Mit is kell tudni a terrierekről? Bizonyos, hogy elsősorban vadászkutyák voltak, mégpedig az úgynevezett kotorék kategóriában. Üldözték, irtották a patkányokat, egereket és más apró rágcsálókat, ezzel pedig gondoskodtak saját élelmükről is. A menekülő, elbújó, elvermelő rágcsálókat nyugtalan morgások és ugatások kíséretében harciasan kikotorták búvóhelyükről, vagy a föld alatt pusztították el őket.
Ezen tevékenységükkel nagyban segítették az embert, mivel megszabadították környezetét a számára kártékony rágcsálóktól. Habár külsejük az évszázadok folyamán sokat változott, ha a szükség úgy hozná, ma is ugyanolyan jól végeznék eredeti munkájukat, hiszen a vadászhajlam nem veszett ki ösztöneikből.
Angliában már igen korán, a XI. században szabályozták a kutyatartás és a vadászat rendjét. A földművelő parasztok nem vadászhattak, így nem tarthattak túl nagy testű kutyát sem. A törvény betartását – igen egyszerű módon – úgy ellenőrizték, hogy amelyik kutya nem fért át egy 7 hüvelyk, azaz 17,8 cm átmérőjű karikán, azt elkobozták. Logikus hát, hogy a parasztok igyekeztek minél kisebb termetű, de igencsak jól dolgozó ebeket kitenyészteni.
Egészen 1560-ig csak rövid utalásokat találunk a terrierekre irodalmi alkotásokban, amikor is a kor ismert írója, dr. John Caius úgy jellemezte őket, mint civódós, harapós kutyákat, melyek csak zárt helyen tarthatók. Ebben az időben csak a rövid lábú terrierek léteztek, melyeket kizárólag borz- és rókavadászatra, patkányirtásra használtak. Míg a szintén kotorékozásra használt tacskókat a sima, tömör szőr jellemezi, addig a terriereket dr. Caius és több, neves angol író az 1700-as évekből – például Thomas Bewick – durva szőrű, általában fekete-cser, esetleg őzszínű kutyaként jellemezte, melyek füle egyenesen felálló és temperamentumuk élénk. Rettenthetetlenség, határozottság, szívósság jellemezte őket már ebben az időben is. Ezen tulajdonságoknak köszönhető többek között, hogy a terrierek igen ellenállóak a napjainkban olyannyira elterjedt betegségekkel szemben.
A XIX. századig Nagy Britanniában kutyafajták egész sora alakult ki a különböző feladatok ellátására. A „brit terrier” név a korábbi évszázadokban elsősorban kemény munkakutyákat takart, amelyek a XVIII-XIX. századtól inkább az ipari munkások körében terjedtek el.
Bár a terrierek származási helyeként több európai országot is megjelölhetünk, a világ terriereinek nagy része Nagy Britanniából ered. A XIX. században a rövidlábú terriereket nyeregtáskában vitték magukkal gazdáik a rókavadászatokra. Némely terrierfajták különösen a patkányirtásban és apróvadak vadászatában jeleskedtek. Népszerű szórakozás volt ebben az időben a patkányfogó-verseny, amikor a megadott idő alatt lehetőleg minél több patkányt kellett a kutyának megfognia. Egyes terrierfajtákat egymás, illetve más állatok elleni harcra képezték ki. Ennek érdekében keresztezték őket más fajtákkal, például masztifokkal, illetve bull típusú terrierekkel.
A hosszú lábú terrierek kifejezetten alkalmasak voltak arra, hogy gazdájuk lovát kövessék, a vadászatokon aktívan részt vegyenek, sűrű bundájuk pedig minden időjárási körülmény között megvédte őket.
A border terrier az egyik legősibb terrierfajta, történetét egészen a XVIII. századig lehet visszavezetni. Az 1800-as évek közepén alapvetően két terrier típus volt megkülönböztethető. Az egyik, a durva szőrű és rövid lábú típus Skócia vidékein élt, míg a sima szőrű, hosszabb lábú típus inkább Angliában. Nos, a border terrier egyik „kategóriába” sem sorolható, sem szőrzetét, sem pedig lábhosszát illetően.
Nem véletlen hát elnevezése sem, hiszen a „border” szó azt jelenti: határ. Márpedig a border terrier a skót és az angol terriertípus határán található.
A skót és angol határvidék parasztjai számára bizony komoly problémát jelentettek a rókák. Tudták, ha nem tudják komolyan ellenőrzésük alatt tartani a vadakat, akkor bizony a juhnyájak, és a vadállomány, mely élelemellátásuk szempontjából igencsak fontos volt, komoly károkat szenved. Kellett hát egy kutyafajta, amely kellően kitartó és szívós, hogy a rókaszaporulatot kontrol alatt tartsa. A középhosszú lábméret lehetővé tette, hogy ugyanolyan aktívan tudták üldözni a rókát a föld alatt, és követni a lovas gazdát a földfelszínen.
Az idők során a népes terrier család fajtái közül talán a border terrier esett át a legkevesebb átalakuláson, mind méretét, mind felépítését tekintve.
Legnagyobb változást talán a neve „szenvedett”, hiszen korábban Elterwater Terrier vagy Coquet Terrier néven illették.
Évszázados munkássága ellenére csak 1920-ban ismerte el hivatalosan is a Kennel Club, és annak ellenére, hogy hazánkban a fajta szinte alig ismert, a szigetországban a mai napig a legnépszerűbb fajták listáján található.
