Soha nem szabad kiskutyát hirtelen elhatározás alapján vásárolni. Egy kutya nem karácsonyra vagy születésnapra való ajándék, amit, ha nem tetszik, vagy túl sok a munka vele, majd kihajítunk.
Mivel egy egészséges eb átlagos élettartama 10-15 év, át kell gondolnunk, hogy az elkövetkezendő egy – másfél évtizedben képesek vagyunk-e mind anyagilag, mind elfoglaltságunkat tekintve vállalni egy állat gondozását, tudjuk-e vállalni érte a felelősséget.
Ha terrier-fajtát szeretne választani társául, fel kell készülnie arra, hogy mindegyik fajta temperamentumos, nagy mozgásigényű, és gyakorta bizony határozott, kemény nevelést igénylő. Vannak olyan fajták, melyek lakásban tartása egyáltalán nem ajánlott, míg mások, elegendő sétáltatás és futtatás mellett jól elvannak egy kisebb otthonban is. A nagytestű munkakutyáknak sok mozgásra, és bizony mentális kihívásokra is szükségük van, míg a vadászebek örökké vadászni akarnak, akkor is, ha városban élnek.
Egyetlen fajta sem lesz tökéletes társ nevelés nélkül, a nevelés pedig időigényes feladat. Attól, hogy egy kutya picike, és nem is nő nagyra, még nem biztos, hogy kevesebb időt, energiát igényel, mint nagyobb társai.
Ugyanúgy tanítani és nevelni kell a kicsit és a nagyot is, hogy valóban ideális társ és barát váljon belőle. Csak akkor vágjon bele a kutyatartásba, ha biztos abban, hogy nem csak anyagilag, de idővel, türelemmel és energiával is bírja a feladatokat. A kutya ugyanis egy életre szóló felelősség, de cserébe egy életre szóló, hűséges barátot kap - ha megfelelően neveli.
Át kell gondolnia azt is, hogy kan vagy szuka kutyát szeretne-e. Mindkét nemű kutya egyformán kedves és szeretetre méltó, bár egyes fajtáknál lehetnek apró, temperamentumbeli eltérések a nemeknél.
Amit figyelembe kell vennie a döntésnél az az, hogy míg a kanok egész évben készen állnak a párzásra – mely hajlandóságukat a gazdi vagy más családtag lábain való gyakorlással, esetleg jelölgetéssel bizonyítják -, addig a szukák évente két alkalommal tüzelnek, ami vérzéssel és intenzív, a kanok számára vonzó „illatfelhő” kibocsátásával jár. Ennek következtében kertünk környékét ellephetik a szerelmes kanok, vagy a sétáltatás időnként közelharcba mehet át. Tehát szuka választása esetén körültekintően át kell gondolni, milyen megoldást tudunk kitalálni, hogy ezt a évi kétszer három hetes periódust könnyebbé tegyük számunkra.
Amennyiben már eldöntötte, milyen fajtát, illetve milyen nemű kiskutyát szeretne, elindulhat a keresgélés. Érdemes egyszerre több vonalon elindulni. Egyrészt felkeresni egy-egy kutyakiállítást, ahol a választott fajta tenyésztőivel is találkozhat. Beszélgessen, kérdezzen bátran! Figyelje, hogyan készítik fel az ebet a kiállítási bemutatásra, hogyan bánik vele gazdája. Ha szimpatikus a tenyésztő, kérjen tőle telefonszámot bátran, és tartsák a kapcsolatot. A másik vonal a hirdetések böngészése.
Bátran hívjon fel minél több hirdetőt, és keresse is fel őket. Nem kell elköteleznie magát, egy tisztességes tenyésztő meg fogja érteni, hogy az ön számára legideálisabb megoldást keresi. Önnek azonban meg kell adnia bizonyos támpontokat.
El kell döntenie, hogy milyen célból szeretne kiskutyát vásárolni, azaz házi kedvencet keres, esetleg kiállítási kutyát, vagy munka, vadászat céljára, netalán tenyésztési célt is fontolgat. Ha már eldöntötte, közölje ezt a felkeresett tenyésztőkkel. Elhibázott lépés azt mondani, hogy „csak” házi kedvencnek kell a kutyus, remélve, így olcsóbban jut hozzá, és azért majd elviszi egy-két kiállításra, tenyészt vele és még vadászni is jár.
A tenyésztők nem véletlenül szelektálják a kölyköket a jövendőbeli alkalmasságnak megfelelően. Ők már nagy valószínűséggel látják az aprócska kölykökben is a jövő ígéretét, és ismerik kutyáik vérvonalainak jellemző tulajdonságait.
Mindenképpen ragaszkodjon ahhoz, hogy az összes kiskutyát láthassa, az anyaállatot mindenképp, az apaállatot lehetőség szerint (hiszen sokan idegen kannál, esetleg külföldön pároztatnak) mutassák meg önnek. Nézze meg, hogyan tartják a felnőtt kutyákat, figyeljen a kennelek tisztaságára, a kutyák elhelyezésére, hangulatára, viszonyulására gazdájukhoz és idegenekhez. Tekintse meg a kölykök „birodalmát”, annak higiéniai állapotát, figyeljen a kölykök viselkedésére.
Nem utolsó sorban keressen szakirodalmat, böngéssze az Internetet, hogy lehetőség szerint elméleti síkon minél többet megtudjon a választott fajta tulajdonságairól.
Ha eldöntötte, melyik tenyésztő a legszimpatikusabb, ki az, akitől jövendő társát vásárolni szeretné, tegye fel neki a következő kérdéseket:
- Mikor viheti haza a kiskutyát?
- Milyen oltásokat kapott eddig és milyen oltásokat kell önnek beadatnia?
- Milyen étellel táplálja a tenyésztő a kicsit, és az hol szerezhető be?
- Milyen fajta ételt, italt ne kaphat a kiskutya? Érzékeny-e valamire?
- Milyen fajta szőrápolást igényel, és tud-e ennek elsajátításában segíteni a tenyésztő vagy esetleg ajánl-e kutyakozmetikust?
- Fordulhat-e hozzá kérdéseivel a jövőben is?
Bár nem minden tenyésztőnél bevett szokás, de célszerű adás – vételi szerződést készíteni, amikor kifizeti és hazaviszi a kiskutyát. Ez a szerződés mind a tenyésztő, mind a tulajdonos érdekeit kell, hogy védje. Szerepeljenek benne a kiskutya adatai, a vásárlási cél, azaz, hogy hobby-, tenyésztési-, kiállítási-, vagy munka céllal vásárolja-e a kölyköt, illetve a garancia feltételeit, melyek azonban soha nem vonatkoznak a tartási hibákból eredő betegségekre, problémákra.
Minden magára valamit is adó tenyésztő garanciát vállal az előre nem látható, rejtett hibákra, illetve az adott fajtát esetlegesen terhelő genetikai rendellenességekre.
A garancia mértéke azonban egyéni megállapodás kérdése, melynek írásban történő rögzítése megkímélheti mindkettőjüket az esetleges későbbi viták eldurvulásától, a jó kapcsolat megromlásától.
Választhat kutyát menhelyről is, vagy ismerősnél született keverék kutyust, de minden esetben tisztában kell lennie azzal, milyen tulajdonságokkal bír az eb. A menhelyi kutyákról az ott dolgozók tudnak információt adni, úgy a végleges méretét (ha még kölyök), mint a jellemvonásait, jó és rossz szokásait illetően.
Abban is segítenek, milyen előélete volt vagy lehetett a kutyának, és mire kell hangsúlyt helyeznie a nevelése során. A keverék kutyáknál a végső méret csak megtippelhető, feltéve, hogy az apa ismert, de az állatorvos azért tud támponttal szolgálni, ha megvizsgálja a kölyköt. A szülőktől hozott genetikai örökség meghatározza a kiskutya karakterét, de ezt nagyban befolyásolja, hogyan nő fel és a későbbiekben milyen nevelést kap.
A kölyök hazavitele előtt meg kell vásárolnia az alapvető felszereléseket. Szüksége lesz egy fekvőhelyre, amely elegendő nagy, hogy a kölyök elférjen benne, ahogy növekszik, és elegendő biztonságot nyújt számára. Soha nem ajánljuk egyetlen fajtához sem a gyékény vagy vessző kosarat. Mivel minden kölyök rágcsál, sőt, fogváltáskor elég intenzíven, biztos, hogy a kosarat is elkezdi kóstolgatni. A gyékény kosár darabjai könnyen leválnak a rágástól, ezeket lenyelheti, ami a belek átszúrásához vagy bélelzáródáshoz is vezethet. Tisztán tartása sem olyan könnyű, mint egy műanyag vagy textil fekvőhelyé. Amennyiben műanyag fekvőt választ, helyezzen bele egy párnát vagy tiszta törülközőt, amit időszakosan cserélni tud.
Szüksége lesz még két edényre, egy etető és egy itató tálra. A megfelelő méret kiválasztásában kérjen tanácsot, de soha ne vegyen túl kis méretűt csak azért, mert még kicsi a kutyus. Hamar megnő, és fölösleges akkor egy nagyobb méretűért a boltba rohanni. Vásárolja meg a tenyésztő által ajánlott tápot is. Célszerű egyszerre nagyobb mennyiséget, pl. egy havi adagot megvenni, különös tekintettel arra, hogy minden táp nagyobb kiszerelésben olcsóbb. Szerezze be a szükséges fésűket, keféket is, mert a kölyökkutyát már egész apró korától hozzá kell szoktatni a rendszeres szőrápoláshoz.
A kiskutya származási lapján - amennyiben fajtatiszta - a tulajdonjogot át kell íratnia a saját nevére, ne mulassza el ezt akkor sem megtenni, ha „csak” hobbi célra vásárolta a csöppséget. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete számos fajtaklubbal rendelkezik, ezekben a klubokban sok hasznos tanácsot kaphat kedvence felnevelését, tartását illetően, tehát a származási lap átíratásával egyidőben érdemes tagsági viszonyt létesíteni a választott fajtának megfelelő klubban.