A bullok igencsak haspókok, erre rá kellett jönnöm az elmúlt évek során. Nagyjából úgy működnek, mint egy porszívó, ami előttük van, azt beszippantják, mennyiségtől függetlenül. Márton sem kivétel, nagyon szereti a hasát, kicsit sem válogatós. Ám pont emiatt vigyázni kell vele a séták során, mert képes bármit felenni a földről.
Ez pedig, mint tudjuk, nem éppen veszélytelen dolog. Jobb esetben "csak" valami szemetet kap fel, amittől pocifájást kap, de hát az emberi gonoszság is határtalan, én pedig féltem a mérgezésektől. Ám akármilyen sasszemekkel is ügyelek rá, a makacs bull koponyája gyakorta megtalálja a kiskaput, ilyenkor pedig ilyen, és hasonló sirámok járhatnak Mártonom fejében.
"Itt szeretném szemléltetni sanyarú, éheztetett lényem sorsát. Az anyám nem adott enni, mert nem jó a gyomrom. Azt gondolja, ha éheztet, koplaltat, akkor majd minden jó lesz, és meg sem fordul a fejében, hogy én szimplán csak éhen halok.
A banya szerint felzabáltam valamit az utcán, mert szerinte olyan vagyok, mint egy elcseszett porszívó, azaz minden szemetet magamba szívok. Pedig ez nem igaz, én csak azt szívom magamba, ami kaja. Szóval kikérem magamnak a gyanúsítást.
Egyszerűen csak szeretem a gyomromat, és úgy tanítottak, soha ne hagyjak maradékot, mert azt feleszi más. Mondjuk Gizella, aki Makka, és vérmacska. Na, pont emiatt nem hagyok egy szemet sem, soha, és ha az egész zsák tápot elém rakná, akkor az eglsz zsákot bekebelezné bekebelezné az űétaéa bojlernek csúfolt pocakom. Ilyen egyszerű ez, kérem. Ám mivel nem kapom meg, amit a testem kíván, hogy szép kerekded lehessen, így pótolnom kell. Néha az utcáról, főleg, ha csábító az illata.