt olyan kutyafajtát tudunk felsorolni, melyet ez a földrész magáénak tudhat, ráadásul a basenji, bár Közép-Afrika szülötte, mégis Nagy-Britanniát jelölik meg fajtagazdaként, az azawakh esetében pedig ez Franciaország. Na de nézzük egyenként, melyek az afrikai kontinens kutyái.
A sloughi, más néven arab agár marokkói fajta, mely eltehetőleg Egyiptomból került Marokkóba. Népszerűsége az arab világban ma is nagy, rendszeresen használják vadászatok során, ráadásul nem csak Marokkóban, de Algériában, Tunéziában, Líbiában és az Arab-félszigeten is. Nem véletlenül tartják a sloughit az agárcsalád egyik legkeményebb tagjának. Kitartó, edzett, bátor, önálló fajta, ezért kissé akaratos, nehezen, csak kitartó munkával nevelhető eb.
Marokkó másik szülötte az aidi, avagy az Atlasz-hegyi kutya (Chien de l'Atlas), mely az FCI II. fajtacsoportjába, a pincserek, schnauzerek, molosszerek, svájci hegyi- és pásztorkutyák közé tartozik. A közepes termetű, izmos kutya feje egyébként némileg hasonlít a kuvaszéra, de – valószínűleg az éghajlat miatt – szőrzete rövidebb, mint az európai hegyi kutyáké.
Származásáról nem sokat tudni, egyes vélekedések szerint Itália földjéről a föníciaiakkal, mások szerint a spanyolokkal került Afrikába. Az viszont tény, hogy ez a fajta képes elviselni a nappali hőség és az éjjeli fagyok közötti hatalmas hőmérsékleti különbséget, és annyira jó a szaglása, hogy még a Szahara homokjában is képes követni egy nyomot. A helyi nomádok, követve őseik évszázados hagyományait, ma is kecske- és juhnyájak őrzésére használják őket, illetve esetenként vadászatokon, ahol együtt dolgozik az aidi és a sloughi. Kiváló őrző-védő képességei és mozgékonysága miatt korábban harci kutyaként is használták, de mivel alapvetően okos, éber, kiegyensúlyozott és józan fajta, manapság a rendőrségi alkalmazza előszeretettel.
Ha délebbre haladunk, Közép Afrika szülötte a jellegzetes hangú basenji. Eredetét Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) területéhez kötik, bár szinte az egész földrészen megtalálhatók voltak a basenjihez hasonló típusú ebek. Akkor mégis miért Kongó? Brit kutatók, akik a fajtát „African Bush Dog”-nak hívták, megkísérelték néhány egyednek az Egyesült Királyságba juttatását, de egészen 1936-ig ez lehetetlen volt. Ekkor Mrs. Burn importált Kongóból egy párt, tőle kapta a fajta jelenlegi nevét is. Tehát azért, mert az első, Európába került egyedek e területről származtak, így úgy vélték, ide tehető eredetük, ezért vélték hosszú időn át a Kongó körmnéyki őserdőkben élő pigmeus törzsek fajtájának.
Erre a tévhitre egyébként rácáfol Georg Schweifurth is, aki német származásű Afrika kutató volt, és 1869-ben a Kongó és a Nílus folyók között élő nyam-nyam törzs életét kutatta. A törzsi falvakat járva rendre kistermetű, rövid és sima szőrű,felálló fülű és kunkori farkú kutyákról írt. Mintha a bsenjit írta volna le. Sajnos, bár sikerült beszereznie két rézkarikáért egy nőstényt, nem tudta hazahozni az ebet, mert az a szállodai szoba ablakából a méybe vetette magát. 25 évvel később, az Our Dogs című magazin egyik 1895-ös számában már olvasható volt beszámoló az afrikai bozótkutyákról, bizonyos W.R. Temple nevű ember tulajdonában. Mivel a kutyák szopornyicában elpusztultak, így további, részletesebb információ nem láthatott napvilágot.
Egyébként a fentebb említett Mrs. Burn már 1936 előtt is próbálkozott, ám első, Afrikából szerzett kutyái sorra elpusztultak, és csak a Bongo of Blean névre keresztelt kanja, és a mellé vásárolt két szuka maradt életben. Bokoto of Blean (szuka) és Bongo of Blean kölykei lettek Európa első basenji kölykei, melyek aztán az 1937-es Cruft’s-on nagy sikerrel szerepeltek. Olyannyira sokan érdeklődtek irántuk, hogy különleges rendőri alakulatokra volt szükség ahhoz, hogy a kutyák egyáltalán eljuthassanak ringjükig.
Érdekességként fontos megemlíteni, hogy egy másik angol tenyésztő, bizonyos Veronica tudor-Williams 1939-ben importált két kutyát, majd két évvel később egy újabb szukát Ugandából. A hölgy, kutyái révén, igen híres tenyésztővé vált, olyannyira, hogy 1957-ben bekérették az egyiptomi követségre, ugyanis maga az egyiptomi király akart tőle kutyát vásárolni.
De menjünk tovább. Az afrikai kontinens egyik – a basenji mellett – legismertebb fajtája az azawakh. A fajta története több mint ezer éves, és a Szahara déli részén élő tuareg törzsekhez köthető, a Niger-völgyi Sahel régióhoz, mely három ország - Nigéria, Burkina Faso és Mali - területén fekszik.. Nevét az itt található Azawakh-völgyről kapta. Mali egészen 1960-ig francia gyaarmat volt, akkor vált önálló köztársasággá, de hivatalos nyelve a mai napig a francia. Nem véletlen tehát, hogy a fajtagazda ország Franciaország lett. Az azawakh őrző- és vadászkutya, mely arra lett kitenyésztve, hogy bármilyen állatot elejtsen. Elsősorban vadászagárként, különösen gazella vadászatára használták, de az állatot nem kellett megölnie, csak megfékeznie egy, a hátuljára mért csapással. Ennek praktikus oka volt, ugyanis ha az állat meghal, húsa hamar megromlik a sivatagi forróságban. Emellett őrző ebként a kecske- és teveállomány védelme volt a feladata, mégpedig a sakálok, hiénák és vadkutyák ellen.
Őshazájában, Afrika mélyén, semmiféle tervszerű tenyésztői munka nem folyik, itt a szárazság és a nehéz életkörülmények miatt erőteljes a természetes szelekció. Ezen túlmenően a születendő almokat is megritkítják, azaz csak annyi kölyköt hagynak, amennyit az anyaállat tejével erősre tud nevelni. Afrikának ezen a vidékén sokáig a tuareg törzsek voltak az egyeduralkodók, akik elsősorban az azawakh őrző képességeit használták. A tuaregek nyelvén a kutyák neve idii n'illeli, ami nagyjából annyit jelent, hogy "a szabad nép kutyája". Később, a tuaregek hanyatlásával más törzsekhez került az azawakh tenyésztésének feladata, de ők a mai napig tartják magukat őseik hagyományhoz, miszerint azawakh kutya csak ajándékként, a barátság és a tisztelet jelképeként hagyhatja el a törzset.
Talán a legismertebb és legnépszerűbb, egyúttal legdélibb afrikai fajta a rodéziai ridgeback. Amitől ez a fajta különleges, az a szimmetrikus, a többi szőrszállal ellentétes irányba növő szőrcsík – az úgynevezett ridge - a gerinc vonalán. Őshazája Zimbabwe, melynek korábbi neve Rodézia, vagyis hogy pontosak legyünk, Észak-Rodézia Zambia mai területének felelt meg, Nyugat-Rodézia medig Zimbabwe régiójának. Rodéziai egyébként egy brit politikusról, Cecil Rhodes-ról kapta a nevét, aki 16 éves korától foglalkozott Dél-Afrikában gyémántkereskedelemmel.
A rodéziai ridgeback jellegzetességei az úgynevezett Khoikhoi kutyától erednek, mely egy, a Dél-Afrika Khoikhoi (hottentotta) törzsével évszázadokon át együtt élt agárfajta volt. Már korábbról, az 1480-as évekből vannak leírások egy Dél-Afrikába élő kutyáról, melynek hátán visszafele nő a szőr, esélyesen egy khoikhoi lehetett, amiről a korabeli portugálok feljegyzést készítettek. Azt is leírták, hogy házőrzésre és vadászatra is használták a bennszülöttek ebeiket, és megjegyezték hogy a kutyák erősen hasonlítanak a sakálra.
Az 1700-as nagy bevándorlás után 100 évvel a betelepüléseknek vége lett. Ezért a XVI-XVII. század során más, a bevándorlókkal a kontinensre érkezett kutyák - masztiff, bloodhound, pointer és greyhound – is „belenyúltak” kialakulásába, a khoikhoi kutyákat velük keresztezték.
Az 1870-as években egy Helm nevű tiszteletes magával vitt pár kutyát Rhodesiába, Swellandammból Bulawaayo városába, ahol aktívan folyt a nagyvadak vadászata.Ezek a kutyák nagyon ügyesek voltak az oroszlánok vadászatában, jó orral és nyomkövető képességgel bírva követték a nagymacskák nyomát, nem törődve a zsákmány méretével sem. Ezeknek a kutyáknak pár utóda egy Van Rooyen nevű vadász tulajdonába került, aki saját falkáját finomította és tökéletesítette több mint 35 éven át. Neve olyannyira ismert volt, hogy a fajtát Van Rooyen kutyáknak hívták a kezdeti években. Később oroszlánkutya névvel illették a fajtát, és sak később kapta a rodéziai ridgeback nevet. Végül 1922-ben, Van Rooyen halála után, a fajta kedvelőinek egy csoportja klubot alapított, és hat évvel később már Angliába is megérkeztek az első ridgeback-ek.
Nyitókép: afrikai vadkutyák hevernek az úton; forrás: pixabay
