Adatok
| Származási hely: | Horvátország |
|---|---|
| Magasság: |
kan 56.00-61.00 cm
szuka 54.00-59.00 cm |
| Súly: |
kan 27.00-32.00 kg
szuka 24.00-29.00 kg |
| Szőrzet: | Rövid, sűrű, fényes és kemény szőrzet. |
| Szín: | Egyszínű fehér, fekete vagy májszínű foltokkal. |
| További adatok megjelenítése | |
Leírás
E különleges fajta történetét legendák övezik. Testfelépítése hasonlatos a pointerekéhez és más, feszes bőrű, kisfülű, kelet-európai vadászebekéhez. Ugyanakkor a dalmata sem nem vadászkutya, sem nem kopófajta, annak ellenére sem, hogy egyes történetírások szerint használták őket vadászatra, nyomkövetésre, pásztorkutyaként, őrzésre, de még patkányfogásra is. Nevét arról az országról kapta, melyet a legkorábbi leletek tanúbizonysága szerint őshazájának mondhat.
Akármi legyen is származása, a lovak mellett dolgozó pöttyös kutya már az ókor óta ismert, hiszen Kr.e. 200-ból származó egyiptomi ábrázolásokon, de indiai reliefeken és képeken is láthatóak pöttyös kutyák. A középkorban már ismertek voltak Európa szerte.
Az 1700-as években történt angliai bemutatkozásával az arisztokrácia megtalálta azt a kutyát, amely alkalmas a díszes kocsik és libériás inasok, valamint a gyorsléptű kocsis lovak kísérésére. Kezdetben a dalmaták a kocsi mellett futottak a hosszú úton, hogy az utasokat védelmezzék, majd később sokkal inkább a gazdagság jelképeként szolgáltak. Az utcán mindig elöl jártak, mintegy megtisztítandó a terepet gazdájuk számára, esetleg a kocsi első vagy hátsó tengelye előtt ügettek. Az átlagemberek körében az istállóban lettek népszerűek, de a tűzoltóállomások dalmatái is igen jellegzetes színfoltjai voltak a városoknak a ló vontatta tűzoltókocsik idejében. Ezek az ebek általában hangosan csaholva rohantak a kocsi mellett, így tisztítva meg az utat a tűzoltók számára.
Ez a munka tradicionálisan folytatódott, amikor az első példányok az Egyesült Államokba kerültek, ahol végül szinte minden tűzoltóállomás kabalája egy dalmata lett. Hogy a kocsis tradíciók is fennmaradjanak, napjainkban is szerveznek versenyeket dalmaták számára, melyeken nagy távolságokon kell kísérjék a kocsikat. A fajta jellegzetessége ez a kitartó munka, ennek köszönheti általános népszerűségét is.
Eredet és történet
E különleges fajta történetét legendák övezik. Testfelépítése hasonlatos a pointerekéhez és más, feszes bőrű, kisfülű, kelet-európai vadászebekéhez. Ugyanakkor a dalmata sem nem vadászkutya, sem nem kopófajta, annak ellenére sem, hogy egyes történetírások szerint használták őket vadászatra, nyomkövetésre, pásztorkutyaként, őrzésre, de még patkányfogásra is. Nevét arról az országról kapta, melyet a legkorábbi leletek tanúbizonysága szerint őshazájának mondhat.
Akármi legyen is származása, a lovak mellett dolgozó pöttyös kutya már az ókor óta ismert, hiszen Kr.e. 200-ból származó egyiptomi ábrázolásokon, de indiai reliefeken és képeken is láthatóak pöttyös kutyák. A középkorban már ismertek voltak Európa szerte.
Az 1700-as években történt angliai bemutatkozásával az arisztokrácia megtalálta azt a kutyát, amely alkalmas a díszes kocsik és libériás inasok, valamint a gyorsléptű kocsis lovak kísérésére. Kezdetben a dalmaták a kocsi mellett futottak a hosszú úton, hogy az utasokat védelmezzék, majd később sokkal inkább a gazdagság jelképeként szolgáltak. Az utcán mindig elöl jártak, mintegy megtisztítandó a terepet gazdájuk számára, esetleg a kocsi első vagy hátsó tengelye előtt ügettek. Az átlagemberek körében az istállóban lettek népszerűek, de a tűzoltóállomások dalmatái is igen jellegzetes színfoltjai voltak a városoknak a ló vontatta tűzoltókocsik idejében. Ezek az ebek általában hangosan csaholva rohantak a kocsi mellett, így tisztítva meg az utat a tűzoltók számára.
Ez a munka tradicionálisan folytatódott, amikor az első példányok az Egyesült Államokba kerültek, ahol végül szinte minden tűzoltóállomás kabalája egy dalmata lett. Hogy a kocsis tradíciók is fennmaradjanak, napjainkban is szerveznek versenyeket dalmaták számára, melyeken nagy távolságokon kell kísérjék a kocsikat. A fajta jellegzetessége ez a kitartó munka, ennek köszönheti általános népszerűségét is.
Egészség
Átlagéletkora 11-13 év.
Dalmatáknál más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: veleszületett süketség, epilepszia, csípőízületi diszplázia, pajzsmirigy alulműködés, allergia, egyéb bőrproblémák, valamint urolithiasis (húgykövesség).
Személyiség
Intelligens, önálló gondolkodású fajta, melynek gazdája iránti odaadása egyedülálló. Olyan kutya, mely kirobbanó energiával és lelkesedéssel bír. Ám ez azok számára, akik nem tudják azt kezelni, határtalan jókedve frusztráló lehet. Azoknak, akik ezt értékelik, a dalmata hűséges és szerethető, igen atlétikus társ lesz. Feltétlenül szükséges a szocializáció és a pozitív nevelési módszer, hogy a gyerekek és más állatok mellett is jól ellegyen. Ha ezt megkapja, teljes mértékben megbízható lesz.
Küllem és ápolási szükségletek
A dalmata rövid szőre rendszeresen hullik, ezért gyakran át kell kefélni. Ha megfelelően ápolják, elragadó küllemű eb lesz belőle.
Mozgás
Kirobbanó energiájuk miatt a dalmatáknak napi több alkalommal van szükségük mozgásra, enélkül igencsak destruktívvá válnak. Mivel arra tenyésztették őket, hogy lovas- és tűzoltókocsikat kísérjenek hosszú és kimerítő utakon, kiváló kísérőtársak lehetnek a kocogás, de akár a túrázás során is. Kíváncsisága miatt hajlamos elkalandozni, ezért nem biztonságos területen érdemes pórázon tartani. Védett környezetben boldogan rohangálhat és játszhat gazdájával.
Nevelés
Sok dalmata ért már el komoly eredményeket obedience versenyeken, és ha kellően motiválják őket, akkor gyorsan és ügyesen tanulnak. Független természetük miatt figyelmük elég szelektív, és előfordulhat, hogy ez nem arra a személyre irányul, aki éppen nevelésükkel foglalatoskodik.
A következetesség és a türelem a kulcsszavak a legjobb eredmény elérése érdekében, a szocializációt pedig apró kölyökkorban el kell kezdeni, és folytatni a dalmata egész életén át.
Etetés
Kiegyensúlyozott, jó minőségű eledelre van szüksége.