Adatok
| Származási hely: | Skócia |
|---|---|
| Magasság: |
kan 53.00-56.00 cm
szuka 51.00-53.00 cm |
| Súly: |
kan 18.00-27.00 kg
szuka 18.00-27.00 kg |
| Szőrzet: | Kettős szőrzet sima, durva, erős, bozontos fedőszőrrel és puha, bolyhos, testhez simuló aljszőrrel. Hangsúlyos szakáll. |
| Szín: | Palaszürke, vöröses őzbarna, fekete, kék, a szürke minden árnyalat, barna és homokszín, fehér jegyekkel vagy anélkül. |
| További adatok megjelenítése | |
Leírás
A fajta a lengyel alföldi pásztorkutyából alakult ki, mely kutyák néhány példányát az 1500-as években Skócia partjainál hagyták, és amelyek ott szaporodtak tovább őshonos pásztorkutyákkal. A szelekció során arra ügyeltek, hogy a megmaradt egyedek önállóan dolgozzanak, képesek legyen a pásztor segítsége nélkül döntést hozni a nyájjal kapcsolatban, hiszen előfordult, hogy a pásztor mérföldekkel távolabb volt.
A fajtával kapcsolatos legkorábbi leírások egyike úgy jellemzi, mint „nagy, durva, bozontos kinézetű kuvasz, kinek szőre olyan, mint a lábtörlő, a szőr szerkezete kemény, rostos, fülei pedig a fejhez közel lógnak”. Nevét jellegzetességéről, az alsó állkapcsától a mellkasáig lógó szakálláról kapta (a bearded szó jelentése szakállas).
Sajnos a századfordulón más fajták vették át a népszerűségi listák top helyeit, a beardie pedig a kihalás szélésre került. Azok a skót gazdák, akik továbbra is tenyésztették, nem törzskönyveztették lutyáikat, és nem jártak velük se kiállításokra, se versenyekre.
A fajta nagy szerencséje, hogy egy skót állatorvos, bizonyos Dr. Russel Greig intenzíven érdeklődött a skót juhászkutyák iránt, különösen pedig a beardie tetszett meg neki. Így 1912-ben megalakította az első fajtaklubot, és megalkotta az első, bár még korántsem teljes fajtaleírást. Munkáját az első világháború szakította meg, mely után 1930-ban indultak új próbálkozások - kevés sikerrel - a fajta széles körű megismertetésére.
A ma ismert, modern típust először 1940-ben látta a nagyközönség, egy G. Olive Willison nevű angol hölgy jóvoltából, aki szert tett egy Jeannie nevű kölyökre. A kutya annyira elbűvölte, hogy beszerzett egy kant is mellé, Baileyt, hogy belekezdhessen a tenyésztésbe. Willison asszony Bothkennar beardie-jei alapozták meg a fajta modern típusát, és bizony a napjainkban élő kutyák legtöbbjének pedigréje visszavezethető Jeannie-ig és Bailey-ig. Mrs. Willison 1955-ben új klubot alakított, és 1964-re elkészült az első, komplett fajtastandard.
A beardie nagy sikert ért el az 1960-70-es években Kanadában és az Egyesült Államokban is. A beardie-k igencsak hasonlítanak rokonukra, a bobtail-re, de szikárabbak és farkuk nem csonkolt.
Eredet és történet
A fajta a lengyel alföldi pásztorkutyából alakult ki, mely kutyák néhány példányát az 1500-as években Skócia partjainál hagyták, és amelyek ott szaporodtak tovább őshonos pásztorkutyákkal. A szelekció során arra ügyeltek, hogy a megmaradt egyedek önállóan dolgozzanak, képesek legyen a pásztor segítsége nélkül döntést hozni a nyájjal kapcsolatban, hiszen előfordult, hogy a pásztor mérföldekkel távolabb volt.
A fajtával kapcsolatos legkorábbi leírások egyike úgy jellemzi, mint „nagy, durva, bozontos kinézetű kuvasz, kinek szőre olyan, mint a lábtörlő, a szőr szerkezete kemény, rostos, fülei pedig a fejhez közel lógnak”. Nevét jellegzetességéről, az alsó állkapcsától a mellkasáig lógó szakálláról kapta (a bearded szó jelentése szakállas).
Sajnos a századfordulón más fajták vették át a népszerűségi listák top helyeit, a beardie pedig a kihalás szélésre került. Azok a skót gazdák, akik továbbra is tenyésztették, nem törzskönyveztették lutyáikat, és nem jártak velük se kiállításokra, se versenyekre.
A fajta nagy szerencséje, hogy egy skót állatorvos, bizonyos Dr. Russel Greig intenzíven érdeklődött a skót juhászkutyák iránt, különösen pedig a beardie tetszett meg neki. Így 1912-ben megalakította az első fajtaklubot, és megalkotta az első, bár még korántsem teljes fajtaleírást. Munkáját az első világháború szakította meg, mely után 1930-ban indultak új próbálkozások - kevés sikerrel - a fajta széles körű megismertetésére.
A ma ismert, modern típust először 1940-ben látta a nagyközönség, egy G. Olive Willison nevű angol hölgy jóvoltából, aki szert tett egy Jeannie nevű kölyökre. A kutya annyira elbűvölte, hogy beszerzett egy kant is mellé, Baileyt, hogy belekezdhessen a tenyésztésbe. Willison asszony Bothkennar beardie-jei alapozták meg a fajta modern típusát, és bizony a napjainkban élő kutyák legtöbbjének pedigréje visszavezethető Jeannie-ig és Bailey-ig. Mrs. Willison 1955-ben új klubot alakított, és 1964-re elkészült az első, komplett fajtastandard.
A beardie nagy sikert ért el az 1960-70-es években Kanadában és az Egyesült Államokban is. A beardie-k igencsak hasonlítanak rokonukra, a bobtail-re, de szikárabbak és farkuk nem csonkolt.
Egészség
Átlagéletkora 12-14 év.
Bearded collie fajtájú ebeknél más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: allergia, autoimmun betegségek, szemproblémák, csípőízületi diszplázia, és pajzsmirigy alulműködés.
Személyiség
Vidám, örökké pezsgő természetű, féktelen. Igazi bohóc, elbűvölő teremtés, nagy szélhámos és szerető társ. Imádja a család minden állatát, lelkes terápiás kutya. Nem szabad elfeledkezni skót gyökereiről – a beardie tud makacs és erős akaratú is lenni, azaz rendelkezik mindazon tulajdonsággal, amely kiváló juhászkutyává tette századokon át. Végtelenül gyerekszerető, az emberekkel barátságos, kicsit sem félénk és nem bizalmatlan.
Küllem és ápolási szükségletek
Sűrű, hosszú szőre heti rendszerességű kikefélést igényel, csak így lehet megszabadítani a csomóktól és filcektől a bundát. A szemek, száj és fülek körül a szőrzetet hátra kell simítani, így könnyen ellenőrizhető és tisztán tartható. Időnként célszerű megfürdetni.
Mozgás
Imádnak a szabadban lenni, nagyra becsülik a sétákat és a kirándulásokat. Órákig képesek kinn lenni, nem törődve sem esővel, sem hideggel. Különösen szeretnek póráz nélkül rohangálni, ezért igencsak célszerű egy nagy és biztonságos terület, ahol szabadon futkározhatnak.
Nevelés
Fogékony és könnyen kezelhető kutyák, de függetlenek, és arról ismertek, hogy azonnal közbelépnek, ha a dolgok nem az ő elképzeléseik szerint történnek. Makacsságuk és szeleburdiságuk néha gátat vet annak a fejlődésnek, amit a gazda elképzel számukra, ám az a vágya, hogy boldoggá tegye a körülötte levőket, hamar ismét könnyebbé teszi nevelését. Házőrzőnek nem alkalmas, de igen jó jelzőkutya.
Etetés
Kiegyensúlyozott, kiváló minőségű táplálékra van szüksége.