Nyakunkon a karácsony. A média már hónapok óta harsogja, milyen játékot, tévét, telefont vegyünk ajándékba, ráadásul a reklámok tele vannak cuki babákkal és bájos állatokkal is, hiszen ettől mindenkinek azonnal ellágyul szíve. Ezek mellett sokszor még a gyerek is rágja otthon a szülők fülét, hogy éppen kiskutyát, kiscicát, vagy hörcsögöt szeretne. Vagy mindegy mit, csak szőrös legyen és cuki.
Sajnos még mindig vannak olyanok, akik jóhiszeműen úgy gondolják, hogy ezzel örömet szereznek a gyereknek, családtagoknak, és bele sem gondolnak az ajándékozás árnyoldalába. „Végül is, mi rossz történhet, eszik, alszik, majd ellesz. Meg hát újévre megfogadtuk a családi életmódváltást is, így legalább lesz indok kimozdulni...” – mondják magukban, miközben keresnek egy kölyköt az interneten, mindenféle tájékozódás és utánajárás nélkül. Itt szoktak beleesni az első csapdába, mert ennyi idő alatt valódi tenyésztőt nem igen találni, főleg abban az árkategóriában, amiben nézelődnek, a menhelyek pedig nem adnak örökbe az ünnepek alatt, mert a tapasztalatok szerint egy-két hónapon belül visszakerül hozzájuk az új kis kedvenc. Maradnak tehát a szaporítók, akik az interneten már 20-30 ezerért is árulnak „fajtisztának” hirdetett kiskutyákat minden féle előszűrés, és orvosi vizsgálatok nélkül.
Hogy mi ezzel a gond?
Természetesen a gyerek öröme határtalan, az ajándékot letudták, így akár elégedettek is lehetnének. Egy darabig talán azok is.
Egészen addig – általában 2-7 napig - amíg ki nem derül, hogy bizony ez a kisállat legalább annyi időt, energiát, pénzt, és törődést igényel, mint egy csecsemő.
Napi 2-szer eszik, folyamatosan bepiszkít, szétrág mindent, ha egyedül marad, órákon át vonyít, vagy unalmában szétkaparja a padlót, az ajtót, felássa a kertet, darabokra tépi kedvenc ruhaneműiket, cipőiket, és felugrál mindenkire. Hullajtja a szőrét, amit lehetetlen kitakarítani, hisztizik, ha nem foglalkoznak vele, egész nap ugat, és mindig éjjel kettőkor akar kikéredzkedni. Nem beszélve arról, hogy minőségi táp hiányában már kölyökkorban lehetnek növekedési rendellenességei, chipeltetni kell, ivartalanítani kell, oltatni kell évente, és ha még ehhez beteg is lesz, akkor bizony kösse fel mindenki a gatyáját, mert az állatorvos olyan számlákat tud benyújtani, ami 2 évig fedezte volna egy gyerek felsőoktatási tanulmányait. És akkor még kozmetikába nem vitték, nincs fekhelye, nyakörve, póráza, utazó box a kocsiban, és kutyaiskolába sem íratták be.
Pár hét, vagy hónap után a gyerek elveszti érdeklődését, és már inkább plüsst szeretne, a kutya pedig idővel megnő, sokat eszik, elkezd serdülni, elkezd lázadni, a tél beköszöntével pedig egyre kényelmetlenebbé válnak a séták is, míg végül azon kapják magukat a szülők, hogy menhelyeket bogarásznak, hova adhatják le a kutyát - jobbik esetben, mert ugye van, aki egyszerűen kidobja az út szélére.
„Pedig szuper ötletnek tűnt. És cuki is volt. De erre nem voltam felkészülve” – mondják sokszor.
Szerencsére egyre több jó példát látni, felkészült gazdikat, akik tudják, hogy a kutyák, a macskák, és minden élő állat felelősséggel jár.
Nem csak egy hétre, hanem 10-20 évre szóló elköteleződés. Tudják, hogy ez pénzbe fog kerülni, hogy sok mindent meg kell tanítani neki, hogy fenekestül felforgatja majd a család életét. Ismerik a fajtákat, és jellemzőiket, nem akarnak például munkakutyákat - mint egy németjuhász, vagy egy border collie – napi több óra mozgás, és feladatok nélkül a kanapén tartani. Tisztában vannak vele, hogy egy új jövevénynek nyugalomra van szüksége mikor hazaviszik, hogy be kell illeszkednie, meg kell tanulnia az emberekkel, és a többi állattal is együtt élni, kommunikálni. Ez egy teljesen ismeretlen, félelmetes új környezet számukra, és hatalmas változás mindkét fél életében. Ha nem vesszük figyelembe az állatok ezen igényeit, nem készülünk fel, nem tanuljuk meg érkezése előtt, hogy hogyan kell vele szót értenünk, hogyan tudjuk elnyerni a bizalmát, és mivel segítjük a beilleszkedését, akkor olyan maradandó viselkedési problémák és félelmek alakulhatnak ki bennük, amik csak hosszan tartó kemény munkával orvosolhatóak.
Mert bizony minden kidobott, éhen pusztult, halálra fagyott állatért, minden viselkedési problémáért, rettegő, agresszív viselkedésért csak és kizárólag a gazdáik, mi emberek vagyunk a felelősek. Mi, akik szuper karácsonyi ajándékot akartunk adni a gyereknek, rokonoknak, barátoknak anélkül, hogy ezt átrágtuk, átgondoltuk volna, és felelős döntést hoztunk volna, melyben nem a saját önző érdekeinket, hanem a kisállat érdekeit tartjuk szem előtt.
A háziállat egy életre szól, nem csak az ünnepekre! Ne ajándékozz élő állatot!
Helyette jó megoldás, ha egy plüss állatot kap a gyermek, és elmagyarázzák neki, hogy nem lehet most olyan körülményeket teremteni, mely alkalmas egy kis kedvenc felneveléséhez, és ez egy komoly döntés, amit csak felnőttek hozhatnak meg. Érdemes utánanézni állattartásnak, nevelésnek, a költségeknek, a különböző fajták jellemzőinek. Ha ezekkel már tisztában van valaki, akkor remek alkalom a gyakorlásra, és a gyerekekkel megértetni a dolgot, ha ellátogatnak menhelyekre önkénteskedni. Itt lehetőség van testközelből megismerni, milyen az állattartás nehéz oldala, és találkozni olyan állatokkal, akik pont a felelőtlenség áldozatai lettek. Minden esetben meg kell beszélni minden egyes családtaggal a dolgot, és ha mindezek után úgy látjátok, hogy valóban vállalni tudjátok, akkor tavasszal még mindig fel tudtok keresni egy menhelyet, vagy egy igazi tenyésztőt, és befogadhattok egy kisállatot, akinek hosszú, egész életen át tartó boldogságot, és törődést biztosíthattok.
