Adatok
| Származási hely: | Svájc |
|---|---|
| Magasság: |
kan 70.00-90.00 cm
szuka 65.00-80.00 cm |
| Súly: |
kan 54.50-90.50 kg
szuka 54.50-90.50 kg |
| Szőrzet: | Két változata van. A rövid szőrű változatnál a szőrzet durva, sima, sűrű, testhez simuló fedőszőrből és dús aljszőrből áll. A hosszú szőrű változaté közepesen hosszú, sima vagy enyhén hullámos fedőszőrből és dús aljszőrből áll, jellegzetessége a nyak körüli gallér. |
| Szín: | Fehér és vörös, a vörös különféle árnyalataival. |
| További adatok megjelenítése | |
Leírás
A bernáthegyi kutya története évszázadokra tekint vissza. A mostani Olaszország és Svájc között, majdnem 2500 méteres magasságban vezet a Nyugati-Alpok legrégebbi hágója, mely még valamikor a bronzkorban alakult ki. Az ősi idők óta veszélyes volt az út a hágón át, nem csak a martalócok veszélyeztették az utasok biztonságát, de a lavinák, és a sokszor 1,5-3 méteres hótakaró, mely néha akár 10-12 méteresre is duzzadt.
A X. században a savoyai Mentoni Bernát báró, aki szerzetesnek állt, kolostort alapított a hágón, ahol kórházat is létrehozott, hogy az utazókat segítse. Munkája miatt szentté avatták, a hágót pedig róla nevezték el Szent-Bernát hágónak. Halála után a kolostor és a kórház is tovább működött.
Az 1600-as évek végén a szerzetesek elkezdtek nagytestű kutyákat tartani, elsősorban a kolostor őrzésére. Ezek a kutyák valószínűleg masztiff típusú kutyák leszármazottai voltak, melyek még a római seregekkel kerültek a környékre. Az 1700-as évekre megválozott a kutyák szerepe: a kolostor felé tartó, a ködben eltévedő szerzeteseket és vándorokat mentették. Egy csapatnyi kutya, kifinomult szaglással kereste az eltévedt utazókat, sokszor több méteres hóréteg alatt. Ha megtalálták, az egyik kutya visszarohant a kolostorba segítségért, míg a többiek körbevették és melegen tartották az eltévedt vándort. Több, mint 2000 sikeres mentést dokumentáltak az évszázadok során, melyek e nemes kutyáknak köszönhetők.
Kezdetben a bernáthegyi kutyák mérete közepes volt, szőrük pedig rövid. Az 1830-as években az állomány betegségek, elveszés, beltenyészet és időjárási viszontagságok miatt lecsökkent. A következő néhány évtizedben a szerzetesek pár keresztezést hajtottak végre, hogy a fajta visszanyerje erejét, így sikerült megalapozni a ma is ismert fajtatípust. A olyan nagytestű kutyákkal való keresztezések, mint az újfoundlandi, megnövelték a méretet és kialakult a hosszúszőrű változat is.
Az első dokumentumok a kolostoron kívüli tenyésztésről 1855-re tehetők, Svájchoz és Heinrich Schumacher nevéhez köthetőek. Az eredeti típus megőrzésére 1883-ban megalakult a Svájci Kennel Klub, az első standard pedig 1884-ben készült el.
Eredet és történet
A bernáthegyi kutya története évszázadokra tekint vissza. A mostani Olaszország és Svájc között, majdnem 2500 méteres magasságban vezet a Nyugati-Alpok legrégebbi hágója, mely még valamikor a bronzkorban alakult ki. Az ősi idők óta veszélyes volt az út a hágón át, nem csak a martalócok veszélyeztették az utasok biztonságát, de a lavinák, és a sokszor 1,5-3 méteres hótakaró, mely néha akár 10-12 méteresre is duzzadt.
A X. században a savoyai Mentoni Bernát báró, aki szerzetesnek állt, kolostort alapított a hágón, ahol kórházat is létrehozott, hogy az utazókat segítse. Munkája miatt szentté avatták, a hágót pedig róla nevezték el Szent-Bernát hágónak. Halála után a kolostor és a kórház is tovább működött.
Az 1600-as évek végén a szerzetesek elkezdtek nagytestű kutyákat tartani, elsősorban a kolostor őrzésére. Ezek a kutyák valószínűleg masztiff típusú kutyák leszármazottai voltak, melyek még a római seregekkel kerültek a környékre. Az 1700-as évekre megválozott a kutyák szerepe: a kolostor felé tartó, a ködben eltévedő szerzeteseket és vándorokat mentették. Egy csapatnyi kutya, kifinomult szaglással kereste az eltévedt utazókat, sokszor több méteres hóréteg alatt. Ha megtalálták, az egyik kutya visszarohant a kolostorba segítségért, míg a többiek körbevették és melegen tartották az eltévedt vándort. Több, mint 2000 sikeres mentést dokumentáltak az évszázadok során, melyek e nemes kutyáknak köszönhetők.
Kezdetben a bernáthegyi kutyák mérete közepes volt, szőrük pedig rövid. Az 1830-as években az állomány betegségek, elveszés, beltenyészet és időjárási viszontagságok miatt lecsökkent. A következő néhány évtizedben a szerzetesek pár keresztezést hajtottak végre, hogy a fajta visszanyerje erejét, így sikerült megalapozni a ma is ismert fajtatípust. A olyan nagytestű kutyákkal való keresztezések, mint az újfoundlandi, megnövelték a méretet és kialakult a hosszúszőrű változat is.
Az első dokumentumok a kolostoron kívüli tenyésztésről 1855-re tehetők, Svájchoz és Heinrich Schumacher nevéhez köthetőek. Az eredeti típus megőrzésére 1883-ban megalakult a Svájci Kennel Klub, az első standard pedig 1884-ben készült el.
Egészség
Átlagéletkora 8-10 év.
Bernáthegyiknél más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: DCM (a szívüregek kitágulásával járó szívbetegség), ektrópium (szemhéj kifordulása, lógása), entrópium (szemhéj befordulása), könyökízületi diszplázia, csípőízületi diszplázia, OCD (porcleválással járó degeneratív ízületi betegség) és osteosarcoma (rosszindulatú, csontszövetből kiinduló daganat).
Személyiség
A bernáthegyi barátságos, türelmes, hűséges fajta, mely örömmel tesz gazdája kedvére. Toleráns és intelligens. Némelyik egyed idegenekkel szemben tartózkodó, ám legtöbbjük társaságkedvelő. A fajta messzi földön híres gyerekek iránti szeretetéről.
Küllem és ápolási szükségletek
Mind a két szőrtípus évente kétszer vedlik. Az ezen kívüli időszakban a szőrápolás nem nehéz feladat. Egy alapos kikefélés, heti egy alkalommal pont elegendő. Fürdetést a fajta nem igényel, ha csak nem feltétlenül szükséges.
Mozgás
A fiatal kutyák számára, melyek csontozata és ízületei még fejlődésben vannak, legjobb, ha a séták csak rövidek és nem megerőltetőek. Kétéves korára a bernáthegyi kifejlődik, és már igényli a hosszabb sétákat is.
Nevelés
Mielőtt a bernáthegyi elérné felnőtt méretét és súlyát, az alapvető szabályokat meg kell tanulnia. Esetenként makacs lehet, ám hűséges, engedelmes, és igen intelligens. A nevelésre kedvességgel reagál.
Etetés
Mivel ez a fajta gyorsan nő igen nagy méretre, igen tápláló, ásványi anyagokban gazdag étrendre van szüksége. Ellenkező esetben a csontozat nem fejlődik megfelelően. Nem szabad elfelejteni, hogy a bernáthegyi nem túl hosszú életű, ezért a kiváló minőségű táppal való etetés segít a jó életminőség elérésében.