Elgondolkodott már azon, vajon miért esnek mindig talpra a macskák? Vagy hogy miért vadásznak madarakra és egerekre az amúgy jól táplált és jóllakott cicák?
Nem csak a gazdák, de bizony a kutatók is élénken érdeklődnek ezek iránt a kérdések iránt, kutatják a macskák viselkedését. Nem kérdés, hogy a macskák komoly száma úgy a városokban, mint vidéken, nagy hatással van az ökológiai környezetre. A kutatások pedig gyakorlati haszonnal járnak a gazdák számára is.
Igen komoly kutatások folynak a macskák és az emberek változó kapcsolatáról. Hosszú időn át a legtöbb macska szabadon, vadon élt, esetleg a tanyák, falvak házainak közelében. Könnyen szaporodtak, mert vagy az emberek látták el őket élelemmel vagy az általuk eltárolt étel vonzotta a rágcsálókat. Napjainkra, bár még mindig nagyon sok macska él szabadon, igen sok bekerült a háztartásokba, együtt él az emberrel, olyan környezetben, ahol az ember ural mindent.
A házimacskák a macskafélék családjába tartoznak, ahogy az oroszlán, a tigris, a gepárd és a leopárd is. A házi macska őse a Felis Libica, amit afrikai vadmacska néven is ismernek. Ez a faj még ma is létezik Afrikában, bár mivel elsősorban éjjel aktív, ritkán látható, megfigyelése igen nehéz. Azt azonban meg tudták figyelni, hogy az afrikai vadmacska jól behatárolható területen, magányos életet él. A nőstények és a kandúrok alig érintkeznek egymással, ez szinte csak az utódnemzésre korlátozódik. Később a nőstény csak utódaival van kapcsolatban.
A macska a legkésőbb háziasított emlőállatunk. A háziasítás azt a folyamatot jelenti, melynek során az állatot megszelídíti az ember, aki mellett ezáltal képes lesz félelem nélkül élni.
A biológusok értelmezésében azt is jelenti, hogy a faj genetikailag is módosul, olyan tulajdonságokat kialakítva magában, mely megfelel és tetszik az embernek. Azonban ellentétben a szarvasmarhával, kutyával és más háziasított fajokkal, a macska változott a legkevesebbet, úgy anatómiájában, mint viselkedésében.
Tehát a macska az a háziasított faj, mely leginkább hasonlít vad őseire. Ennek oka többek között az, hogy az embernek nem volt szüksége specifikus jellemzőkre a macskával kapcsolatban, míg például a tehén esetében lényeges volt, hogy több tejet tudjon adni.
Vad őseikhez hasonlóan a háziasított macska képes kis állatok vadászatára. Bár látásuk nem túl éles, kifejezetten jól látnak félhomályban és érzékelik a mozgást. Párnázott mancsaik és rugalmas izomzatuk lehetővé teszi a zsákmány nesztelen követését, de akár 48-50 km/óra sebességű futást is üldözés közben.
Bár a kutatások folyamatosan zajlanak, bizony még sokat kell tanulni a macskafélékről. Például érdekes, hogy sok macskaféle szokatlan játékosságot vagy érdekes szexuális viselkedést mutat a menta illatának hatására. Egyetlen más állat sem reagál így erre a növényre. Annak ellenére is érdekes ez a kérdés, hogy a kutatások szerint a macskák ötven százaléka reagál így a növényre. Tudják, hogy ez örökletes, de azt még nem pontosan, milyen hatással van az agy működésére a menta illata.
Némileg több sikert értek el a tudósok a dorombolás kutatásában. Amerikai és német tudósok megállapították, hogy a dorombolás alacsony frekvenciájú hangrezgésekből áll, mely a macska gégéjében, ki- és belégzéskor keletkezik.
A macska testére erősített eszközökkel rögzítették a hangokat és megállapították, hogy ezek nem kapcsolódnak a légzéshez, ezért folyamatos a dorombolás. Ráadásul a dorombolás más hangadásokkal párhuzamosan is történhet.
Azonban azt, hogy mi a dorombolás célja az állatnál, nem tudni. Sokak szerint a dorombolás az elégedettség jele, de dorombol a beteg cica is, és az is, amelyik kényelmetlenül érzi magát. A macskagazdák tapasztalata szerint az állat akkor dorombol, ha emberek vannak körülötte, de az ember jelenléte nem szükséges feltétele a dorombolásnak. Ugyanis dorombol a kölykeinek életet adó anyamacska is, és a kicsinyeit szoptató is. Az azonban tény, hogy a macska alvás közben sose dorombol.
Talán még a dorombolás kérdésénél is izgalmasabb az, hogy miért esnek mindig talpra a macskák, hogyan élnek túl hihetetlen zuhanásokat. Kutatók több olyan macskát vizsgáltak, melyek magasan elhelyezkedő ablakokból estek ki. Voltak a túlélők között olyanok, melyek toronyházak tetejéről zuhantak a járdára, akár 30-35 emeletnyi magasságból. Érdekes módon a nagyobb magasságból való zuhanást átélt macskák kevesebb sérüléssel úszták meg, mint azok, amelyek csak pár emeletnyi magasságból estek ki. A nagy magasságból történő kiesések alig 5 %-ban bizonyultak végzetesnek, míg a kisebb magasság már 10 %-nyi áldozatot követelt.
Tehát valóban érdekes, mi az oka annak, hogy ilyen jól viselik a kizuhanásokat a cicák. Nos, a macskák sokkal kisebbek és könnyebbek, mint az emberek, ezt nem szabad elfelejteni. Ráadásul súlyához arányaiban nagyobb testfelület párosul. Ez a nagyobb testfelület nagyobb légellenállást biztosít, ami lassítja a zuhanás sebességét. A lényeg azonban az, hogy a macska zuhanás közben képes pozícionálni magát, egyfajta ejtőernyőként.
Kevesebb, mint egy másodperccel a zuhanás kezdete után a macska úgy fordul, hogy lábai lefelé mutassanak. A macska belső hallójárata egyfajta giroszkópként „megmondja” a macskának a zuhanás irányát.
Lábbal lefelé testét úgy rendezi az állat, hogy teste a légellenállást növelő „ejtőernyőként” funkcionál. A macska földre éréskor négy lábán landol, a mancsok párnázottak, a földet érés erőhatása pedig eloszlik az izmokon és ízületeken. Nagyon kevés olyan eset van, amikor a zuhanás vége csonttörés volt.
Bár lehet, hogy a macskák képesek elkerülni a zuhanásból eredő súlyos sérüléseket, de sokuk szenved különféle komoly betegségtől: macskaleukémiától, fertőző hashártyagyulladástól, macska szopornyicától és egyéb kóroktól. Hosszú időn át ezek a betegségek ismeretlenek voltak, nem volt mód kezelésükre és gyógyításukra. A sok betegség közül kifejezetten érdekesek a macska AIDS-re irányuló kutatások. 1988-ig szinte nem ismerték ezt a vírusok okozta megbetegedést, melyet FIV-ként ismernek az emberek.
A vírus általában sérülések által terjed, azaz ha két macska összeverekszik, és a fertőzött állat megharapja a másikat, máris átadja a vírust. Mivel általában a szabadba kijáró macskákra jellemző a verekedés, a betegség előfordulása ezeknek a macskáknak a körében gyakoribb, vagy olyan helyen, ahol a cicák között van utcáról befogadott állat is.
Maga a betegség sokban hasonlít a humán AIDS-re, de tudni kell, hogy a macskák nem kaphatják el az emberi AIDS vírusát, ahogy az emberek sem a macskákét. Érdekes, hogy bár a tudósok éveken át vizsgálták a FIV tüneteit, egészen addig, amíg a humán AIDS betegséget nem azonosították, nem ismerték fel magát a betegséget.
A humán és a macska AIDS közös abban, hogy mind a kettő az immunrendszert támadja meg. A macska AIDS-nek két stádiuma van. Az első magával a fertőzéssel kezdődik, majd ezután négy héttel később az állat megbetegszik. Lázas lesz, de általában felgyógyul. A második stádium a fertőzés után 2-4 évvel kezdődik, és a szájban, a légutakon és a bőrön jelentkeznek a tünetek, de csak azoknál a macskáknál, melyeknek gyenge az immunrendszere ahhoz, hogy a fertőzést okozó mikrobákat legyőzze. Ezekben az esetekben a betegség végzetes. A betegség egyetlen módon elkerülhető: ha a gazda nem engedi kijárni macskáját.
A kutatók előszeretettel vizsgálják a macskák viselkedését is.
Sokan azt gondolják, az állat mindennapi tevékenysége kimerül az alvásban, evésben és tisztálkodásban, pedig az, hogy a macskákat ritkán látni trükkök produkálása közben, még nem jelenti azt, hogy nem képesek azokat könnyen elsajátítani.
A tudósok szerint a macskák intelligenciája és tanulási képességei nem jobbak vagy rosszabbak, mint a kutyák esetében. Igaz, két különböző faj összehasonlítása mindig nehéz, mivel a teszteknél a szenzoros és motoros képességeket ugyanúgy figyelembe kell venni, mint öröklött viselkedési jegyeiket, márpedig ezek alapvetően eltérőek. Például a tanulási képességek vizsgálata során a macskák korántsem reagáltak olyan lelkesen a jutalomra, mint a kutyák.
Már az 1900-as évek elején megállapítást nyert, hogy bizony a macskák igenis képesek akár összetett feladatok elsajátítására is, különösen, ha a jutalom érte étel. Magasan strukturált tesztekben a macskák sokszor felülmúlták a kutyákat, legalábbis a fogalmi problémák elsajátításában. Megállapítást nyert, hogy a cicák képesek mindenféle furcsa dolog elsajátítására, például kifejezetten jól teljesítettek olyan feladatokban, ahol jutalom ellenében három tárgy közül azt kellett kiválasztani, mely legkevésbé hasonlít a másik kettőre.
Ezek a tesztek megkövetelték, hogy a macska megértse a fogalmakat, a fenti esetben például a hasonlóság és különbözőség fogalmát. Sokan úgy vélik, hogy e tekintetben a macskák fogalom tanulása sokban hasonlít a majmokéra. Azonban nagyban különböznek a majmoktól és más állatoktól abban, hogy mások sikerein és kudarcain keresztül is képesek tanulni a siker érdekében.
Érdekes viselkedésmód a macskáknál az állandó tisztálkodás. A macska érdes nyelve egyfajta kefeként funkcionál, eltávolítja az elhalt szőrszálakat, élősködőket és minden idegen tárgyat a bundából. A nyáluk emellett olyan proteineket tartalmaz, mely kondicionálja a szőrzetet. Ez a protein felelős egyúttal az embereknél kialakuló allergiáért is. A kutatók szerint egyébiránt az emberek megközelítőleg 8-10 százaléka allergiás a macskákra, azaz a nyálukban található proteinre. Amikor ezeknek az embereknek a környezetében kihullott macskaszőr van, akkor kapcsolatba kerülnek a proteinnel, erre reagál szervezetük allergiával, azaz annak tüneteivel: orrfolyással, könnyezéssel, nehézlégzéssel.
A macskák tartása sok család életmódjának megfelel. A ház a nap nagy részében üres, ez pedig jó a cicának, hiszen genetikailag úgy van kódolva, ösztönei úgy irányítják, hogy egyedül legyen. Tehát őket közel sem viseli meg, hogy a gazda dolgozik, a gyerekek iskolában vannak napközben.
Ugyanakkor a macskával való együttélés sokszor vezet konfrontációkhoz is, hiszen ami a vadon élő macskáknál normális viselkedés, elég kellemetlen lehet az otthonban.
Például a szabadban elfogadható, ha a fatörzseket kaparja a cica, de ugyanez a karomélesítés otthon, a kanapén már kevésbé. A kaparás pedig sokfunkciós tevékenység. Egyrészt segít a karmok koptatásában, másrészt a terület megjelölésére szolgál. A kaparással váladékot „helyez el” a fák törzsein, így jelezve saját territóriumát. Mivel a szagok idővel kopnak, az állat időszakosan újra és újra vizuális és szagjeleket hagy az adott területen – azaz újra és újra megkapargatja.
Ugyanilyen ösztön vezérli a házi macskákat is a terület megjelölésére, csak amíg a szabadon élők ezt egy-egy fa kiválasztása által teszik, addig ők a féltett bútorokon. Az ismétlődő „szagfrissítés” is ugyanilyen ösztönös cselekedet náluk, tehát számíthat a gazda arra, hogy a macska által kiválasztott bútordarab előbb vagy utóbb, de rojtosra lesz kaparva.
A legbosszantóbb persze az, ha a macska magasról tojik a méregdrága kaparófákra és macskabútorokra, karmait pedig rendületlenül a bútorokon élesíti. Persze le lehet erről szoktatni és meg lehet neki tanítani a saját játékai, bútorai használatát, de ez időigényes és sok türelmet követelő feladat. Ennek nagyon fontos momentuma, hogy a „szabad” tárgy a „tiltott” tárgy helyére kerüljön, ugyanis a kaparás territórium jelölő funkciója igen erős.
Jellegzetes viselkedési forma a vizeletspriccelés. Ez a vadon élő macskáknál természetes, de elég undorító és elborzasztó a lakásban. A szabadban az állat ezzel is jelzi területének határait, a vizelet szaga feltehetőleg magabiztosságot és kényelemérzetet nyújt az állatnak. Érdekes módon a vizeletspriccelés a nőstény macskákra is jellemző, ráadásul még az ivartalanított kandúroknál (és nőstényeknél) is előfordul – igaz, elvétve.
Gyakran akkor kezdődik a vizeletspriccelés a házban tartott macskáknál, amikor idegen macska kerül a családba, legyen az felnőtt vagy kölyök. Lehet, hogy a gazda – tévesen – azt gondolta, kedvence társaságra vágyik, de ebbéli elgondolásában a macska nem osztozott vele. Sokkal inkább azt gondolja, igenis irritáló és frusztráló az új jövevény, meg kell mutatni a betolakodónak, ki az úr a háznál, kié a terület.
Érdekes módon egészen az 1990-as évekig a vizeletspriccelés ellen progeszteron tartalmú gyógyszert írtak fel az állatorvosok. Ez azonban nőstények esetében sokkal kevésbé volt hatásos, mint a kandúroknál, és az ivartalanított kandúrok esetében is csak alig felüknél értek el eredményt. Az 1990-es évek elején kutatók igazolták, hogy egyszerű Váliummal, azaz diazepam tartalmú humán nyugtatóval jobb eredményt lehet elérni. A kutatások mind a nőstények, mind a kandúrok esetében ötven százalék feletti sikeres kezelést mutattak.
Azonban a Válium, mint a többi, hasonló gyógyszer mellékhatásokat vált ki. Álmosság, mozgáskoordinációs zavarok lehetnek a kísérő tünetek, ráadásul könnyű a hozzászokás. Nem sokkal később más kutatók úgy találták, hogy az egyre népszerűbbé váló buspiron tartalmú nyugtatók legalább olyan hatásosak, mint a Válium a vizeletspriccelés kezelésében.
A gyógyszeres kezelés szükségessége is azt jelzi, hogy a macskánál, természetes környezetéből kiszakítva ugyanúgy jelentkeznek ösztönszerű viselkedési jegyek, melyek azonban konfliktust okoznak az emberrel. Az állatorvosok gyakran nyúlnak vissza a humán kezelési és gyógyszerezési lehetőségekhez a megfelelő megoldás fellelése érdekében.
Találékonyságra van szükség a macska természetes vadászösztöne okozta problémák kezeléséhez is. A macska zsákmányállatai a rágcsálók. Míg az egér és a patkány vadászata a magányos macska számára megfelelő, addig a nagyobb zsákmányok elejtéséhez már több állat együttműködésére van szükség. A macska általában a rágcsáló odúja közelében várakozik, amíg az elő nem bújik. Akkor utána lopakodik és vár a megfelelő pillanatra, amikor el tudja kapni. Erre általában több kísérlet után kerül sor.
A szerencsés gazda megfigyelhette már, hogyan játszik a macska az egérrel, mielőtt elkapná. Feldobálja a zsákmányt a levegőbe, bökdösi az orrával, mancsával tologatja, gurgatja, hátsó karmaival átfogja. Hogy miért is játszik a macska áldozatával, nem teljesen egyértelmű. Vannak vélekedések, melyek szerint így vezeti le a vadászösztönhöz kapcsolódó felgyülemlett energiáját, tehát nagy valószínűséggel nem vált ki belőle örömet a zsákmány kínzása.
Azért az sem szabad elfelejteni, hogy a szabadon élő és a kijáró macskák nem csak a rágcsálókat irtják, de a madarakat is levadásszák.
Évente több millió, köztük sok védett madár esik áldozatául a macskák vadászösztönének. Bár a megfelelő táplálás jóllakott macskát eredményez, ez csak némileg csökkenti vadászati hajlamát. Az állatnak ugyanis szüksége van a sikeres vadászat érzésére.
A kutatások persze tovább folynak a macska viselkedésével kapcsolatban, és ahogy egyre növekvő számban jelennek meg cicák az otthonokban, úgy nő az érdeklődés a kutatási eredmények iránt, hiszen az ember szeretné minél jobban megérteni kedvencei viselkedését.
