Japán csonkafarkú

Adatok

Leírás

A japán csonkafarkú macska már a hatodik század óta ismert Japánban.  A Gotokuji és a Niko templomokban még láthatók olyan antik fametszetek és képek, melyek japán embereket ábrázolnak kedvenc csonkafarkú macskájukkal. A fajta természetes módon alakult ki, nem tudatos tenyésztés eredménye.

A japán csonkafarkú eredetileg a selyemhernyó tenyésztők kedvelt macskája volt, ugyanis felbecsülhetetlen szakértelmet mutatott a rágcsálóirtás terén. Ugyanakkor a királyi család is igencsak kedvelte, így rövid időn belül az uralkodó osztályok kényeztetett, privilégiumokkal felruházott kedvence lett. A legenda szerint az egyik uralkodó egyszer talált egy macskát, és olyannyira megtetszett neki, hogy rendeletet hozott arról, miszerint csak ő jogosult ezen macskák birtoklására és tenyésztésére.  Mikor audienciát tartott, kedvencét vörös selyem pórázon vezette maga mellett.

A japán csonkafarkút sokan szerencsehozónak tartják, mely a jólétet és a boldogságot biztosítja. A trikolór – vagy Mi-Ke (mi-káj) – a legszerencsésebb szín, feltehetőleg azért, mert ezek a háromszínűek mindig nőstények, így sok kis szerencsehozó csonkafarkút tudnak szülni. A fajta híres ábrázolása Japánban a felemelt maccsal álló macska szobra, melynek neve Maneki Neko. Ilyen szobor szinte minden japán üzletben megtalálható, és úgy vélik, az ilyen alkotás bevonzza a jó embereket.

Azt tartják, hogy az első csonkafarkú macska a kínai császár ajándékaként érkezett Japánba, a japán uralkodónak. A szigetországban már legalább ezer éve ismerik a fajtát. Maga a rövid farok természetesen előforduló jelenség volt, melyet csak később követett a szelektív tenyésztés.

Az évszázadok során ezek a macskák nem csak császári kedvencek voltak, de a rágcsálóktól őrizték a gabonatárolókat, és védték a selyemhernyó tenyészeteket, a csonkafarkú háromszínű bundája – vörös és fekete, fehér alapon – a jó szerencse szimbóluma lett.

1968-ban három macska került az Egyesült Államokba, 1976-ra rövidszőrű változatát a Cat Fanciers Association elismerte. A hosszúszőrű változatnak erre 1993-ig várnia kellett, ám napjainkban a világ legtöbb szervezete és egyesülete elismeri a fajtát.

Eredet és történet

A japán csonkafarkú macska már a hatodik század óta ismert Japánban.  A Gotokuji és a Niko templomokban még láthatók olyan antik fametszetek és képek, melyek japán embereket ábrázolnak kedvenc csonkafarkú macskájukkal. A fajta természetes módon alakult ki, nem tudatos tenyésztés eredménye.

A japán csonkafarkú eredetileg a selyemhernyó tenyésztők kedvelt macskája volt, ugyanis felbecsülhetetlen szakértelmet mutatott a rágcsálóirtás terén. Ugyanakkor a királyi család is igencsak kedvelte, így rövid időn belül az uralkodó osztályok kényeztetett, privilégiumokkal felruházott kedvence lett. A legenda szerint az egyik uralkodó egyszer talált egy macskát, és olyannyira megtetszett neki, hogy rendeletet hozott arról, miszerint csak ő jogosult ezen macskák birtoklására és tenyésztésére.  Mikor audienciát tartott, kedvencét vörös selyem pórázon vezette maga mellett.

A japán csonkafarkút sokan szerencsehozónak tartják, mely a jólétet és a boldogságot biztosítja. A trikolór – vagy Mi-Ke (mi-káj) – a legszerencsésebb szín, feltehetőleg azért, mert ezek a háromszínűek mindig nőstények, így sok kis szerencsehozó csonkafarkút tudnak szülni. A fajta híres ábrázolása Japánban a felemelt maccsal álló macska szobra, melynek neve Maneki Neko. Ilyen szobor szinte minden japán üzletben megtalálható, és úgy vélik, az ilyen alkotás bevonzza a jó embereket.

Azt tartják, hogy az első csonkafarkú macska a kínai császár ajándékaként érkezett Japánba, a japán uralkodónak. A szigetországban már legalább ezer éve ismerik a fajtát. Maga a rövid farok természetesen előforduló jelenség volt, melyet csak később követett a szelektív tenyésztés.

Az évszázadok során ezek a macskák nem csak császári kedvencek voltak, de a rágcsálóktól őrizték a gabonatárolókat, és védték a selyemhernyó tenyészeteket, a csonkafarkú háromszínű bundája – vörös és fekete, fehér alapon – a jó szerencse szimbóluma lett.

1968-ban három macska került az Egyesült Államokba, 1976-ra rövidszőrű változatát a Cat Fanciers Association elismerte. A hosszúszőrű változatnak erre 1993-ig várnia kellett, ám napjainkban a világ legtöbb szervezete és egyesülete elismeri a fajtát.

Egészség

Élettartam: 9-13 év.

Mind a fajtatiszta, mind a keverék macskák esetében előfordulhatnak genetikai eredetű betegségek. A japán csonkafarkú alapjában véve egészséges fajta, és a recesszív gén, mely a farokért felelős, nem hozható összefüggésbe semmiféle gerinc- vagy csontrendellenességgel. Mindenesetre kérdezze meg a tenyésztőt, van-e valamilyen genetikai rendellenesség a vérvonalában.

Személyiség

Az aktív és ragaszkodó jellemű japán csonkafarkú lágy, csipogós hangon kommunikál. Meglepő, hogy milyen széles skáláját használja a „macskaszótárnak”. Nem hangos, de mindig van mit mondania, és ezt meg is teszi. A lágy, dallamos hang szinte énekel, emiatt különösen vonzó az emberi fül számára.

Ha éppen nem azon van, hogy elmesélje a nap eseményeit, vagy érdeklődjön, mit csinált a gazda, akkor éppen kedvenc játékát cipeli, vagy az akváriumban matat a mellső mancsaival. Imád ugyanis játszani a vízben, úgyhogy lehet, hogy mire hazaér, a csapokat kinyitva találja, vizes edénye körül pedig méretes tócsa díszeleg.

Küllem és ápolási szükségletek

Mivel a japán csonkafarkú kevés aljszőrrel bír, mind a rövid-, mind a hosszúszőrű változatot könnyű ápolni. A szőrzet ritkán csomósodik, a heti átkefélés, kifésülés elegendő az elhalt szőrszálak eltávolításához. Mind a két szőrváltozat szezonálisan vedlik.

A szőrzet erősen vízálló, szóval fürdetni nem igazán szükséges. Ez nem is olyan nagy baj, mert elég nagy macera a csonkafarkú szőrét rendesen bevizezni, vagy átsamponozni.

A fajta jellegzetessége természetesen a rövid „nyuszifarok”, mely lehet merev vagy ruganyos, egy vagy több ívvel vagy töréssel,  ideálisan a testtől maximum háromhüvelyknyire, azaz 7,5 cm-re. A farok szőrzet némileg pom-pom-os megjelenést ad a rövidszőrűnél, hosszúszőrű esetében pedig olyan, mint a krizantém. A fajta minden egyede más és más farokkal bír, olyan, mintha ez lenne az ujjlenyomatuk. Mindig óvatosan bánjon a farokkal, különösen, ha inkább merev, mintsem rugalmas.

Ismert még a csonkafarkú trikolór szőréről. Japánul ezt „mi-ke” névvel illetik, mely nagyjából háromszínűt jelent. Emellett népszerű szín még a fekete-fehér és a vörös-fehér kombináció is. Előfordul a fajta egyszínű változatban is, de lehet teknőctarka vagy tabby.  A szemszín bármilyen lehet, akár kék, vagy felemás is.

A selymes szőrzet lehet rövid vagy hosszú. Mind a két szőrhossz esetében minimális az aljszőr. A hosszúszőrűek nyaka körül gazdag szőrgallér van, de hosszú a bunda a hason, és jelentősen hosszabb a farkon és a hátsó lábakon, ahol bricseszt alkot. Némely egyedeknél a fülön és a lábujjakon is szőrpamacsok vannak.

A test karcsú, de izmos, a lábak hosszúak és karcsúak. A hátsó lábak jóval hosszabbak, ám olyan a szögellésük, hogy a farrész nem emelkedik meg. A fej finom, az arccsontok határozottak, a szemek nagyok és oválisak, a fülek nagyok, egyenesen felfelé állók.

Mozgás

Mivel igen jó ugró, ráadásul nagy magasságokba képes felugrani, a macskabútor kiválasztására érdemes figyelmet fordítani. Az ideális macskabútor magas, és sok kihívást rejt magában a játékokkal, pihenőhelyekkel. Szereti az interaktív játékokat is, hiszen ez idő alatt is a szeretett gazdával lehet.

A csonkafarkú nem csak játékos, de nagyon okos is. Imádja a kihívást jelentő játékokat, legyen az bármilyen. Kifejezetten gyorsan tanul trükköket, és gyorsan elsajátítja a pórázon sétálás művészetét is. Ha a gazda leül, biztos lehet abban, hogy macskája pillanatok alatt az ölében terem.

Nevelés

Könnyű együtt élni egy japán csonkafarkúval. Ez a fajta jól alkalmazkodik a család napirendjéhez, amíg megkapja a számára szükséges játékidőt és lehetőséget, no és persze a napi kényeztetést. Bár nem egy ölben ücsörgős fajta, szeret a gazda közelében lenni vagy heverészni mellette az ágyban.

A japán csonkafarkú élénk, kedves, nagyon szerethető, és kiemelkedően intelligens fajta. Szeret emberközelben lenni és képes végeérhetetlenül játszani. Gyorsan megtanulja a nevét, és a hívásra reagál. Gazdájához cipelve kedvenc játékát órákon át tartó közös játékra csalogatja.  Igencsak társas lény, mely akkor érzi magát a legjobban, ha emberek között lehet. Belakja az egész házat, semmitől sem fél. Bár jól kijön más macskafajtákkal is, az igazi társ számára egy másik japán csonkafarkú. Saját alomtársaival képes igen mély kapcsolatot kialakítani.

Könnyen alkalmazkodó fajta, és szeret utazni is, így jó választás örökmozgó családok, de akár kamionosok számára is. Némiképp makacs, éppen ezért nehéz meggyőzni, hogy nem feltétlenül az a helyes viselkedés, amit ő annak gondol. Igazi társasági lény, igényli a közösséget. Elsősorban persze a gazda kell, és a család többi tagja, de jó egy másik csonkafarkú is. Ám ha nincs más, a kutya is megteszi, hogy együtt elszórakozzanak, amíg a gazda a tápra és az újabb játékokra valót megkeresi. Azért azt sose felejtse el, hogy az unatkozó macska igen kreatív tud lenni, és nem feltétlenül úgy, ahogy azt a gazda elképzeli.

A csonkafarkú kifejezetten örömmel él gyermekes családokkal, ugyanis energiaszintje vetekszik a gyerekekével. Mindenre kapható, legyen az labdadobálás és visszahozás, de hagyja magát babaruhába öltöztetni, örömmel utazik a játék babakocsiban. Persze mindig figyeljen a gyerekekre, hogy kedvesen és tisztelettel bánjanak a macskával a játék során, ne húzgálják a füleit, vagy csavargassák farkát, ne okozzanak fájdalmat az állatnak. A csonkafarkú boldogan elvan macskabarát kutyákkal is, köszönhetően mindig örömteli és félelmet nem ismerő természetének. Ezzel együtt az állatokat mindig lassan, fokozatosan és türelemmel ismertesse össze, hogy a későbbiekben jól ellegyenek magukban.

Etetés

Ez a fajta elég sokat mozog ahhoz, hogy súlya ne igényeljen különleges figyelmet. Ugyanakkor szereti a jutalomfalatokat, nasikat, így ezekre érdemes ügyelni.