Gondolkozott már azon, hogy az uszkár miért követi a gazdáját szerte a házban, mint egy árnyék? Vagy miért nem képes ellenállni a beagle annak, hogy átmenjen a szomszéd kertjébe, és alaposan felfedezze azt? Vagy miért képes a golden retriever órákon át játszani egy bottal?
Valószínű, hogy egyik gazda sem ösztökéli erre a viselkedésre kedvencét, sőt, előfordulhat, hogy inkább le is akarja szoktatni róla. Ám nem sikerül, sőt, úgy látszik, mindez beleégett az ebbe. Ennek pedig nem más az oka, mint a szelektív tenyésztés.
Ha nagyon leegyszerűsítjük a fogalom magyarázatát, akkor az nem más, mint egy adott állat tenyésztése egy bizonyos cél vagy tulajdonság érdekében. Lássuk egy példán át. Születik egy alom kölyök és a gazdának szüksége van egy kutyára, mondjuk juhok tereléséhez. Az első lépés, hogy a gazda az összes kiskutyát a juhok közé helyezi, mégpedig mindenféle előképzés nélkül. Megáll és figyeli, hogyan viselkednek a kölykök, melyik az, amelyik a legtöbb figyelmet fordítja a juhokra. Ezután a gazda ezt a kölyköt tartja meg, tanítja, képezi, és amikor eljön az ideje, egy ugyanilyen kvalitásokkal bíró, azaz a juhok terelésében kiváló kutyával pároztatja. Így nő az esély, hogy a következő generációban az elvárt viselkedés szintén megjelenik.
Persze nem csak a képességek lehetnek mérvadók, hanem a küllemi tényezők is.
Fizikai jellemzők alapján is történhet a szelektív tenyésztés. Lehet szelektíven tenyészteni akár a legerősebb, legnagyobb termetű, leghosszabb szőrű vagy legideálisabb színű kutyákra is. Ehhez először két olyan kutya szükséges, amely bír az elvárt küllemi jegyekkel, majd az utódaik közül ki kell választani azt a kölyköt, amely a célhoz legközelebb áll. A tenyésztés során ezt a kutyát egy szintén hasonló, az elvárt tulajdonságokkal bíró kutyával kell pároztatni, és így tovább. A szelektív tenyésztéssel elérhető, hogy minden újabb generációval egyre kevesebb lesz a változatosság, és egyre inkább jelentkezik az elvárt tulajdonság.
A kutya öröksége
Hagyományosan a kutyákat elsősorban bizonyos funkciókra tenyésztették, mint például a vadászat, az elhozás vagy a terelés, őrzés, védelem, stb. A vastag bundájú és erős végtagú berni pásztorkutyákat állományok és nyájak őrzésére tenyésztették ki, míg a basset kutyákat nyomkövetésre, kihasználva csodás szaglóképességüket. A karcsú testű és hosszú lábú agarak nagy sebességre képesek, így vadászatra és versenyzésre tenyésztették őket. A rottweilerek erős testükkel és határozott karakterükkel ideális őrzőkutyák. És így tovább.
A kutyák szelektív tenyésztésének megértéséhez a kulcs az, hogy megvizsgáljuk a kutyák őseinek, a farkasoknak az ösztöneit. A vadászat során bizonyos farkasok a vadászat különböző aspektusaira specializálódtak. Amikor az ember a háziasított kutya szelektív tenyésztésébe kezdett, akkor olyan kutyákat hozott létre, amely a vadászati rituálénak csak bizonyos aspektusait hajtotta végre. Külön tenyésztették a legjobb szimatmunkát végző, a leggyorsabb lábú, a legjobb látású ebet, és ennek eredményeként önálló kutyafajták születtek.
Az agarak kifigyelik és villámgyors futással üldözik a zsákmányállatokat. A vérebek szaglásuk alapján vezetik a vadászt a vad nyomára. A pointerek, vizslák konkrét célokat választanak ki és jeleznek a vadásznak. A pásztorkutyák vadászösztönök segítségével terelnek juhokat. A terrierek kiássák azokat a zsákmányállatokat, amelyek megpróbálnak a föld alá rejtőzni. A retrieverek elkapják és a vadászhoz viszik a zsákmányt. Mindegyik fajtának megvan a maga sajátos feladata, és bizony, a veleszületett agresszió is kordában van tartva esetükben.
Persze voltak farkasok, amelyek a zsákmányállat leöléséért voltak felelősek a falkában. Az ehhez szükséges tulajdonságok tovább élnek az olyan fajtákban, mint a rottweilerek, a chow-k, a pitbullok és az akiták. Ezek a fajták genetikailag agresszióra vannak programozva, de nem szabad megijedni, hiszen pont ez az, amire egy rendőrkutyának vagy őrzőkutyának szüksége van, persze a gazda felügyelt és irányított formában.
Természetesen ezek közül a fajták közül sokuk akár több száz vagy ezer éve létezik, mint a vérebek, az agarak, vagy akár a rottweiler. Azonban az elmúlt egy-két évszázadban sok „finomhangolás” történt, különösen a fizikai megjelenés terén. Száz évvel ezelőtt a kutyákat elsősorban teljesítményük miatt tenyésztették, manapság azonban inkább a megjelenésük került előtérbe. Mostanság leginkább méretre és alakra tenyésztenek: zsugorítotják, megkopasztják, szőrösebbé varázsolják, vagy éppen óriássá teszik őket. Ha megnézzük egy száz évvel ezelőtti uszkár, yorkshire terrier vagy német juhászkutya képét, és utána egy jelenlegi kiállítási sztár kutyát, még az is megfordulhat a fejünkben, hogy a kettő nem is ugyanaz a fajta. Persze ez nem feltétlenül baj, gondot csak akkor jelent, ha a küllemre koncentráló szelektív tenyésztés közben elvész a kutya eredeti funkciója.
Kutyafajták és személyiségjegyek
Egy gazda számára nagyon fontos, hogy értse és megértse kutyája gyökereit. Ha ismeri a fajta hajlamait, képes lesz előre látni, hogy milyen típusú viselkedési problémákkal kell megküzdenie az együttélés során. Például, ha gyerekei vannak, és a családnak a border collie tetszik, számolnia kell azzal, hogy ez egy olyan fajta, amely hajlamos akár a gyerekeket is „terelgetni”.
Ha ezzel tisztában van és képes egy kutya szocializálására és nevelésére – márpedig ha kutyát szeretne, akkor képesnek kell lennie ezekre a feladatokra -, akkor tudni fogja, hogy figyelnie kell az eb terelésre való hajlamát, és képesnek kell lennie arra, hogy elébe menjen a problémáknak.
Ha a gazda tisztában van azzal, mit szeret a kutyája, mi az, ami természeténél fogva élvezetet nyújt a számára, akkor aknázza ezt ki a játék során. Egy dalmatával, amelyiket hosszú távú futásra tenyésztettek ki, érdemes eljárni kocogni. Ha labrador él a családban, a labda eldobása és visszahozása örökké kedvelt játék lesz, de az erdőben egy bot is csodás lehetőség. Ám ha a máltai selyemkutya vagy a csivava nem akarja visszahozni a labdát, akárhogy is dobálja neki, nem szabad csalódottá válni. Ők egyszerűen más funkcióval bírtak és másként vannak kódolva.
Ne feledje, hogy minden állat más és más. Nem szabad meglepődni, a kutya nem produkál minden olyan jellemzőt, amit a leírásokban olvas, vagy amiről hallott. Mert bizony, elképzelhető, hogy van labrador, amelyik nem szereti folyton visszavinni a botot, vagy olyan terrier, amelyik csak szemléli a mellette ugráló mókust, de nem kezdi el üldözni. Persze jóval kisebb az esélye annak, hogy ilyen közömbösséggel találkozik bármelyik fajtánál, mintha olyan kutyafajtája lenne, amelyik eleve nem is érdeklődik egy adott tevékenység iránt.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a genetikán kívül két másik tényező is van, amely befolyásolja a kutya személyiségét.
Ez pedig a szocializációs időszaka során szerzett tapasztalatok kölyökkutyaként, valamint az, hogy mi történik a környezetében felnőtt kutyaként.
Nyilvánvalóan nem lehet megváltoztatni a kutya génjeit, de a kora kölyökkortól elkezdett célirányos szocializáció, a tanítás és nevelés akár a „gyárilag” agresszív kutyából is fegyelmezett, jó kutyát tud varázsolni.
