Márton bull, mint pszichomókus
Az én bullos történetem négy éve kezdődött. Akkor még teljes családként fogadtuk örökbe az akkor két éves Hádészt, aki közben Márton lett. Aztán a papír szerinti, hivatalos örökbefogadó úgy döntött, hogy nem velünk folytatja tovább az életét, és hátrahagyva minket és Mártont, elment.
Életemnek ezen a pontján még nem éreztem, hogy jó egy bullterrierrel együtt élni. Inkább kétségbe estem, hogyan fogok megfelelni ennek a nem kis felelősségnek, mert mégiscsak egy nem egyszerű természetű, habitusú fajta a bullterrier. Feltettem a kérdést a „gazdájának”, hogy mi legyen a kutyával. A válasz roppant egyszerű és tömör volt: Visszavisszük az ideiglenes befogadóhoz!
Csak álltam és néztem megdöbbenve, hogy ez most komoly?? Egy befogadott kutyát, akinek mi vagyunk a harmadik családja, visszaadna? Kitenné újra a bizonytalanságnak, a félelemnek, hova veti a sora, milyen gazdái lesznek? Nem, ebbe nem egyeztem bele, ezt nem tehetjük meg.
Tudni kell Mártonról, hogy rosszul tartott, elhanyagolt, bántalmazott, nem megfelelően szocializált kutya volt, akit az ideiglenes befogadója – azóta is nagyon jó barátom Attila – hozott olyan állapotba, hogy családba kerülhessen. Amikor Attila meglátogat bennünket, Márton megváltozik, és szófogadó, engedelmes kutya lesz, látszik, hogy nem felejtette el, ki foglalkozott vele korábban.
Szóval elkezdődött a mi közös életünk, immáron a hivatalos gazdi nélkül, ami nem volt egyszerű, és azóta sem az. Tudtam, hogy át kell alakitani az életünket, hiszen kaptam egy öntörvényű, makacs, de ugyanakkor nagyon kedves bullt, akinek meg kellett volna mutatnom, hogy én vagyok a gazdi. Bevallom, ez nem sikerült, mert nem vagyok sem következetes, sem falkavezér. Ezt a szerepet a gyerekem, Zsolesz (aki már nem kisgyermek, inkább fiatal felnőtt) tölti be Márton életében, és meg kell mondjam, igen sikeresen. Nekem marad a szeretgetés, a kényeztetés, a babusgatás, amiben korábban nem sok része volt a kutyának.
Nekem nagyon sokat segített megváltozott életemben, kitöltötte az, amit a csalódás, és a válás okozott. Igazi terápia lett a vele való élet és törődés. Nem volt időm unatkozni, és azóta sincs, mert foglalkoznom kell vele. Sok szeretetet, boldogságot kaptam tőle az elmúlt években, ezek mind segítettek abban, hogy újra tudjam kezdeni. Megnevettetett, szeretett, ragaszkodott, ha kellett, vígasztalt, és teszi ezt minden nap, a nap minden pillanatában.
Milyen is a bullterier?
A bullterrier hűséges társa az embernek, ugyanakkor fegyelmet és határozott bánásmódot követel. Az engedékeny gazdának hamar a "fejére nőhet". Igazi akaratos kutya, igazi terrier. A bullterrier mindenkivel szemben közvetlen, játékos, bohókás viselkedése megnevetteti még azokat is, akiknek első ránézésre nem szimpatikus a fajta. Ezek a kutyák bizony Igazi bohócok.
Saját tapasztalatból elmondhatom, hogy a bullterrier nem parancsoláshoz szokott embernek való kutya, de még kevesebb örömöt ígér az engedékeny gazdának, ugyanis a laza bánásmódot szemérmetlenül, szemtelenül kihasználja. A gyerekekkel kimondottan jó a kapcsolata, bár hevessége és kedvessége néha kissé soknak tűnhet. Harci múltját megcáfolva kellemes, szeretetre méltó családi kutya, természeténél fogva vonzódik az emberhez.
A bullterrierek imádják az emberek társaságát, és a házon belül, a családjukkal érdemes lakniuk. Nem szeretnek sokáig egyedül lenni, és pusztításba kezdenek, ha elunják magukat. Sőt, ha megsértődnek, akkor is képesek galádságokat elkövetni, például valamit szétrágni, lerombolni. Ezt én egyszerűen csak „a bull bosszújának” hívom.
A fajta képviselői erős jelleműek, és nagyon nehéz tanítani őket, ami nem azt jelenti, hogy buták, ahogy azt néhányan gondolják. Ami egy németjuhásznak pár hét tanulás, az a bulloknál több hónap is lehet, pusztán azért, mert agyal azon, érdemes-e megtanulnia, amit várnak tőle.
A bullterrier rendszerint remekül kijön a gyerekekkel. Igen toleráns, és nagyon jól tűri a durvább játékokat is a kisebb gyerekektől. Az egészen kicsi srácokhoz kissé túl szilaj lehet, de felügyelettel – természetesen következetes nevelés és szocializáció mellett – nyugodtan hagyni lehet őket játszani. Megfelelő szocializáció esetén a macskákkal és egyéb háziállatokkal sincs gondja. Nálunk ez nagyon egyszerűen megvalósult, ugyanis Makka macska az úr a háznál, Márton később jött, és fejet hajtott az öntörvényű macskának. Elviseli minden rigolyáját, szemétkedését, napjában többször van megpofozva, amire a szeme sem rebben. Elárulom, hogy az eredeti „gazdánál” több macskát szedett szét, mert erre volt tanítva. Nálunk ez még csak eszébe sem jut, Makka királysága alapvető számára.
Hogy miért jó bullterrierrel élni? Mert nem unatkozol, mert boldoggá tesz, mert imádja a családját, és mert kapsz egy (kutya)élethosszig tartó szeretetbombát és vidámságot, és mert egyéniség. Van egy mondás, amit több bullos gazditól hallottam: „Vannak a kutyák, meg van a bullterrier!”