Kutyával, kis lakásban

Nem csak azok szeretnének kutyát, aki nagy, kertes házban élnek, a kisebb lakásokban, társasházakban élő emberek is vágynak egy eb társaságára, és örömmel vállalják a feladatokat, a felelősséget is.

Bár azt mondják, különösen a kis és közepes ebek valók lakásba, bizonyos nagy fajták sem kizártak. A méretnél sokkal fontosabb szempont a kutya karaktere, energiaszintje, mozgási igénye, hiszen bármely kutya – fajtájától és méretétől függetlenül –unatkozhat egy kis helyen, ami nem kívánatos viselkedéshez vezethet.

Azok a kutyák ideálisak kisebb lakásokba, amelyek energiaszintje közepes vagy annál alacsonyabb, nem ugatósak, és méretük igazodik a lakás méreteihez.

Mielőtt bármilyen fajta mellett döntene, először vegye figyelembe otthona méreteit és adottságait, valamint saját életvitelét és szokásait. Ezután nézze át, mely fajták tetszenek, és zárja ki közülük azokat, amelyek vagy a lakás vagy az életvitel miatt nem megfelelőek. A két lista leszűkítése után marad még jó néhány fajta, ezeknek alaposan olvasson, nézzen utána. Ha alapos meggondolás után választ, senki nem fog csalódni, és a kutya is boldog életet élhet.

Basset hound

A basset hound visszafogott kutya, közepesen energikus, de az életkor előrehaladtával kevésbé aktív. Kedves, barátságos, bájos fajta, mindig jó modorú és hűséges. Bár lelkesen csapázik egy szagnyomon, nem olyan céltudatos, hogy elfelejtse, hol is van, és ki is ő, bár azért elég makacs is tud lenni. Örökké vidám, még a bánatos arckifejezés ellenére is, sőt, sokszor igazi bohóc. Tud önfejű és akaratos is lenni, néha kifejezetten butának hihető, de korántsem az. Egyszerűen szereti maga megtapasztalni és kiszagolni a dolgok mikéntjét és miértjét.

basset hound ül a hóban

Általában élvezi a napi sétákat, örömmel szimatol, de nincs szüksége sok mozgásra.

Bichon frisé

Sokak kedvence a vattapamacs kinézetű, édes és bájos bichon frisé. Ez a fajta hűséges és boldog, közepes energiaszinttel. Bár sok kistestű kutya köztudottan ugratós, a bichonról ez nem mondható el. Nincs szüksége kimerítő menetelésre vagy túrára, de a napi séta - főleg mókás játékokkal megspékelve - mindig ösztönzően hat rá.

bichon frisé sziklán áll

Társaságkedvelő, mókás, bájos kiskutya, magabiztos és kellemes társ. Igazából akkor a legboldogabb, ha mindig a gazda mellett vagy közelében lehet. Bár hajlamos kissé az önteltségre, ezt is viccesen adja elő, és képes különféle mókákat kitalálni, hogy a gazdát, a családot nevetsére ösztönözze. Mindig jól nevelt, és imádja, ha emberek, gyerekek, de akár más állatok veszik körül.

Angol bulldog

Az angol bulldog közepes méretű kutya, mérsékelt energiaszinttel. Aktivitástűrő képessége viszonylag alacsony, a napi rendszeres séta és a játék pont elegendő a számára. Mivel az orra rövid és a feje széles, így a légzés nehézkes lehet a bulldog számára, ezért nem szabad a mozgással túlterhelni. Különösen ügyelni kell a nagy melegben, kánikulában való sétákra.

angol bulldog

A bulldogok általában hűséges, jókedvű társak, szeretetreméltó, kedves fajta, mellyel, ha megértően és kedvesen foglalkoznak, igazi társ lesz. Általában meglehetősen csendesek – mindaddig, amíg nem bánja a horkolást. Ez a fajta kiváló jelzőkutya. Különösen szeretetteli a családjával, vágyik figyelmükre és szeretetükre, a gyerekkel pedig kedves, más állatokkal jól kijön.

Cavalier King Charles spániel

A Cavalier egyáltalán nem hiperaktív kutya, épp ellenkezőleg. Jó természetű, imádnivaló ebecske, nagy, kifejező szemekkel és olyan farokkal, amely úgy tűnik, sosem hagyja abba a csóválást. Elég nagy ahhoz, hogy a gyerekek hancúrozhassanak vele az udvaron, de elég kicsi is, hogy akár lakásban is boldog és elégedett legyen. Erősen emberközpontú, élvezi, ha mindig van körülötte valaki.

Cavalier King Charles spániel a fotelban hever

Energiaszintje közepes, rendszeres mozgásra van szüksége, de képes alkalmazkodni gazdája aktivitási szintjéhez. A napi többszöri séta és a sok közös játék együtt tökéletesen kielégíti mozgásigényét. Mérsékleten hangos, bár kitörő örömmel üdvözöl mindenkit, de könnyen rá lehet venni, hogy ezt ne folyamatos ugatással tegye.

Csivava

A csivava mérete és személyisége miatt könnyen megszeretteti magát az emberekkel, ám vannak sokan, akik úgy gondolják, buta kis öleb. Nos, ők nagyot tévednek. Ez az apróság élénk, éber, hatalmas szívű, játékos és szeretettel teli kis eb, mely ki is követeli magának a szeretetet.

Aprócska kis lény, és bár igencsak magabiztos, némely emberek és állatok gyors mozgása megrémítheti, ilyenkor pedig fogacskáival igyekszik megvédeni magát. Intelligens fajta, ám könnyen elunja magát, ezért vidám, mókás, pozitív nevelésre van szüksége.

fekete vörös csivava portré fekete háttér előtt

Energiaszintje közepes, napi sétákat és sok játékot igényel, de kicsi mérete miatt egy kis lakás megfelelő hely a számára. Esetenként ez a fajta kissé hangos lehet, különösen, ha potenciális betolakodókat hall, de megfelelő tanítással megfékezhető az ugatás.

Kínai meztelenkutya

Élénk, túláradó, játékos, szeretettel teli fajta, bár idegenekkel szemben először kissé félénk, de a megfelelő szocializáció segít társaságkedvelő, szerethető ebbé válnia. Igazi nyuszi-lábai vannak, képes megragadni és meg is tartani velük a játékokat, ételt, de még az embereket is. Nagyon szeret ásni és mászni is.

A testkontaktus lételeme, szívesen bújik ölbe, igényli a babusgatást, a bőrrel való érintkezés megnyugtatóan hat a kutyára. Intelligens fajta, mely fogékony a pozitív nevelésre, szívesen tesz eleget az alapvető utasításoknak. Nagyon szereti szórakoztatni családját, ezt kihasználva könnyen megtanítható neki az alapvető engedelmesség.

kínai meztelen kutya

Kis mérete és közepes energiaszintje miatt ez a fajta remek választás annak, aki lakásba keres kutyát, ráadásául még a szőrrel sem kell bajlódni, még ha a bőr különleges figyelmet is érdemel. A finom megjelenés ellenére a kínai meztelenkutya nem csak a lakásban, de akár a sportokban is remek társa tud lenni gazdájának, ugyanis nem retten vissza ettől sem.

Greyhound

Kedves, szeretettel teli, játékos és nemes megjelenésű fajta, hihetetlenül elegáns, fejedelmi megjelenésű állat, mely kiválóan megállja helyét a vadászatokon. Ugyanakkor kiváló társ is, ösztönösen együtt érző, kiválóan kezelhető, tanulékony és telve van játékos humorral.

két greyhound feje oldalról

Bár az agarak arról közismertek, hogy kifutnak még a világból is, ha nincs rajtuk póráz és szagot fognak, a greyhound kifejezetten jól elvan a lakásban, feltéve, hogy a számára szükséges séta-, futás- és játékmennyiséget megkapja. Ha ezt a gazdi biztosítani tudja, akkor a nap fennmaradó óráiban örömmel heverészik a kanapé sarkában összegömbölyödve.

Máltai selyemkutya

Apró testébe hatalmas jellem szorult. Mókás, szeretetteli, hűséges, igazi kópé, imádni való apróság. Igencsak jó jelzőkutya, mindig éber, és élénk ugatással jelzi az idegen közeledtét, de mégsem ugat sokat és soha nem ok nélkül.  

máltai selyemkutya portréja

A picike kutyatest erős, alkalmas a hosszú sétákra. Bár a gazdák hajlamosak ölben cipelni, nem szabad elfelejteni, hogy a mozgásra ennek a csöppségnek is szüksége van. A napi séták élvezetesek a máltai számára, mert fel tudja fedezni a világot, szimatolhat és üdvözölhet minden számára szimpatikus embert, de nem igényel hosszú és kimerítő futtatást vagy túrát. Kedvenc játékaival nem csak a lakásban, de a szabadban is szívesen játszik, örömmel apportírozza azokat. Ha a séta és a játék megvolt, a hátralevő időben boldogan ücsörög a lakásban.

Uszkár

Bármilyen méretű uszkár jól elvan a lakásban, ám azt figyelembe kell venni, hogy még a legkisebb változat is a közepesnél magasabb energiaszinttel bír. Aktív, élénk, intelligens fajta, szeretetteljes, érzékeny és nagyon ragaszkodik családjához. Sokoldalú, könnyen kezelhető természettel bír, a családtól és gazdájától sok figyelmet és törődést igényel.

Tehát a lakásban jól elvan, feltéve, hogy a számára szükséges mozgást és játékot biztosítja a gazda, ebben az esetben örömmel heverészik és figyel a nap maradék óráiban.

gyönyörű fekete törpe uszkár

Mivel imádja, ha fizikailag és mentálisan is elegendő stimulációt kap, naponta legalább 40 perc intenzív mozgásra van szüksége. Bármely méretű uszkár sikeres résztvevője lehet a kutyás sportoknak, legyen az obedinece, agility, frizbi vagy más egyéb, ráadásul élvezettel sajátít el trükköket. Mivel a fajta intelligens, megfelelő tanítással fegyelmezett kutya nevelhető belőle.

Shih tzu

A shih tzu igazi öleb és játékos társ, bár méretéhez képest meglepően erős. Igen toleráns, a gyerekekkel kifejezetten szerettel teli. Az egyik pillanatban makacs, a másikban lefegyverzően kedves, vagy éppen bohóckodó.

shih tzu

Kis mérete miatt napi többszöri, rövid séta, kiegészítve egy kis játékkal tökéletesen megfelelő a számára.

Olasz agár

Az agarak legkisebbike olyan fajta, mely egyszerre szeretné megkapni az otthon nyújtotta kényelmet és melegséget, valamint a nagy terek adta szabadságot. Ez a fajta a családdal szemben szeretetteli és hűséges, bár általában csak egyszemélyhez kötődik igazán. Az idegenekkel szemben fenntartásokkal viseltetik, és más kutyák számára esetenként túl törékeny, ezért nem mindig jön ki jól velük. Kíváncsi és kedves, gyors, sokszor csintalan – azaz igazi társkutya.

olasz agarak széken ülnek

Bár agár, de éppen elegendő számára annyi mozgás, amennyi a napi játék és séta során számára jut. Aktivitási igényét tökéletesen igazítja a ház körüli, lakásban zajló tevékenységekhez és a család kísérgetéséhez. Természetesen, mivel agár, időnként egy kis futkározás, szaglászás lényeges a számára, ráadásul rövid, de igen gyors vágtákra is képes.

Francia bulldog

Játékos kis bohóc, kíváncsi és szeretettel teli, kivételes társ és játszótárs egyszerre. Alapjában véve mindig vidám kis fickó. 

Egy aprócska tényező lehet zavaró a lakásban, mégpedig az, hogy néha horkol és nyáladzik, a megrövidült pofa eredményeképpen. Őseitől örökölt harciasságát megőrizte, területét és otthonát teljes erőbedobással őrzi, így nyomában néhány szakadt nadrágszár maradhat, ha valaki nem kívánatosként lép a lakásba.

francia bulldog homoks tengerparton ül

Nincs szüksége sok mozgásra, akkor a legboldogabb, ha bárhová követheti a gazdáját, legyen az séta a szomszédba, vagy hosszabb kirándulás, esetleg egy kis bandázás a kutyafuttatóban. Kánikulában nem szabad nagy menetgyakorlatnak kitenni, mivel a rövid orr miatt a légzés amúgy is nehézkes számára.

Mopsz

A mopsz sokoldalú kutyafajta, méghozzá aprócska csomagolásban. Elég nagy ahhoz, hogy igazi kutya legyen, de elég kicsi, hogy bárhová magával vihesse gazdája. Kiegyensúlyozott természetű, boldog, szeretetteli, kedélyes lény. Okos, de csintalan és kíváncsi, úgy jellemben, mint tekintetében. Figyelmet követelő, és figyelmet, szeretetet adó.

mopsz fa padon hever

Kifejezetten szeret a szabadban bóklászni, felfedezni a világot, és persze kissé megdolgoztatni a testét, ezért a napi pár alkalommal megejtett séta feltétlenül szükséges a kiegyensúlyozottsághoz, ráadásul ez fontos része a kutya szocializációjának is. Mivel az étkezésben erősen opportunista, a lakásban tartott mopszok étel adajára igencsak oda kell figyelni, az elhízás elkerülésére. Kánikulában nem szabad nagy menetgyakorlatnak kitenni, mivel a rövid orr miatt a légzés amúgy is nehézkes számára.

Havanese

A havanese igazán bűbájos társ, hiszen érzékeny, figyelmes, élénk, és mindenkit szeret, bármilyen korú emberrel jól kijön, akárcsak a gyerekekkel, vagy más állatokkal. Intelligens, kiváló jelzőkutya, minden szokatlan tevékenységet azonnal jelez gazdájának, ugyanakkor nem hajlamos sem a folyamatos ugatásra, sem pedig az idegességre. Éppen ezért ideális társ akár lakásban is.

havanese

Kifejezetten szeret sétálni, örömmel fogad minden nevelési és szocializációs feladatot és örömmel tart családjával bárhová, legyen az a ház, a lakás, vagy akár a világ körüli út.

Boston terrier

Élénk, intelligens és engedelmes fajta, olyan kutya, mely képes bármilyen helyzethez alkalmazkodni, és boldogulni azzal. Van humorérzéke és elég játékos, ugyanakkor otthon nyugodtan elvan családjával. Szeretetteli, érzékeny, bármely korosztály számára ideális barát és játszótárs.

boston terrier fekszik

Annak ellenére, hogy nagyon szeret a szabadban lenni, mozgásigénye nem túlzott. Elég egy kis séta a háztömb körül, hogy kimozgassa lábait, és kielégítse kíváncsiságát elegendő a számára, persze naponta több alkalommal. Leginkább arról ismert, hogy mozgásigénye legnagyobb részét azzal elégíti ki, hogy árnyékként követi gazdáját a házban, lakásban.

Ajánlott cikkek