„Minden kutyának eljön a napja.” (Jonathan Swift)
Annak, hogy egy kutya még kutyaévekben mérve is hosszú életű legyen, természetesen több előfeltétele van. Egyrészt természetesen a genetikai háttér is meghatározza az élettartamot, de ezt befolyásolják a tartási körülmények is.
Sokukon az előrehaladott kor nem látszik meg, ám szervezetük már nem úgy működik, mint ifjabb korukban, ezért hát nagyobb odafigyelést igényelnek. Romlik a látásuk, hallásuk, és egyre kevesebb mozgást igényelnek. Emiatt az is előfordulhat, hogy testsúlyuk nő, ezt az állapotot azonban célszerű megelőzni a kialakuló esetleges szövődmények miatt. A napi két részletre elosztott, kímélő eledel elégséges lehet. Amennyiben megoldható, inkább napjában többször, de rövidebb távú sétákra induljanak. Ha a munkarend miatt ez nem kivitelezhető, akkor többször álljanak meg rövidebb-hosszabb pihenőkre.
A játékot soha nem szabad megvonni a kutyától, csak azért, mert öreg. Az öreg kutya is vágyik a játékra, a tacskók is ritkán veszítik el a korral játékkedvüket, legfeljebb intenzitásuk csökken.
Egyáltalán, a kutyát nem kell a kor előrehaladása miatt betegként kezelni, egyáltalán nem szabad vele éreztetni, hogy megöregedett, vagy éppen beteg, egyszerűen csak másként kell rá odafigyelni, mint korábban.
Mindezekkel a feladat-változásokkal párhuzamosan fel kell készülni arra, hogy egyszer bizony elveszíthetjük kedvencünket. Szerencsés esetben szép és hosszú élet után csendben elalszik, betegség és fájdalmak nélkül elfárad a kicsi test, eltávozik az örök kutya-vadászmezőkre.
Előfordulhat azonban, hogy az állatorvos azt tanácsolja, el kell altatni az ebet, ha meg akarja kímélni a szenvedésektől, fájdalmaktól. Nagyon nehéz egy ilyen döntést meghozni, a legtöbb gazda mindent megtesz azért, hogy kedvence a legteljesebb, legjobb gyógykezelést kapja. Ám ha eljön a pillanat, dönteni kell. Az állatorvosok sem altatnak el szívesen, de bízni kell bennük, és nem hagyni szenvedni az állatot.
Soha ne hagyja magára utolsó perceiben a kutyát, még ha olyan nehéz is az elválás. Az elalvás fájdalommentes, de a gazda jelenléte megnyugtató a kutya számára.
Soha nem felejtem el, amikor a páromat megkértem, elaltatás előtt engedje, hogy elbúcsúzzam egyik kedvenc, menthetetlen, súlyosan beteg kutyánktól. Az eb nagy szemekkel nézett rám, és tudom, pontosan értette, ez az utolsó búcsúnk. Nem volt fájdalom a szemében, mintha megkönnyebbült volna, hogy vége a szenvedéseknek. Elbúcsúztunk egymástól, ő pedig szép csendben elaludt. Ezzel együtt nagyon nehéz elengedni a szeretett lényt, ám az ember önzősége nem ítélhet szenvedésre egy állatot.
Amikor elveszítünk egy kedves állatot, vannak, akik azt mondják, soha többé nem kell kutya. Mások azonnal akarnak egy másikat, pótolandó az elveszített kedvencet. Azonban ez lehetetlen. Minden kutya más és más, ha külsejükben hasonlítanak is egymásra, jellemük, természetük nem lehet ugyanaz. Ám egy új jövevény, egy kajla kölyök játékossága sokat segíthet a szomorúság leküzdésében és az elmúlt egy-másfél évtized tapasztalatai segítséget nyújthatnak a kicsi nevelésében.
