A macskák vajon társas lények? Vagy magányos állatok? Függetlenek? El tud-e fogadni egy macska egy másikat a saját otthonában? Harcolnak-e a macskák a dominanciáért? A válasz ezekre a kérdésekre egyszerre igen és nem.
A macska valóban magányos faj. De tudnak és szoktak is csoportban élni.
Ez azért lehet zavarba ejtő a számunkra, mert mi, emberek társas lények vagyunk, éppen ezért nehéz megértenünk és elfogadnunk egy ettől eltérő szociális struktúrát. Egyéb társállatunk, például a kutya, szintén falkaállat, így pontosan illeszkedik gondolkodásunkba és életmódunkba. A macska azonban nem.
Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni háziállatainkra, mint apró emberi lényekre, emberi érzelmekkel és szükségletekkel. Amikor a cica nem fogadja el és nem barátkozik az új cicával, azonnal arra gondolunk, hogy valami nincs rendben és mind a két állat boldogtalan. Mindez amiatt van, hogy a macska nem úgy viselkedik, ahogyan mi a „boldogság” fogalmát elképzeljük.
A macskák képesek csoportban élni, de nem igénylik azt. A falkaállatok, mint a kutyák vagy akár az emberek, szükségből élnek és működnek falkában.
A háziasítás folyamata megkönnyítette a macskák más macskákkal és emberekkel történő társadalmi interakcióit. A kölyök cicák általában barátságosak és játékosak más cicákkal és humán családjukkal is. Részt vesznek a család napi rutinjában. Ezeket a kölyökmacska tulajdonságokat a gazda képes állandósítani, mégpedig rendszeres gondoskodással és játékkal. A cicák bár fizikailag érnek és fejlődnek, mentálisan kölyökcicák maradnak. Így könnyebben alkalmazkodnak, és jobban fogadják a csoportos életet.
Sok ember szerint a macskák nevelhetetlenek. Persze csak emberi nézőpontból. Ami miatt ezt gondolják, nem más, mint hogy azt, amit tud, meg akarja-e tenni a cica vagy sem. Mivel a macska nem falkaállat, nincs se vágya, sem szüksége, hogy a saját akaratán kívül bárkiét is teljesítse. Az emberek számára ez nehezen elfogadható, hiszen az ember társas lény. A falkában megvan a maga hierarchiája és minden egyes tagnak megvan a maga helye.
Mindennek velejáró szükséglete a hűség, a valahová tartozás, az alárendeltség vagy a megfelelés kifejezése a csoport feljebb elhelyezkedő tagja felé.
A kutyák képesek egymásra nyomást gyakorolni. A macskák nem. A kutyákra lehet nyomást gyakorolni és engedelmességre kényszeríteni, így azt várjuk, hogy a macska is hasonlóképpen működik.
Ha megpróbál egy macskát olyan módszerekkel nevelni, mint amilyeneket a kutyáknál használnak, az nem fog működni. Különösen nem, ha ez erőszakos, fájdalmat kiváltó módszer, mely a kutyáknál sem megengedhető, ám a macskáknál egyenesen oda vezet, hogy a gazdát a fájdalommal azonosítja. Mindezek miatt tűnik sokak számára a macska nevelhetetlennek.
A dominanciáért való harc ritka. Sokkal gyakrabban küzdenek a macskák a területért. Általában nem szeretik a konfrontációt. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék egymást és ezáltal a konfrontációt. A szabadban élő macskáknál gyakran átfedések vannak a területek között, sok a közös út. Ha egy macska egy másikat lát az úton, inkább vár, míg amaz elmegy, mielőtt ő maga továbbhaladna. Amikor két macska meglátja egymást, mind a kettő várakozó álláspontra helyezkedik, vagy egyik, esetleg mind a kettő megfordul és visszamegy oda, ahonnan jött. Ezt a rituális elkerülést akkor is lejátsszák, ha az egyik állat már dominánssá tette magát a másikkal szemben.
A macskák nem használják a dominanciát vagy alárendeltséget egymás ellenőrzésére. A domináns hagyja, hogy az alárendelt haladjon át előbb az úton, nem fogja elvenni a másik ételét sem. Látható hát, hogy amennyire lehet, kerülik a konfrontációt, ám ha az mégis bekövetkezik, az általában agresszív és zajos módon nyilvánul meg, sokkal inkább, mintsem foggal-körömmel zajló harcokban.
