Ma már minden bolond macskás blogol, így belekezdek én is.
Gyerekként sosem volt állatom, hiszen panelből panelba költözködtünk. Amikor végre kertes házunk lett, én már kinőttnek hittem magamat az állattartásból. Anyám pedig mindig is kutyát akart. Ő a végletek embere, hiszen vagy tacskónk volt, vagy bernáthegyink. Nem hitt a köztes méretekben.
Engem valahogy sosem fogott meg a kutyázás dolog, talán azért, mert gyerekként két-három kutyatámadást is elszenvedtem, ebből kettő jogos volt, hiszen a területüket védték, mégis egy életre nyomott hagyott bennem. Apám is macsóskodott, hogy a macska nem férfinak való, mert az olyan csajos dolog. (Pedig, ha tudná, hogy mennyire odavannak a nők a macskás pasikért.) A feleségem, mit is írok! az EX- feleségem szerint a macskák alattomos lények.
Minden jel arra mutatott, hogy sosem leszek elmacskásodva. Erre tessék, leírni sem merem, hogy most mennyi macskával élek együtt. Igaz, ehhez kellett a szerelem is:
Amikor beleestem A macskás csajba, még nem gondoltam volna, hogy ekkorát fordul velem a világ. Megláttam a mérhetetlenül soknak tűnő macskáit (12 volt akkor) és fel nem foghattam az akkori eszemmel, hogy ez normális dolog.
(Szerencsémre nem egy koszfészek nő volt az, akibe beleszerettem, mert mint tudjuk, vannak a tiszta és retkes macskások /erről majd írok később/, ha A macskás csajom retkes lett volna, valószínüleg hamar elillant volna a szerelmem.)
Néztem, nézegettem a macskákat, fel sem értem ésszel, hogy mindegyiknek tudja a nevét és hogy meg lehet őket (akkor még sanszosan "azokat" mondtam) különböztetni. Volt a szürke (aki ugye kék),a barna (ez egy csoki cica volt) és a fekete (természetesen barna), meg rengeteg tarka-barka (a tortik*). Ma már legalább 300 egyednek a nevét tudom, a színeikkel együtt, mondjuk kismiska vagyok A macskás csajhoz képest, aki ránéz egy-egy fajtatárs fényképére a facebookon és 85%-os pontossággal mondja el a törzskönyvét 4-5 generációra visszamenőleg.
Amilyen távoltartással viseltettem addig a macskákkal kapcsolatban, akkora határtalan lett hamarosan a szerelem, örültem, hogy idejében elmacskásodtam és nem jártam úgy, mint szegény nagyapám, aki 76 évesen kóstolta meg először a túrót, aztán két évig (amíg még élt) átkozódott, hogy ezt megléphette volna már gyerekkorában is és akkor nem kell 76 évet behoznia túróevésből. Én mindössze eddigi életem kétharmadát rontottam el, a maradékban biztosan lesz macskám.
Kapcsolatunk második hetében már segítettem a karomvágásban és bevállaltam a "piszkos munkát" is. Mondanom sem kell, hogy ez itt tenyésztésről szól, nem pedig kedvencekről, tehát kissé macerásabb a dolog, hiszen a cicázásnak az árnyoldala is (jelölgetések, verekedések, ivarzás, stb.) is jár a dologhoz. Szerencsére éppen volt két kölyök is akkor, akik teljesen elvarázsoltak. Érdekes volt figyelni, ahogy kinyílik az értelmük és beléjük kódolt módon játszva vadásszák hol egymást, hol az anyjuk farkát, hol a lábszáramat. Azóta sem tudok ezekkel az élményekkel betelni.
Egy idő után összeköltöztem A macskás csajjal és a családjával (14 macskából állt akkor a família). Az életem részévé váltak. Ma, ha éppen többnapos dolgom van valahol a világban, akkor egész egyszerűen üresnek érzem a reggeleimet és az estéimet, mert nincs mit csinálnom. A macskatartás legalább olyan nevelő hatással bír, mint a hadsereg (mindkettőben volt részem, tudom mit beszélek), hiszen nem lehet másnapra halasztani semmit, mindent aznap és akkor kell megcsinálni, amikor az ideje van.
Úgy osztod be az életedet, a programjaidat, hogy közben el tudd látni a szörnyeidet.
A szabadságodat fél évre - egy évre előre lefixálod a macskaszittereddel (annyi előnye van, hogy akkor olcsóbban tudsz repjegyet venni a kinézett helyre), kitalálod a párosításokat és a fedeztetések idejét, hogy ne akkor szüljön bárki is, amíg te a lábad lógatod a Görög-partokon. Ráadásul, ha macskád van (akár egy is), megtanulsz rendet rakni, mert ha nem, akkor Ő majd elpakol helyetted, de abban tutira nem lesz köszönet.
Üdv: A macskás pasi
*torti = tortie, valamiért itthon elterjedt az, hogy mindent lefordítunk angolról magyarra, így lett a tortie-ből "teknőctarka", pedig ennek semmi értelme nincs, ráadásul nem is színt jelöl. Helyesen a tortie-hoz járna szín is pl.: lila tortie. (Mondjuk a legnagyobb agymenés, amikor lefordítják a sealt fókára és
így lesz pl a "fókajegyű sziámi". Az kb. olyan, mint a Vízöntőjegyű orrszarvú. A többit meg ne is bolygassuk /japán bobtail -> japán csonkafarkú; american curl -> amerikai csavartfülű, stb./)
Ui.: ha véletlenül felismernél az írásom alapján, kérlek tartsd magadban az infót, nem véletlenül blogolok álnéven. Köszönöm.