Időről időre bizonyosságot nyerünk, hogy az anyaság fogalma nem csak az emberek körében bír értelemmel. Míg erről a szóról általában saját édesanyánk, az ő áldozatkészsége és szeretete jut eszünkbe, bizony gyakran szembesülünk azzal, hogy az állatok is gyakorta igazolják, milyen csodálatos erőt képvisel az anyaság.
Az internet világa tele van videókkal, melyek megmutatják, mi mindent képes megtenni egy anya a gyermekéért. Már nem lepődünk meg, ha látjuk, hogyan hagyják figyelmen kívül saját igényeiket, érdekeiket, szükségleteiket, hogyan veszélyeztetik akár saját testi épségüket is, hogy gyermekük életét, biztonságát óvják.
Nem sok tökéletesebb megjelenítési módja van az anyaságnak, mint az alábbi videó, melyben egy anyakutya próbálja megmenteni a kölykét. A videóban látható egy fiatalember, aki igyekszik kimerni a vizet egy vízelvezető árokból, mikor észreveszi, hogy az anyakutya nyugtalanul köröz a lyuk körül.
Nos, nem véletlenül, ugyanis az egyik kölyök beleesett a vízelvezető árokba, és az anyaállat aggódik, hogy a dolgok rosszra fordulhatnak. Ezért elkezdtt gazdája körül körözni, aki mindent megtesz, hogy segíteni tudjon: meri a vizet, ássa a talajt, csak hogy közelebb jusson a kiskutyához.
Lehet látni tehát, ahogy a gazdi meri ki a vizet, de látni azt is, hogy az anyakutyát ez nem győzi meg arról, hogy a helyzetet megoldaná és a kölyök megmenekülne. Látni azt is, ahogy aggódó szemekkel köröz, majd elkezdi meredten nézni a lyukat, mintha elemezné a helyzetet. Egy pár pillanattal később bátran beleugrik a lyukba, hogy megmentse a kölykét. Beugrik, és eltűnik a szemünk elől egy pillanatra.
Mivel az anyakutyát sem lehet látni, kezdünk aggódni érte is, de egy pár pillanat múlva a vízelvezető nyílásában feltűnik a farka. Az anyakutya képes volt megtalálni és kiemelni kölykét a vízből, de a kicsi nagyon rossz állapotban van. Újra kell éleszteni.
A gazdi azonnal elveszi a kölyköt az anyától, és megkezdi az újraélesztést. Ezután a videó egy másik jelenetre vált át, és látni, hogy a kiskutya már biztonságban van. Melegben, szárazon, a testvéreihez és hős anyjához bújva látjuk.
Nos, valóban igaz, hogy az anyaság nagysága túlmutat az embereken.