A veszélyes TikTok trend

Mindannyian szeretünk kutyákról készült videókat nézegetni a közösségi médiában, hiszen ezek a cukiságfaktor csúcsán vannak. Ám időnként a posztolóknak az a törekvése, hogy népszerűségük minél nagyobb legyen, egyre több követőt vonzzanak be és minél több „lájkot” szerezzenek, oda vezethet, hogy egyes emberek akár a kutyára nézve káros kihívásokba szállnak bele.

Nemrégiben a TikTok nevű közösségi portálon hihetetlen népszerű volt az „ugass a kutyára” kihívás. Ennek teljesítéséhez a gazdáknak bele kellett hajolniuk kutyájuk arcába és hangosan meg kellett ugatni az ebet. Persze a kihívás része volt, hogy ezt videón rögzítsék, az egész célja pedig az volt, hogy lehetőleg minél érdekesebb, izgalmasabb vagy drámaibb választ kapjon a gazda a kutyától.

Veszélyes trend

Ezek a videók nagyon hamar nagy népszerűségre tettek szert a közösségi oldalon, így sok embert ösztönöztek arra, hogy ők is kipróbálják magukat, és ők is lájkokat - lehetőleg minél többet - gyűjtsenek kutyájuk vicces reakciójával.

A probléma, hogy míg a kihívás által inspirált videók sok figyelmet kapnak, mindez  pedig olyan elkötelezettséget jelent, amely nagyon megterhelő vagy akár káros is lehet a kutyák számára.

Sajnos az annyira népszerű „vicces” válaszok valójában egyáltalán nem viccesek.

Sőt, a videókon sokkal inkább a stressz, a félelem vagy a kényelmetlenség jeleit mutató kutyákat lehet látni. Ha valaki alaposan megnézi ezeket a videókat, láthatja, hogy az ebek szeme hatalmasra tágul, míg a test és az arcvonások merevek, a fülük hátracsapott. Mindez egyáltalán nem nyugodt, érdeklődő állapotot, sokkal inkább stresszt, félelmet és vizonytalanságot mutat.

kölyökkutya néz

Persze vannak kutyák, amelyek visszaugatnak a gazdájukra, megnyalják a szájukat, ami egyfajta ön-nyugtató reakció,  amikor az állat próbálja enyhíteni a számára kellemetlen helyzetet. Más videókon az eb vicsorog, vagy láthatóan el akar menekülni a kényelmetlen helyzetből. Biztos, hogy ez vicces?

Legyen vége!

Ezzel az egész kihívással az a legnagyobb probléma, hogy miközben világszerte rengeteget cikkeznek az állatok jogairól, a velük való bánásmódról, aközben ebben a helyzetben sokan mulatságosnak vélik, hogy egy eb zavartságot, félelmet vagy kényelmetlenséget él át, pusztán azért, hogy az emberek mulathassanak rajta két percig.

Természetesen tudjuk, hogy temperamentumától és pillanatnyi hangulatától függően minden kutya másként reagál egy, a kihívásban feladatként szereplő helyzetre, de azért azt el kell ismerni, hogy a ráugatás nem éppen mindennapos, megszokott cselekedet. Sőt, vannak ennél sokkal biztonságosabb és élvezetesebb TikTok trendek is, ha már mindenképp a népszerűség és a lájkvadászat a fontos. Ezek simán elérhetők bájos és cuki videókkal is, melyek nem ártanak az állatnak.

Azt mindenképp tudni kell, hogy a legtöbb kutya meglepődik vagy megdöbben gazdája váratlan viselkedésén, legyen az bármi is. Míg egyes kutyák elviselik az ilyen szokatlan dolgokat, mások félelemből vagy a diszkomfort érzés miatt ugatással, vicsorgással, morgással, de akár harapásal is reagálhatnak. De mi is a probléma az említett kihívással?

A személyes tér

Ennek a kihívásnak az első és legnagyobb veszélye az, hogy a gazda túl közel hajol a kutyához, és esélyesen behatol annak személyes terébe. Bár sok eb kifejezetten szeret a gazdi közelében, vagy annak ölében ücsörögni, azért ez nem mindig és állandóan van így. Ha egy ember hirtelen fölé hajol vagy fölé magasodik, az sokszor kifejezetten ijesztő még a legbarátságosabb állat számára is, és ezért akár veszélyes is lehet. Egyszerűen hagyja, hogy a kutya maga jelezze, milyen távolság a kényelmes és elfogadható a számára.

francia bulldog fej profilból

Szemkontaktus

Része a kihívásnak az is, hogy a gazda nemcsak szemkontaktust létesít az ebbel, de fenn is tartja azt. Márpedig ez a legtöbb kutya számára egyértelmű fenyegetés, amire  védekezéssel reagál. Persze idegen kutyával általában senki nem próbálkozik ezzel, de nem biztos, hogy akkor a saját ebbel meg kell próbálni. Miért jó a gazdának, ha a kutyája nem érzi jól magát?

A kutyára ugatás

Ahogy a kihívás neve is sugallja, a fő feladat a kutyára ugatás és az állat reakciójának videózása. Mindez az állat számára zavaró, stresszes, vagy akár fenyegető is lehet, és ez a zavarodottság vagy frusztráció olyan nagy reakciókhoz vezethet, mint például vicsorgás, ugatás, harapás vagy menekülés. A kutya és ember közötti kommunikációban nem általános és megszokott, hogy az ember ugat.

A biztonság

Sajnos, a népszerű közösségi oldalon nem ez az egyetlen olyan kihívás, amely a kutya bosszantásán alapul. Sok egyéb olyat is lehet találni, amely során fizikailag közel kerül a gazda a kutyához, majd megpróbálja megijeszteni. Ezeknek azonban komoly veszélye, hogy  megnöveli a harapás kockázatát, ha már az állattal szembeni rosszindulat nem is érdekli a gazdát.

Még azok a kutyák is, amelyek általában nem agresszívak, felugranak, menekülni akarnak vagy akár haraphatnak is, ha félnek vagy megriadnak. Tehát ha fontolgatja, hogy részt vesz valamelyik ilyen kihívásban, először nézze meg a többi videót és elemezze a kutyák testbeszédét. Feszültnek tűnnek? Félnek esetleg? Zavarodottak? Gondolja át, hogy az a tevékenység, ami a sikerhez szükséges, biztonságosnak, humánusnak és igazságosnak tűnik-e. Tartsa észben, hogy ha olyasmit tesz, ami szándékosan zavarja vagy megriasztja a kutyát, akkor esélyesen egy vicces és nagyon népszerű videót tud készíteni, de idővel kedvence gazdájába vetett bizalma csökken. Megéri?  Sőt, azt is megkockáztathatja, hogy minél jobban fél vagy stresszel a kutya, annál nagyobb eséllyel harap, hiszen úgy érzi, meg kell védenie magát a szeretett gazdától, azaz attól az embertől, akivel korábban a legnagyobb biztonságban érezte magát.

Ajánlott cikkek