Amikor azt mondjuk, spániel, vagy cocker spániel, a legtöbben az angol változatra gondolnak. Pedig spániel nagyon sokféle van. Az angol és amerikai cocker spániel mellett van még clumber, ír vízi, angol springer, angol toy, tibeti, cavalier king charles spániel is. Mindegyikük közös jellemzője, hogy egykoron vadászatra tenyésztették ki őket, főleg szárnyasokra vadásztak velük. De nézzük, miben különbözik egymástól a két cocker?
Zavar a gépezetben
Egyes vélekedések szerint midnen spániel fajta őshazája Spanyolország, bár ezt sokan vitatják. Amit tudni lehet, hogy bizony ősi fajtákról beszélünk, ahol a múlt tisztázatlan. Ezzel együtt angol írásos emlékek már a X. századból vannak, ahol a spánieleket mint a nemesek kutyáját említik. 1570-ben Caius, Erzsébet királyné udvari orvosa híres könyvében a „De canibus Britannicus”-ban már vízi- és szárazföldi spánielekre csoportosította ezeket a vadászebeket. Később további csoportosítások történtek, így a szárazföldi spánielek körében a nagyobb termetű, madarász-solymász (springer) spánielek és a kisebb, hasukon hálóval madarászó (sitting) spánielek külön kategóriába kerültek. A 19. század elejére „szakterületük” a fácán-, fajd-, erdei szalonka vadászat lett, emiatt pedig „cocking” vagy „cocker” spániel néven kezdték el őket hívni.
Közös örökség
A kezdeti időkben az elnevezés még csak súly és méret alapján történt., hiszen a springer, sussex és cocker spániel kölykök még egyazon alomból születtek. A legnagyobb kölyköt springer spánielnek hívták, a közepes méretűek lettek a sussex spánielek, míg a legkisebbek a cocker-ek. Az ő nevük, azaz a cocker egyébként a szalonka angol nevéből ered, ez ugyanis úgy hangzik: woodcock.
Észak-Amerikába az 1800-as évektől kerültek az első cocker spánielek, ám az óceán két partján élő tenyésztőknek más és más prioritásaik voltak. A legtöbb amerikai tenyésztő a kisebb, elegánsabb, egyszínű cockereket részesítette előnyben, míg a britek a roan és a többszínű, springer típusú kutyákkal keresztezték cockerjeiket, hogy egy nagyobb, hosszabb lábú cocker típust alakítsanak ki, elsősorban vadászati célra.
Mind az angol, mint az amerikai fajtaváltozat egyetlen kutyára, Mr. Farrow „Obo” nevű ebére vezethető visssza, mely 1879-ben született, négy évvel később pedig hivatalosan is törzskönyvezték. Obo fia Amerikába került, ahol Obo II. néven az amerikai cocker spánielek őse lett.
Bár hosszú időn át minden spánielt egy kategóriába soroltak, az 1940-es évekre az amerikai változat sokkal kisebb lett, és drámai módon megváltozott angol rokonához képest.
A megjelenés
A két fajta alapvetően hasonló felépítésű. Megegyezik, hogy mindkét fajta esetében elvárás, hogy a nyak és a pofa hossza megegyezzen, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy akár egy kacsa vagy fácán méretű madarat is kényelmesen tudjanak fogni a vadászat során. Mind a két fajta arányos és masszív felépítésű, hogy akár nehéz terepen is tudjon dolgozni.
Ám a különbségek elég szembetűnőek. Az amerikai változat némileg hosszabb testű, mint amilyen a magassága, míg az angol rokon magasabb kutya, melynek a magassága nagyobb, mint a testhossza, emiatt kvadratikusabbnak tűnik.
A szőrápolás is némileg eltérő, hiszen az angol cockernek nincs olyan sok szőre, mint az amerikainak. Bár a szőrzet textúrája hasonló, az amerikai változatot célirányosan úgy tenyésztették, hogy hosszabb és dúsabb legyen a bundája. Ezzel szemben az angol cokernél a hosszabb szőrzet a lábakon és az oldalakon hangsúlyos csak. Mindkét fajta ékessége a gyönyörű hosszú fül, mely előrehúzva a kutya orráig ér, és amit finom, egyenes szőr borít.
A másik jelentős eltérés a fejnél látható. Az angol változatnál a koponya ívelt, a fejtető kerekded, orr közepesen hosszú, szögletes és elég széles a kellő szimathoz, a stop vonala határozott. Ezzel szemben az amerikai cocker koponyája gömbölyű, a szemboltív határozott, a stop kifejezett, az arcorri rész széles és mély. Mivel esetükben az arcorri rész és a koponya aránya egy a kettőhöz, sokak számára nyomott orrúnak tűnik ez a fajta.
Vidám jellem
Mind a két fajta igen népszerű házi kedvenc lett napjainkra, köszönhetően személyiségüknek. Mivel vadászkutyának teremtettek, általában vidám, élénk, bátor és igen aktív kutyák. Igen jó alkalmazkodó készségüknek kösznhetően városi környezetbe is képesek beilleszkedni, feltéve, hogy a szükséges mozgást megkapják, energiáikat levezethetik. Mivel kötődnek az emberekhez, és boldogan tesznek kedvükre, nagyon sokszor használják őket terápiás kutyaként is. Imádnak játszani, számukra a nevelés és a tanítás is mindig játék, de akár a kozmetikázást is örömmel fogadják egy kis jutalom reményében. Intelligenciájuk és vidám természetük miatt tanításuk igen könnyű, és boldogan vesznek részt kutyás sportokban is. Mivel méretük nem túl nagy, könnyű velük utazni, nyaralni is, és mind a két cocker változat boldog lesz, ha gazdájával tarthat.
Gazdák szerint az amerikai cocker némileg ugatósabb, mint angol rokona, ám ha energiáit kellőképpen lekötik, ez a probléma jól orvosolható.
