Tacskó, rövidszőrű

Adatok

Leírás

Már az ókori Egyiptom területén találtak Kr.e. 200-ból származó ábrázolásokat, melyen rövid lábú kutyák láthatók. Peru, Mexikó területén hasonló típusú kutyák csontleleteire bukkantak.
Minden vadászkutyafajta ősének a bracke-t tekintik, nem lehet hát véletlen, hogy sok országban a tacskót a mai napig ezzel a néven illetik, annak ellenére, hogy a pointerek, vizslák, basset fajták ősének is ezt a mára már kihalt kutyafajtát tekintik.

A tacskót Németországban tenyésztették ki, azzal a céllal, hogy a vadász közvetlen közelében dolgozzon, akárcsak a franciáknál a basset hound.  A német schweisshound-tól származnak, annak is rövid lábú változatától. A tacskókat keresztezték terrierekkel és különféle spániel fajtákkal, nem csak a kívánatos vadászati képességek elérése érdekében, de a szálkásszőrű és a hosszúszőrű változat kialakításának céljából is. Igazi vadászkutya.
A német „dachs” szó borzot jelent, mely egy szintén hosszú testű, rövid lábú állat, így lehet, hogy a hasonlóság miatt kapta német nevét.

A tacskók már a középkor óta ismertek, mint a vadászok és a család segítői. Feladataik széles skálán mozogtak mindig is, a nyomkövetéstől a kotorékozáson át a ház és a tanya védelméig.  A standard méretű változatot elsősorban nyomkövetésre tenyésztették, valamint borz és vaddisznó vadászatára.
A tacskó ma ismert formájának kialakulása a céltudatos fajtatenyésztés kezdeteire, azaz a XIX. századra tehető. Az első fajtaleírás 1879-ban született. A Deutscher Teckelklub 1888-ban alakult meg, és 1889 óta vezeti az eb törzskönyvet.
Az I. és a II. világháború alatt sokan elfordultak a fajtától, mint minden mástól, ami német volt. Jellemző erre, hogy a Judy Garland főszereplésével bemutatott Óz, a csodák csodája című nagysikerű film „kutyafőszerepére” először egy Otto nevű törpetacskót, Margaret Hamilton színésznő ebét választottak, ám a háború és a németellenesség hatására egy norwich terrierre cserélték le. A két világháború alaposan megtizedelte a tacskóállományt, ám nem sokkal 1945 után ismét fellendült a tenyésztési kedv, hála a világszerte fellelhető egyedeknek.

A törpe változat a standard méret törpésítésével nyúl vadászatára és kotorékozásra lett kialakítva. Az FCI elismeri a nyúlásztacskó, azaz a kaninchen változatot is, szemben az amerikai kennel klubbal. Ez azért van, mert Németországban, ahol a fajta kialakult, nem a súly határozza meg, melyik méretbe tartozik az adott kutya, mint az Egyesült Államokban, hanem a mellkas körfogata.

Napjainkban a rövidszőrű tacskó leginkább különleges kinézete miatt ismert – nem csak hosszú teste és rövid lábai adják jellegzetességét, de széles mellkasa, hosszú feje a mérsékelt stoppal, magasan tűzött fülei és hosszú farka is. Rövid, fényes, sima szőrzete miatt könnyen megkülönböztethető a hosszú- és a szálkásszőrű változattól. A fajta igen népszerű a filmesek, irodalmárok és egyéb művészek körében is.

Eredet és történet

Már az ókori Egyiptom területén találtak Kr.e. 200-ból származó ábrázolásokat, melyen rövid lábú kutyák láthatók. Peru, Mexikó területén hasonló típusú kutyák csontleleteire bukkantak.
Minden vadászkutyafajta ősének a bracke-t tekintik, nem lehet hát véletlen, hogy sok országban a tacskót a mai napig ezzel a néven illetik, annak ellenére, hogy a pointerek, vizslák, basset fajták ősének is ezt a mára már kihalt kutyafajtát tekintik.

A tacskót Németországban tenyésztették ki, azzal a céllal, hogy a vadász közvetlen közelében dolgozzon, akárcsak a franciáknál a basset hound.  A német schweisshound-tól származnak, annak is rövid lábú változatától. A tacskókat keresztezték terrierekkel és különféle spániel fajtákkal, nem csak a kívánatos vadászati képességek elérése érdekében, de a szálkásszőrű és a hosszúszőrű változat kialakításának céljából is. Igazi vadászkutya.
A német „dachs” szó borzot jelent, mely egy szintén hosszú testű, rövid lábú állat, így lehet, hogy a hasonlóság miatt kapta német nevét.

A tacskók már a középkor óta ismertek, mint a vadászok és a család segítői. Feladataik széles skálán mozogtak mindig is, a nyomkövetéstől a kotorékozáson át a ház és a tanya védelméig.  A standard méretű változatot elsősorban nyomkövetésre tenyésztették, valamint borz és vaddisznó vadászatára.
A tacskó ma ismert formájának kialakulása a céltudatos fajtatenyésztés kezdeteire, azaz a XIX. századra tehető. Az első fajtaleírás 1879-ban született. A Deutscher Teckelklub 1888-ban alakult meg, és 1889 óta vezeti az eb törzskönyvet.
Az I. és a II. világháború alatt sokan elfordultak a fajtától, mint minden mástól, ami német volt. Jellemző erre, hogy a Judy Garland főszereplésével bemutatott Óz, a csodák csodája című nagysikerű film „kutyafőszerepére” először egy Otto nevű törpetacskót, Margaret Hamilton színésznő ebét választottak, ám a háború és a németellenesség hatására egy norwich terrierre cserélték le. A két világháború alaposan megtizedelte a tacskóállományt, ám nem sokkal 1945 után ismét fellendült a tenyésztési kedv, hála a világszerte fellelhető egyedeknek.

A törpe változat a standard méret törpésítésével nyúl vadászatára és kotorékozásra lett kialakítva. Az FCI elismeri a nyúlásztacskó, azaz a kaninchen változatot is, szemben az amerikai kennel klubbal. Ez azért van, mert Németországban, ahol a fajta kialakult, nem a súly határozza meg, melyik méretbe tartozik az adott kutya, mint az Egyesült Államokban, hanem a mellkas körfogata.

Napjainkban a rövidszőrű tacskó leginkább különleges kinézete miatt ismert – nem csak hosszú teste és rövid lábai adják jellegzetességét, de széles mellkasa, hosszú feje a mérsékelt stoppal, magasan tűzött fülei és hosszú farka is. Rövid, fényes, sima szőrzete miatt könnyen megkülönböztethető a hosszú- és a szálkásszőrű változattól. A fajta igen népszerű a filmesek, irodalmárok és egyéb művészek körében is.

Egészség

Átlagéletkora 12-14 év.

Rövidszőrű tacskóknál más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: Cushing szindróma (mellékvese túlműködés), fogproblémák, epilepszia, pajzsmirigy alulműködés, "tacskó-bénulás", azaz porckorong sérv, patella luxatio (térdkalács ficam).

Személyiség

Élénk, éber, mókás és bájos fajta. Olyan társ, mely lehet, hogy lábait tekintve rövid, de személyiségét tekintve hatalmas. Tehetséges vadászeb, ez pedig jól megnyilvánul abban, hogy imád ásni és űzni a kertet fenyegető állatokat, akár még a mormotát is. Ha fenyegetést érez, vagy valamit gyanúsnak vél, a család félelmetes őrzőjévé válik. Leginkább azonban úgy ismert, mint sokoldalú, elbűvölő kedvenc, mely akár egy nagyvárosi lakásban, akár vidéki környezetben kényelmesen él.

Küllem és ápolási szükségletek

A három szőrváltozat közül a rövid szőrt a legkönnyebb ápolni. Elegendő gyorsan átmenni a bundán egy kutyakesztyűvel, puha kefével és egy nedves ronggyal, hogy a szőrzet sima és fényes legyen. A hosszú fülek hajlamosak a fertőzésekre, ezért gyakran kell ellenőrizni őket.

Mozgás

Élénk kis kutya, amely mindenre kíváncsi. Ez a vágya tökéletesen kielégíthető napi néhány alkalommal megejtett sétával – lehetőség szerint hosszú távú, de nem megerőltető barangolásokkal. Vadászatra tenyésztették, jól elboldogul a legvadabb terepen, és a legmegerőltetőbb ásással is. Nem alkalmas azonban hosszú és tartós feladatok elvégzésére, amint végzett a dolgával, készen áll a sziesztázásra.

Nevelés

A tacskó kopóféle, így a különféle szagok könnyen elterelik a figyelmét. Attól függően, hogy milyen messze van a gazdától, néha úgy tűnhet, szinte nem is reagál az utasításokra.
Mint elsőrangú társ, szeret gazdája kedvére tenni, az optimista, pozitív nevelés – kellő kitartással ötvözve – kihozza belőle a legjobbat, é a kutya megteszi, amit kérnek tőle. Az olyan sportok és egyéb kutyás tevékenységek, melyek sok ugrálással járnak, nem alkalmasak a tacskó számára, mivel különféle gerinc- és hátproblémák alakulhatnak ki.

Etetés

A tacskó igencsak szeret enni, ezért a súlyára ügyelni kell. A túletetés egészségügyi problémákhoz vezethet, megterheli hátát és ízületeit. Kiváló minőségű és korának megfelelő táplálásra van szüksége.