Hosszú évszázadokon át volt a vak emberek társa és segítője a kutya, de az első rögzített kísérletre a kutyák, mint vakokat segítő állatok módszeres kiképzésében a 18. században került sor, amikor is egy párizsi kórház kutyákkal látta el vak pácienseit, hogy azok kísérjék őket a város utcáin, majd a tapasztalatokat rögzítették.
Az ötletet átvették osztrák és svájci kórházak is, de az első világháborúig semmilyen érdemi lépés nem történt. Azonban 1916-ban, Németországban nagyarányú és gyors nevelő munkába kezdtek, hogy a háborúban megvakult embereknek segítséget nyújtsanak. A világ elsõ vakvezetõ kutya - iskoláját 1916-ban, a németországi Oldenburgban alapították. A kutyák kiválóan teljesítettek, a gazdák hálásak és elégedett voltak, de az intézetnek nem volt elég pénze a további munkához. A megbízható vakvezető kutyák iránti igény azonban nem szűnt meg, így az SV szervezésében 1923-ban megnyílt a világ második vakvezető-képző iskolája Potsdamban. Az elkötelezettséget és az igényt mutatja, hogy 1932-ben került ki az ezredik vakvezető kutya az iskolából!
1925 és 1926 között Mrs. Eustis, egy amerikai származású, Svájcban élő németjuhász tenyésztő és kiképző ellátogatott a potsdami kutyakiképző központba, mely látogatásáról cikket írt az angolszász országokban oly népszerű Saturday Evening Post-ba. 1931-ben az ő segítségével alakult meg egy bizottság Nagy- Britanniában a vak emberek megsegítésére és kutyáik kiképzésére. Kezdeményezték egy állandó kiképző centrum létrehozását, ám úttörőként sok problémával szembesültek: pénzhiánnyal, kutyák és kiképzők hiányával. De nem adták fel. Lépésről lépésre haladva egyre több vak ember számára tudták biztosítani kutyájuk kiképzését. A német és angol úttörők híre messzire eljutott, sorra nyíltak a kiképző központok Amerikában, Olaszországban, Svédországban, Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, és a világ más tájain.
Vak férfi vezető kutyájával 1941-ben, Montrealban
kép forrása: wikipedia
A vakvezető kutyaképzés Magyarországon az 1950-es években kezdődött, de szervezett formát csak a 60-as évek vége felé öltött Ritthnovszky János jóvoltából, aki maga is érintett lett e kérdésben. A lelkes kutyatenyésztő egy baleset következtében elvesztette a bal karját és a látását. Mivel értett a kutyákhoz, arra gondolt, talán segítségül hívjatja őket a rehabilitációjához. Az általa e célra kiválasztott és kiképzett kutya beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ritthnovszky sikertörténetén felbuzdulva több vak sorstársa is hasonlóan kutyák segítségére szerette volna bízni a boldogulását. Ezért hát keresett egy területet, és társadalmi segítséggel 1978-ban létrehozta a Vakvezető Kutyakiképző intézményét. Ezt azonban a hatóságok szinte azonnal be is záratták. Közel egy évig tartó harc után az iskola újra megnyithatta kapuit a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének keretei közt. Ebben nagy szerepet játszott Schuller Imre rendező-operatőr dokumentumfilmje. A kutyák kiképzésében az Iskola elsősorban az angliai módszert követi. Jelenleg három kiképző dolgozik egyszerre négy-négy kutyával. A kiképzők munkáját egy kennelvezető és egy kennelsegéd segíti, akik a kutyák ellátásában vesznek részt. Mindegyik kutya minden nap körülbelül két órát dolgozik mindig ugyanazzal a kiképzővel a tanpályán, vagy az utcai közlekedésben.
Az Iskola működését négy nagyobb program határozza meg, amely egyben a munka négy szakasza is.
Az első program a tenyésztési munka. Jelenleg a labradort retrievert és a golden retrievert tartják a legalkalmasabbnak a feladatra, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a vakvezető kutyák között a német juhászok voltak a legelterjedtebbek. A két retriever fajta a tapasztalatok szerint kevésbé hajlamos az agresszióra, nem dacos, jutalomfalattal könnyen motiválható, rajong az emberekért, gyermekszerető, és főleg a rövid szőrű labrador esetében gondozása is egyszerűbb. Természetesen a fajtatiszta kutyák mellett előfordulnak keverék vakvezető kutyák is. A tenyésztési program úgynevezett feles tartásban is zajlik, amikor a kutyamamák tenyésztő partnerekhez kerülnek. A tartás és orvosi ellátás költségeit a partnerek állják, a törzskönyvezést az iskola. Ennek fejében az alom fele az iskolát, másik fele a gondozó családot illeti meg. A kiskutyák 8 hetes korukban kerülnek vissza az kutyakiképzőbe, ezután veszi kezdetét a második szakasz.
A második szakasz a kölyöknevelő program. A kiskutyák látó családokhoz kerülnek „nevelésre” egy éves korukig. A családoknak semmilyen extra nevelési feladatot nem kell megoldaniuk, „egyetlen” feladatuk, hogy ingergazdag környezetet biztosítsanak a növekvő eb számára, azaz sokat vigyék emberek közé, szoktassák az utcához és a tömegközlekedési eszközökhöz. Mindez azt a célt szolgálja, a vakvezető képzésre kiválasztandó kutyákban ne maradjon félelemérzet a szokatlan helyzetekkel, zajokkal szemben, illetve semmire ne reagáljanak agresszíven. Természetesen az iskola segítséget is nyújt a befogadó családoknak, elsősorban tanácsokkal, konzultációs lehetőségekkel állnak rendelkezésükre, de segítik őket táppal, pórázzal, ingyenes állatorvosi ellátással is. Sajnos elég kevés a nevelésre vállalkozó család, mindig van „sorban álló” kölyökkutya, ugyanis a nevelőcsaládokhoz egyszerre egy kölyök adható ki a megfelelő szocializáció miatt és a kutyák közötti rivalizálás elkerülése végett. Kicsit érthető is azonban, hiszen nagyon nehéz feladat megválni egy kutyától, amelyik egy éven át része volt egy család mindennapjainak, amelyikhez annyi közös emlék köti őket. Nagy elhivatottságra van szükség a nevelő családok részéről.
A növendékek egyéves korukban kerülnek vissza az iskolába és megindul a harmadik szakasz, azaz a több részből álló kiképző program, mely hat hónapig tart.
Az első hónap a kiskutyák megfigyelésével kezdődik: ekkor ismeri meg a kiképző a nevelésére bízott kutyát, és ekkor történik az első felmérés is, hogy alkalmas lesz-e az eb arra, hogy egy vak ember életét és biztonságát rábízzák. Érthető tehát, hogy a megfelelő kutya kiválasztása, de a kiképzése hatalmas felelősséggel járó feladat. Amennyiben már ebben a szakaszban kiderül, hogy a növendék eb nem lesz alkalmas a vakvezető munkára, az iskola a kölyöknevelőknek ajánlja fel elsőként, amennyiben a család nem tudja vállalni a kutyát, az iskola megpróbál végleges gazdát keresni neki.
A megfigyelés után a szelekció után „bennmaradt” kutyák részére megkezdődik a fegyelmező rész, melynek vége a kutyák engedelmes vizsgája. A későbbiekben az ebek elsajátítják a vezető munkát úgy a tanpályán, mint az utcai közlekedésben, valamint gyakorolnak az úgynevezett „tankocsival”, melynek segítségével megismerik azokat a távolságokat mind függőleges, mind vízszintes irányban, melyekre a későbbiek során a gazda vezetésekor ügyelniük kell.
A kiképzés utolsó hónapja a leendő gazda kiválasztásának jegyében zajlik. Célszerűen a kutyához választanak gazdát, a kiválasztás során a kutya érdekeit az iskola képviseli. A gazdaválasztás elsőként a kutya temperamentumának és lelkületének figyelembevételével történik, összevetve azt a leendő gazda igényeivel, körülményeivel, személyiségével. Ezeket elsősorban az igénylő által kitöltött igénylőlap segítségével tudják felmérni, mely minden apró részletre kitér. Az elbírálás többlépcsős, hosszú út vezet a személyes ismerkedésig, amikor is a leendő gazdának több kutyát is mutatnak, miközben megfigyelik mozgását, viselkedését, különösen a kutyához való viszonyát. Szerencsés esetben sikerül megfelelőnek tűnő kutyát találni. Ilyenkor a leendő gazdát megkérik, hogy a kiképzés utolsó két hónapjában rendszeresen vegyen részt a foglalkozásokon. A kiképzés utolsó része egy kéthetes átadó tanfolyamból áll. A leendő gazdák beköltöznek az iskolába és két héten át ők foglalkoznak a kutyákkal. Az együtt töltött idő során a gazdának a vezetői munka mellett a fegyelmezés és gondozás feladatait is el kell sajátítania, felkészülve az együtt töltendő évekre.
A vak ember számára egy egészen újfajta mozgáskoordinációt jelent a vakvezető kutyával történő mozgás. Éppen ezért a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja mozgástréninget szervez a leendő gazdák számára.
A kiképzők úgy fogalmaztak, hogy minden kutya átadásakor "egy darabot elvisznek a szívükből". Ahogy az egykori nevelő család, úgy a kiképző is nehezen tud megválni a hónapok alatt hozzánőtt, szeretett kutyától. Bár kiképzőnek bárki jelentkezhet érettségi után, hiszen az iskolában tanulja meg a konkrét ismereteket, az elhivatottság, az önzetlenség, az odaadás nem tanulható tulajdonságok.
Az utógondozó program keretében a kiképző a gazda lakóhelyén segíti a vak embert, elsősorban a főbb közlekedési útvonalak betanításában, de feladata megfigyelni a kutya elhelyezésének és tartásának körülményeit is. Szükség esetén támogatást nyújtanak a gazda munkahelyén való beilleszkedésben, a vezetők és kollegák „meggyőzésében” is.
Egy vakvezető kutya kiképzése hazánkban kb. 1-1,5 millió forintba, Svájcban 25-30000 svájci frankba, Németországban 20-30000 Euróba és az USA-ban 20-25000 dollárba kerül. Magyarországon a gazda 10-30.000 forintot fizet érte, ami gyakorlatilag a kutya szerszámfelszerelését sem fedezi. Sajnos az OEP még nem támogatja, hogy a vakvezető kutyák a támogatott segédeszközök listájára felkerüljenek. Elkötelezett jogászokra vár a feladat, hogy a jogszabályai környezetet megváltoztassák, és elkötelezett emberekre a munka, hogy még több vak embertársunk kaphassa meg négylábú „szeme” segítségét.
A vakvezető kutyák általában 8 éves korukban "vonulnak nyugdíjba"., mivel az igen nagy fizikai igénybevételtől általában csípőkopás, izomgyengeség alakul ki náluk, de sajnos gyakran a „túlszeretgetés” okoz elhízást, és ennek következtében komoly egészségügyi problémákat. A nyugdíjas ebek általában a gazdánál maradnak, ám ha erre nincs lehetősége, akkor az iskola segít új otthon keresni neki. Ilyenkor lehetőség van új kutya igénylésére.
A vakvezető kutyaképző iskola nagyon jó kapcsolatot ápol az ELTE etológusaival, akik hosszú évek óta vizsgálják a vakvezető kutyák kapcsolatát gazdáikkal. Kísérleteik során megállapították, hogy a vakvezető kutya-gazda kapcsolat egyedülálló, hiszen itt a megszokott szerepektől eltérően folyamatosan változik a vezető szerepe: hol a gazda, hol a kutya veszi „kezébe” az irányítást és mind a két fél maximálisan igazodik a másikhoz. Ez a fantasztikus harmónia a legextrémebb, leginkább megoldhatatlannak tűnő helyzetek megoldására is képessé teszi a kutyát és gazdáját.
