Adatok
| Származási hely: | Írország |
|---|---|
| Magasság: |
kan 62.00-66.00 cm
szuka 57.00-61.00 cm |
| Súly: |
kan 22.00-34.00 kg
szuka 22.00-34.00 kg |
| Szőrzet: | Hosszú, egyenes, sima, selymes, finom, helyenként zászlós. |
| Szín: | Fehér, egyszínű vörös foltokkal. |
| További adatok megjelenítése | |
Leírás
A fajta pontos eredete rejtély, de az ún. „setting” kutyák jelenlétéről már a XVII. század óta vannak feljegyzések. Ezeket a kutyákat szárnyasok vadászatára használták, a feladatuk az volt, hogy megdermedjenek, azaz mozdulatlanul állva jelezzék a zsákmány helyét a vadásznak, de ahelyett, hogy elkezdenék azt űzni.
A XVII. századtól kezdődően egyre több spániel-fajta került a kontinensről Angliába, ahol ezek a helybéli vadászkutyákkal kereszteződtek. Ahogy a fegyveres vadászat kiszorította a hagyományos solymászatot, és hálós a vadászatot, úgy változott meg a szetterek feladatköre is, azaz már nem csak felkutatniuk kellett a vadat és jelezniük azt, de igencsak lövésállónak kellett lenniük.
Az ír szetter eredetileg vörös és fehér színű volt, de az almokban születtek egyszínű vörös kölykök is. Az 1850-es évekre az addig ritkának számító vörösök lettek a kívánatosak, népszerűségük egyre nőtt, ugyanakkor a vörös-fehér változaté egyre inkább hanyatlott. Az 1863-as dublini Rotunda Show-n még nagyjából ugyanannyi vörös és vörös-fehér ír szetter szerepelt, majd ez utóbbiak létszáma rohamos csökkenésnek indult.
A XX. század elején Noble Houston, Down megye tiszteletese mentette meg a vörös-fehér ír szettereket a kihalástól. Eldron kennelében tenyésztett kutyáira a mai vörös-fehérek szinte mindegyike visszavezethető. Végül az 1940-es évek elején a Cork megyei Cuddy házaspár vette át a tiszteletestől a stafétabotot, Knockalla kenneljük kutyáival öregbítve a fajta hírnevét.
Hamarosan megalakult a fajtaklub is, elsősorban azért, hogy elősegítse a vadászati képességek megőrzését. A klub aktív tagja, a fajta elismert tenyésztője volt Patrick Doherty tiszteletes, aki 2009-ben bekövetkezett haláláig Sheebhin kennelében nemesítette a fajtát. A vörös-fehér ír szetterek népszerűsége azóta is fokozatosan nő Észak-Amerikában éppúgy, mint a világ más tájain.
Az angol Kennel Club 1980-ban ismerte fel önálló fajtaként a vörös-fehér változatot, az FCI hét évvel később.
Eredet és történet
A fajta pontos eredete rejtély, de az ún. „setting” kutyák jelenlétéről már a XVII. század óta vannak feljegyzések. Ezeket a kutyákat szárnyasok vadászatára használták, a feladatuk az volt, hogy megdermedjenek, azaz mozdulatlanul állva jelezzék a zsákmány helyét a vadásznak, de ahelyett, hogy elkezdenék azt űzni.
A XVII. századtól kezdődően egyre több spániel-fajta került a kontinensről Angliába, ahol ezek a helybéli vadászkutyákkal kereszteződtek. Ahogy a fegyveres vadászat kiszorította a hagyományos solymászatot, és hálós a vadászatot, úgy változott meg a szetterek feladatköre is, azaz már nem csak felkutatniuk kellett a vadat és jelezniük azt, de igencsak lövésállónak kellett lenniük.
Az ír szetter eredetileg vörös és fehér színű volt, de az almokban születtek egyszínű vörös kölykök is. Az 1850-es évekre az addig ritkának számító vörösök lettek a kívánatosak, népszerűségük egyre nőtt, ugyanakkor a vörös-fehér változaté egyre inkább hanyatlott. Az 1863-as dublini Rotunda Show-n még nagyjából ugyanannyi vörös és vörös-fehér ír szetter szerepelt, majd ez utóbbiak létszáma rohamos csökkenésnek indult.
A XX. század elején Noble Houston, Down megye tiszteletese mentette meg a vörös-fehér ír szettereket a kihalástól. Eldron kennelében tenyésztett kutyáira a mai vörös-fehérek szinte mindegyike visszavezethető. Végül az 1940-es évek elején a Cork megyei Cuddy házaspár vette át a tiszteletestől a stafétabotot, Knockalla kenneljük kutyáival öregbítve a fajta hírnevét.
Hamarosan megalakult a fajtaklub is, elsősorban azért, hogy elősegítse a vadászati képességek megőrzését. A klub aktív tagja, a fajta elismert tenyésztője volt Patrick Doherty tiszteletes, aki 2009-ben bekövetkezett haláláig Sheebhin kennelében nemesítette a fajtát. A vörös-fehér ír szetterek népszerűsége azóta is fokozatosan nő Észak-Amerikában éppúgy, mint a világ más tájain.
Az angol Kennel Club 1980-ban ismerte fel önálló fajtaként a vörös-fehér változatot, az FCI hét évvel később.
Egészség
Átlagéletkora 11-13 év.
Vörös-fehér ír szettereknél más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: daganatok, öröklődő fehérvérsejt funkciózavar), von Willebrand betegség (VIII. véralvadási faktor hiánya miatt kialakuló véralvadási zavar).
Személyiség
Élettel és energiával teli fajta, kiváló társ egy olyan család számára, melynek tagjai szeretnek a szabadban lenni. Hihetetlenül intelligens, kitartó és aktív kutya. Kicsit szeleburdi és féktelen, de lehet, hogy ez nem más, mint a benne rejlő, kirobbanó életöröm jele. Vadászösztöne erős, az ebbéli tevékenység nem csak fizikailag, de mentálisan is fitten tartja a vörös-fehér ír szettert.
Küllem és ápolási szükségletek
A hosszú, selymes szőr rendszeres kikefélésre van szüksége, különösen a farok és a lábak zászlói. A fertőzések megelőzése miatt a fülek külön figyelmet igényelnek.
Mozgás
Sok mozgásra van szüksége, ideálisan ennek jó részét biztonságos területen, szabadon futja le. A vadászatot imádja, vadászösztöne erős, munka közben szemlélni ezt a gyönyörű fajtát külön élvezet. Atlétikus és energikus, minél több mozgásra van lehetősége, annál jobb.
Nevelés
A túláradó ír szetter könnyen elunja magát, és a feladatokra való koncentrálást nehéznek találja. A legjobb, ha folyamatosan, de rövid szakaszokra bontott feladatsorokat végeznek vele.
A türelem a legjobb módszer az eredmények eléréséhez. Kiabálással, durva vagy agresszív módszerekkel semmire sem lehet jutni a vörös-fehérek nevelésében, ellenben a kimagasló intelligenciára épített metódusok célra vezetőek lesznek.
Etetés
Az aktív szetternek kiváló minőségű, tápláló eledelre van szüksége, hogy fizikailag erős maradjon, szőre pedig fényes és selymes.
