Azt mondta az Anyám, hogy ki leszünk lakoltatva, mert vállalhatatlan a viselkedésünk. A menhelyest is megfenyegette, hogy szőnyeget csinál belőle, pedig őt tényleg ritkán cseszteti. Persze a kis szőrős rém nem ijed ám meg tőle soha, és szót sem fogad. Bezzeg én! Annyira bűnbánó tudok lenni, hogy az már mesébe illő! Ja, neeeeem! El ne higgyétek ám! Csak úgy csinálok, mintha megbántam volna mindent, pedig nem ám.
Történt ugyanis, hogy mire a Rém hazaért a munkából, addigra átrendeztük a nappalit, mert hát ugye oda vagyunk száműzve nappalra. Azért csak zárójelben jegyezném meg, elég felháborító, hogy az unalmas napközbeni időszakot nem tölthetem az ágyban, puha párnák közt. Szóval a nappaliban az ülőgarnitúrán széttúrtuk a plédeket, a díszpárnák szanaszét hevertek a szoba közepén, és az egyik még fel is robbant. Csak úgy magától, természetesen. Biztos selejtes volt. Erről ugye én nem tehetek, magam is nagyon megijedtem ám.
A menhelyes Manci anyánk egyik virágát átültette egy kicsit, kitúrta a földet, kiszedte a növényt. De csak máshová akarta áttelepíteni, ahol jobban néz ki, ebben biztos vagyok. Egyébként is, én mondtam a Rémnek, hogy ültessél neki füvet végre, hogy ne a virágaidat zabálja fel, de eddig fittyet hányt minden tanácsomra. Pedig a séták során még prezentáltam is neki, hogyan eszi a szőrös a füvet. Jelzem, jót akartam, de nem hallgatott rám.
Szóval hazajött, állt a szobaajtóban, és hápogott, mint egy kacsa. Mondjuk még nem láttam kacsát hápogni, de valami ilyesmi lehet. Aztán nekiállt visítani. Na, ekkor mondtam Gizinek, hogy ennek fele sem tréfa, meneküljünk. Oké, meneküljünk, na de hova? Nem olyan nagy a lakás, hogy a csoda vinné el, és viszont elég nagy vagyok, hogy ne tudjak jól elbújni. A szőrös fel tud menekülni a szekrények tetejére, de én hova bújjak, mit csináljak? Megkergetett bennünket a lakásban, azt mondta, hogy vége a bulinak, mindenki menjen a helyére, büntetés van!!!!!
Na de kérem, mi nem csináltunk semmit, csak egy kicsit unatkoztunk, és feldobtuk a napot. Azt gondoltuk, hogy mekkora öröm lesz ez neki, mert kreatívak vagyunk. A párna pedig eskü, hogy magától robbant fel! Én, hogy fokozzam a hangulatot, még oda is kakkantottam a szoba közepére egy szép turbánt, csak úgy szeretetből, dísznek. Na jó, a nagy ugrálásban gyorsabban beindult a reggeli emésztése, de hát ez normális, és egyébként is, örüljön neki, hogy végre jó az emésztésem. Nemdebár?