Minden kölyökkutya tüneményes, édes és cuki, az élet velük csupa nevetés és vidámság. Figyelni, ahogy suta, kajla mozdulotokkal felfedezik a világot, rácsodálkoznak mindenre, ahogy játszani hívják a gazdot, vagy játékra találnak bármiben, egyszerűen szívmelengető. Ám az az időszak, amíg egy bájos kölyök felnőtt kutyává érik, nem minden pillanatban csupa móka és kacagás. Sőt. Vannak időszakok, amelyek kifejezetten kényelmetlenek, kellemetlenek, sőt, bosszantóak.
Ilyen a fogzás időszaka. Akinek van kisgyereke, az pontosan tudja, hogy a fogzás a gyerekeknél sem egy sétagalopp. Fáj nekik, viszket, ezér mindent megrágnak, sokszor sírnak, néha be is lázasodnak. A kölyökkutya számára sem kellemes időszakok ezek, bár az első fogak kibújása még az alomban, anyjuk mellett történik, és a gazda ezzel nem szembesül. Annál inkább részese a fogváltásnak, azaz a tejfogak kihullásának és a maradandó fogak növekedésének.
A legrosszabb a helyzetben az, hogy igazából semmit nem tud tenni a gazda ez ellen, hiszen a fogaknak ki kell bújniuk, ez pedig feszülő, viszkető, fájdalmas érzéssel jár a kutya számára. Ami ellen védekezni tud, az a bútorok, tárgyak, ruhák és cipők védelme, ugyanis általában ezeket rágcsálva próbálja a kellemetlen érzést enyhíteni a kutyus. És persze vannak lehetőségek arra is, hogy a kutya számára elviselhetőbbé tegye, enyhítse a kellemetlen érzést.
Fogzási menetrend
Hacsak a gazda nem tenyésztő is egyúttal, a fogzás első stádiumával nem fog szembesülni, annál inkább a fogváltás kellemetlenségeivel.
2 – 4 hetes kor
Amikor az első tejfogak kibújnak, a kiskutyák még anyatejet szopnak. A metszőfogak három hetes korban bújnak ki, majd szemfogak és az előzápfogak következnek.
5 – 8 hetes kor
A nyolcadik hét végére általában az összes tejfog kibújik, azaz mind a 28. Ez azt jelenti, hogy összesen 12 metszőfoguk, 12 előzápfoguk és négy szemfoguk lesz a kicsiknek. Nagyjából ez az a kor, azaz a nyolcadik hét utáni időszak, amikor a kiskutya a tenyésztőtől a gazdához kerül.
12 – 16 hetes kor
Ebben a korban szembesül a gazdi a fogváltás fájdalmas folyamatával. Érdemes a kiskutyának segíteni, mégpedig jó pár rágójátékkal, rágható műcsonttal. Ez a kor egyébként kifejezetten ideális arra, hogy a kutya megszokja a szájhigiéniai feladatokat, azaz azt, hogy a gazdi időnként ellenőrzi és meg is mossa a fogait. Ez segít abban, hogy később könnyen és gyorsan felismerhető legyen az esetleges gyulladás, foghiány, egyéb fog- és ínysérülések. Természetesen az állatorvos is ellenőrizni fogja a fogváltás folyamatát, azt, hogy megfelelően hullanak és nőnek ki a fogak. Amennyiben szükséges, például ha nem hullik ki valamelyik tejfog, de már bújik ki a maradandó, beavatkozik. Ilyenkor az egészséges fogzáródás érdekében ki szokták húzni a makacs tejfogat.
20 hetes kor után
Ahogy nőnek a maradandó fogak, és amíg el nem éri a fogazat a teljes, 42 darabos számot, azaz nagyjából 8 hónapos korig, állandó feladat a nem megfelelő tárgyak rágásának megakadályozása. Minél előbb kezdi el a gazdi pozitív megerősítéssel tanítani a kiskutyát, hogy mit szabad rágnia és mit nem, annál előbb köszöntenek be a nyugodt napok.
Az állandó fogak jellemzően ugyanabban a sorrendben érkeznek, mint tejfogak, ez azt jelenti, hogy zápfogak bújnak ki utoljára. A teljes fogsor 12 metszőfogból, 4 szemfogból, 16 előzápfogból, 10 zápfogból áll.
Rágójátékok
A jó rágójáték, a sok finom, rágható műcsont megmentheti a család bútorait, tárgyait, cipőit. Persze ezeket a játékokat nem elég csak megvenni, de rá is kell bírni a kutyát, hogy ha ínye viszketését, feszülését rágással szeretné csillapítani, akkor ezekkel tegye. Pozitív megerősítéssel viszonylag hamar célt lehet érni. Na, de milyen a jó rágójáték?
- Tartós: A fogzási időszak alatt a kiskutya komolyan és erősen, intenzíven rág. Ezért olyan rágójátákra van szükség, amelyet nem tud könnyen szétrágni. Ennek nem csak amiatt van jelentősége, hogy ne kelljen gyakran pénzt áldozni az újabb játékokra, sokkal inkább azért fontos, mert a játékról lerágott apró darabok lenyelve komoly egészségügyi problémát jelenthetnek.
- Vonzó: A kutya számára nem a csilivili, vagy szép színű játékok a vonzók, hanem azok, amelyek érdekes textúrájúak vagy formájúak. Ezekkel képesek órákon át játszani. Ráadásul a texturált játékok kifejezeten jók az íny masszírozására, és később a foglepedék eltávolítására is, mely első lépcsőfoka a fogkövesség megelőzésének.
- Fagyasztható: Akárcsak a kisbabák számára, a kutyakölyöknek is kellemes, ha hideg, fagyasztott játékkal csillapíthatja az íny kellemetlenségeit. Sok olyan kutyajáték van, amely fagyasztóba tehető, és onnan kivéve sokáig tartja a hideget.
Mielőtt megvásárol egy játékot, mindig bizonyosodjon meg arról, hogy az valóban megfelel-e a kutya méretének és aktivitási szintjének.
Amennyiben a kutya is ott van, mutassa meg neki a játékot, otthon pedig, miután odaadta, figyelje, hogyan játszik vele.
Mikor jelent gondot a fogzás?
Bár a fogzás általában fájdalommal, kellemetlenséggel jár az állat számára, ez normális folyamatnak tekinthető. Persze adódhatnak olyan helyzetek, amikor szükség van az állatorvosra:
- Túlzott nyáladzás vagy vérzés
- Nem kipotyogó tejfogak, miközben a maradandók már kibújtak
- Ferdén növekvő vagy törött, sérült fogak
- Barnás lepedék és fogkő lerakódás
- Hiányzó maradandó fog
- Gyulladt íny
Amennyiben a tejfog nem tud kiesni, ám a maradandó fog már megjelent, vagy ha a fogak nem megfelelő irányba nőnek, az mindenképp állatorvosi beavatkozást igényel. Minden más tünetre is figyelni kell, hiszen a szájüregi betegségek megelőzhetők, illetve időben kezelhetők a korai felismerés által.
A szájüreg és a fogak egészsége
A kölyökkutya átsegítése a fogzási nehézségeken az első lépés a fog- és szájüregi védelem megteremtésében, mely ezután az állat egész életén át fontos feladat lesz. A rendszeres ellenőrzés és a szájüregi higiénia lépéseit minden kezdő gazdának el kell sajátítania, közösen gyakorolva és szokva ezt a feladatot a kiskutyával.
Ne felejtse el, hogy nagyon fontos a kutya fogainak rendszeres mosása, ám a humán fogkrémek használata tilos. Mindig érdemes kikérni az állatorvos tanácsát a szájüreg és a fogak ápolására használt termékekkel kapcsolatban.