Hosszú évek óta a csapból is folyik a felelős állattartás, tele lényeges és fontos üzenetekkel, mint „ne vegyél szaporítótól”, „ne szaporíts”, „szedd fel a kutyasz@rt”, „koncoljuk fel a tűzijátékozókat”. Persze ehhez társul még a minden közösségi médiát elöntő cukiság áradat: édes kicsi kölyökkutyák és puha, ölelgetni való cicák képei. Persze, hogy mindenki szeretne magának otthonra is egy ilyen élő cukiságfaktort, és a klassz mondatokat elolvasva könnyű az elhatározás: én is felelős gazda leszek!
Az első arculcsapás akkor jön, amikor az ember fia/lánya elkezd kiskutyát/kiscicát keresgélni. És mivel ő felelős gazda (legalábbis lesz), hát nem a közeli vásárban vesz, mert mondta valamelyik szomszéd, vagy olvasta valahol a neten, hogy ott bizony sok az átverés, és nem is fajtatiszta, meg nincs is oltva. És nincs benne csip, azt pedig berakatni elég drága. Bár maga a kutya olcsó, ez tény. És tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, de a kutya azért mégsem hús, hiszen felelős állattartás van, nem?
Szóval oda nem megy az ember, de remélhetőleg azért legalább valami elképzelése van arról, mit is szeretne. Milyen fajta kutya illik hozzá? Milyen karakter? Talán már utána olvasott ezeknek a dolgoknak, és legalább annyit tud, hogy bernáthegyit panel garzonban nem éppen ideális tartani, de lehet, hogy egy orosz agár sem oda való. Ilyenkor már alakul a helyzet.
Szóval jön a következő fokozat: a különféle hirdetési oldalak. Mert azért az csak olcsóbb, mint tenyésztőtől venni. A szomszéd Gizike is tenyésztő, és nála bizony százezer egy törzskönyves kölyök!
A leendő felelős állatgazda fejében meg sem fordul, hogy Gizike nem tenyésztő, csak van egy szép, fajtatiszta szukája, akinek keresett egy ideális, törzskönyvezett párt, kifizette a fedeztetési díjat, kiváltotta a törzskönyveket a kölykökre, akiket nem kis pénzen, jó tápon felnevelt, beoltatott, csipeztetett. És így lett egy kölyök százezer. Vagy több. De Gizike nem tenyésztő, csak felelős kutyagazda, aki egyébként lehet, hogy nem is adja el nekünk a kutyát, mert pontosan tudja, az a fajta nem a mi karakterünkhöz, életstílusunkhoz való. Mi pedig még csak kapizsgáljuk ezt, legalábbis jobb esetben, mert nem volt időnk kitölteni a netes tesztet a nagy cukiságfaktor-hajszolásban.
Ilyenkor tehát a leendő cukiság tulajdonos elkezd keresgélni, mondjuk a Jófogáson, és igyekszik olyan embert találni, aki azt mondja, ő nem szaporító ám, csak van egy kutyája. És mi elhisszük neki, mert miért ne. Ilyen Gizike is, csak az ő ebének van pedigréje. Biztos csak ennyivel kevesebb ez a hirdető. És amúgy lehet is, lehet, hogy imádja a cuki kutyáját, keresett neki szép párt, és lettek tündéri kölykök. Ezeket becsülettel fel is nevelte, etette, oltatta, az egyetlen szépséghiba, hogy nincs pedigréjük. Ám ez nem mindenkinek kell, és ez a kutyus is megérdemli a jó gazdát. Ha ilyen állattartó hirdet, akkor jó eséllyel ezeket az információkat oda is írja a hirdetésében. Leírja, hogy milyenek a kölykök (nem csak méretre, hanem karakterre), leírja, milyen oltásaik vannak, hogy rendszeresen féregtelenítette őket (és ezt igazolni is tudja), leírja, hogy meg tudja mutatni a mamakutyát, és fotón apucit is. Az ilyen állattartóhoz, ha bemégy, patyolat-patika helyen vannak a kölykök, szeretetben élnek, és nem pisilnek maguk alá ijedtükben, amikor belépsz. Az ilyen állattartó meg tud mindent mutatni, mert nincs mit szégyellnie.
De az ilyen állattartónál sem lesz tíz vagy húszezer a fajtatiszta kölyök, mert annál jóval többet költött felnevelésére a gazdi. Igaz százezer sem lesz.
Szóval még mindig drága, ennyit nem áldoz egy cukiságfaktorra, hiszen a plüssmedve a benzinkúton olcsóbb. Ráadásul az nem pisil be. De a gyerek nyafog, hát kell egy kutya. És akkor szembe jönnek az ilyen hirdetések:
"...oltva nincsenek ezt az új gazdinak kell..." – Oké, végül is a tánti ángyija állatorvos, ott lesz kedvezmény. Ha meg esetleg már betegen hoztuk el, netán meghal, majd abbahagyja a gyerek a sírást, és veszünk egy másikat.
"extra mini" máltai, „extra mini csivava”, „extra mini yorki”, akik köszönőviszonyban sincsenek kinézetre a fajtájuk kölykeivel, de legalább cukik. Aztán majd megnőnek, és valami lesz belőlük, és valahogy kinéznek. Csak éppen ezért kár volt kockázatos módon pénzt kiadni. Cuki kutyát a menhelyen is lehet örökbe fogadni. Igaz, ott lecsekkolják, mennyire tudatos a leendő felelős gazda. Szóval macera.
„Minőségi táppal etetett német juhászok” villannak fel egy képen, leírva minden szép és jó, ámde a fotón látszik, hogy még egy normális etetőtálra sem futotta, és az igényesség addig terjed, hogy a gazdi egy fél négyzetméteres ketrecben mutogatja őket.
De legalább ezek csak harmincezerbe kerülnek. És az már sokkal barátibb ár egy cukiságfaktorért, mint az ötven, a nyolcvan vagy a százezer. Ugye?
Hát pedig nem. Nagyon nem, ugyanis ha nincs oltva a kutya, könnyen előfordulhat, hogy a nem túl ideális (és akkor még szépen fogalmaztunk) higiéniás körülmények miatt már eleve beteg. Ez esetben a gyógykezelése kemény tízezrekbe fáj majd, nem beszélve a könnyekről és szívfájdalomról. Ha nem beteg, az oltása fáj majd sokba, no meg a féreghajtás. Meg a csipeltetés, mert akinek oltásra nem futotta, annak csipre sem.
És lehet, hogy extra hiper szuper mini eb édes, cuki, méreten felüli eb lesz, mert annyi történt, hogy nyolc vagy tízhetesnek adták el az öthetes babucit. Vagy valóban hipermini, ámde legalább valamiféle genetikai mutáció miatt, tele örökletes betegségekkel, amelyek kezelése csillagászati összegekre fog rúgni. Ha valaki törpe kutyát akar, válasszon törpe fajtát, de könyörgöm, ne higgye már el, hogy az extra mini olyan szuper, és ezért drágább, csak mert most a plázában ez a menő.
Az extra mini méret mindig deformitás.
És bár valóban vannak fajták, melyek egy másik fajta törpésítésével jöttek létre, de egykoron ezt hosszú évek alapos, szelektív és átgondolt tenyésztői munkájával érték el, és nem azzal, hogy két csökevényes (bocsánat, de ez az igazság) kutyát összeeresztettek. Ez még a szaporításon belül is a legalja.
Szóval lehet cukiságfaktort vásárolni a jófogáson, és lehet találni akár ott is szép, egészséges kölyökkutyát. A kettő között a különbséget zongorázni lehet, árban és minőségben, de örömökben és bosszúságban is. Ha valóban felelős állattartó szeretne lenni, túl a „ne szaporíts” és a „szedd fel a kutyasz@rt” kérdéskörén, akkor ne plüssmaci pótlékot akarjon gyorsan, olcsón, hanem válasszon tudatosan, megfontoltan, a hirdetéseket következetesen és ésszel kezelve. És ne szégyelljen tanácsot, segítséget kérni! Higgye el, megéri.
