Az ellés a tenyésztés csodája. Világra jönnek a várva várt kiskutyák, a gazda részese lehet új életek születésének. Ugyanakkor hatalmas felelőssége is van, nem csak az ellés során, de már azt megelőzően is. Ám a születés során fontos tudnia, mi miért, mikor és hogyan történik ideális esetben, hiszen csak így tud segíteni kutyájának.
Az ellés megindulásának jelei változatosak: nyugtalanság, zihálás, kaparászás, étel megtagadása, hányás. Sokan vallják, hogy az első fedeztetéstől számított 56. naptól hőmérőzni kell a kutyát, lehetőleg napi két alkalommal Tény, hogy a szuka testhőmérséklete a normális hőfokról, azaz 38,5-39,0°C-ról lecsökken 37,5°C alá, gyakran 37,0°C-ra, a várható ellés előtt 6-24 órával. Az ún. tágulási szakaszban, azaz amikor a szülőcsatorna igyekszik megfelelő méretűre tágulni ahhoz, hogy a kölykök kiférjenek rajta, a szuka intenzíven liheg. A lihegést időnként pihenő szakaszok váltják fel, ilyenkor az állat elfekszik.
Ahogy rövidülnek ezek a pihenőidők, és erősödik a lihegés, már tudható, közeledik a nagy pillanat. Az első jelek tapasztalásától akár 24 óra vagy még több is eltelhet, mire a tényleges szülés megindul. Ekkor jelentkeznek a kutyán a tolófájások: a hasát összehúzza, pár másodpercig megtartja, majd elernyeszti. Először megreped a magzatburok és elfolyik a magzatvíz. Azonban az összehúzódások még jó ideig eltarthatnak, akár négy órán át is, mígnem jó pár ilyen tolófájás eredményeképpen megjelenik az első kölyök.
Nincs írott szabály az ellés lezajlására. Lehet, hogy néhány óra alatt világra jön az összes kölyök, szinte “repkednek kifelé” az anyaállatból, de az is előfordulhat, hogy az első és az utolsó kölyök világra jötte között akár 24 óra is eltelik.
Mindenképpen célszerű az ellés teljes ideje alatt a szuka mellett tartózkodni, és biztosítani, hogy mindig száraz legyen alatta a fekvőhely, de csak akkor avatkozzon bele a szülés menetébe, ha erre feltétlenül szükség van. Előfordul, hogy állatorvost kell hívni, például ha igen sok idő telik el két kiskutya megszületése között, vagy láthatóan még van kölyök az anyaállatban, de nem jelentkeznek további fájások, esetleg valamelyik kiskutya beszorul a szülőcsatornába.
Bár az ellés általában problémamentesen lezajlik, azért adódhatnak problémák, amikor műtéti beavatkozásra, császármetszésre van szükség. Gondot okozhat, ha valamelyik kölyök nem fej- vagy farfekvésben akar világot látni, esetleg élettelen magzat van az anyában, amelyik nem tud “segíteni” saját világrajövetelében. Nagy alomszám vagy nagyméretű kölykök esetén az anya elfáradhat, a tolófájások intenzitása gyengülhet, vagy akár le is állhat.
A szukák általában az oldalukon fekve ellenek, de egyszer-egyszer előfordul, hogy inkább állva maradnak. A legtöbb kiskutyának először a feje bukkan ki, de némelyek farfekvéssel születnek meg.
Minden kölyök egy vékony hártyába “burkolva” jön a világra, ez a magzatburok, és ezt a “csomagolást” az anyakutya távolítja el nyalogatással; nyelvének masszírozó mozgásával ilyenkor stimulálja is a kölykök első lélegzetvételét. A kis testek nyalogatása arra is jó módszer, hogy gyorsabban száradjanak, és így ne hűljenek le.
Két kölyök megszületése között az anya elpihen, és készül a következő jövevény érkezésére. Néha felkapja a fejét, frissen született kicsinyét megnyalogatja, tisztogatja, majd visszafekszik. Hagyni kell, hogy erőt gyűjtsön!
A szülés lezárulása után először is hagyja az anyaállatot és kölykeit pihenni, de rövid időn belül hívja ki az állatorvost, aki megvizsgálja a kutyát, nem maradt-e benne kölyök vagy méhlepény, majd méhösszehúzódást elősegítő injekciót ad.
Igen fontos, hogy a kölykök az első 24 órában a szülés után termelődő föcstejet szopják, mely igen gazdag ellenanyagokban, és elengedhetetlen fontosságú a kiskutyák immunrendszerének a kialakulásához. Segíthetünk nekik, hogy megtalálják anyjuk emlőit, de a tapasztalt szukák az ellés befejeztével maguk bökdösik orrukkal a kölyköket a táplálék irányába.
Célszerű még az ellés előtt beszerezni kutyatejpótló tápszert és cumisüveget arra az esetre, ha az anyaállat tejtermelése nem indulna be időben, vagy ha némely kiskutya pótlásra szorulna, például sok kölyök születése esetén, vagy olyan tragikus esetben, amikor az anyaállat elpusztul. Egyébként ez a tej nyugodtan adható az anyaállatnak is: magas vitamintartalma segíti a tej termelődését. Tehát akkor se vész kárba, ha a kicsiknek szerencsére nincs rá szükségük.
Ellés után a szuka lédúsabb és bőségesebb táplálást igényel. Célszerű naponta akár három alkalommal nagyobb mennyiségű, csakis kiváló minőségű, magas fehérjetartalmú étellel etetni. Ha száraz kutyatáppal etet, válassza a megszokott fajtából most a kölyköknek ajánlott változatot, és a folyadékbevitel biztosítása érdekében akár le is öntheti finom levessel vagy a kutyatejpótló tápszerből készített tejjel.
Ügyelni kell arra, hogy a kiskutyák alatt mindig tiszta és száraz legyen a fekvőhely, ugyanis az anyaállat pérájából ellés után még körülbelül három hétig véres, nyálkás zöldes-barna váladék ürül, az ún. lochia – ezt hívják tisztulásnak. Ügyelni kell arra, hogy ez a váladék nem lehet bűzös, és színe a napok múlásával egyre világosabb lesz és mennyisége csökken.
Sok tenyésztőnél látható, hogy a kölykök fekvőhelye fölé infralámpát lógatnak. Ennek kettős célja van. Az egyik az, hogy megfelelő, egyenletes hőmérsékletet biztosítsanak, a másik pedig, hogy egy, a kölykök pusztulásához vezető vírus, a herpeszvírus (mely egyébként szintén pároztatással, vírussal fertőzött kantól “szerezhető be”, nem kevés fedeztetési díj ellenében) magas hőmérsékleten elpusztul.
Az ellés lezajlása után sem dőlhet hátra ölbe tett kézzel a tenyésztő, hogy naphosszat csak az apróságokat csodálja. Az anyaállat felügyeletet igényel, mert sajnos szövődmények a kutyáknál is előfordulhatnak.
Amennyiben az ellést követő első napokban a szuka belázasodik, akár 40 C vagy még magasabb testhőmérsékletet jelez a hőmérő, a pérájából pedig igen kellemetlen szagú váladék ürül, továbbá étvágytalan és kedvetlen lesz, esetleg elfordul kölykeitől, nagy valószínűséggel méhgyulladása van, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel. Okozhatja a méhben maradt kölyök, akár élő, akár élettelen, magzatburok vagy annak darabjai, esetleg az ellés nem kellően higiénikus körülményei. Állatorvosi kezelés nélkül a kutya könnyen elpusztulhat.
Nagy alomszám esetén általában az ellés után 2-4 héttel jelentkezhetnek kalciumhiány okozta görcsök, ún. eclampsia. A szuka gyenge, remeg, “szédelgősen” jár. Ahogy súlyosbodik a probléma, rángógörcsök lépnek fel, az állat pupillája kitágul, és egy idő után az állat az oldalára dől. A probléma oka, hogy a szoptatás során a tejjel kiválasztódó kalciumot valamilyen ok miatt nem képes pótolni a kutya az eleségből felszívódó kalcium. Mivel a fellépő görcsös állapot nem csak a vázizmokban jelentkezik, de a szívizmot és a légzőizmokat is érinti, életveszélyes állapot. Azonnali állatorvosi kezelésre van szükség, és a gazda első feladata, hogy a kölyköket eltávolítsa az anya mellől. Helyezze őket meleg, huzatmentes, biztonságos helyre, és várja meg állatorvosa tanácsát a további teendőkkel kapcsolatban.
Emlőgyulladás állatoknál is előfordulhat. A tej általában nagyobb mennyiségben termelődik, mint amennyit a kölykök kiszívnak, és bent rekedő tej miatt az emlők megkeményednek, sötétvörös színűek lesznek, érintésre pedig fájdalmasak. Az anya nem engedi a kölyköket szopni, mert az fájdalmas számára, azonban ezzel a problémát tovább fokozza. Az állatorvos antibiotikumos kezeléssel gyógyítja a problémát, és a gazdára vár a pangó tej kifejésének nem kellemes, és a szuka számára bizony fájdalmas, de hosszabb távon megnyugtató megoldást nyújtó feladata.